A szennyvízkezelő telepek (WWTP-k) üvegházhatású gázkibocsátása akár kétszer-háromszor magasabb lehet a korábban becsültnél – derült ki a svéd Linköping Egyetem legfrissebb kutatásából. A tanulmány forradalmi módon, drónokkal és fejlett érzékelőkkel végzett közvetlen mérések alapján mutat rá arra, hogy a metán (CH₄) és a dinitrogén-oxid (N₂O) kibocsátás jelentősen alulbecsült volt, különösen a szennyvíziszap tárolása során.
A kutatás háttere és módszertana
A Linköping Egyetem kutatócsoportja egyedi, speciálisan épített drónokat alkalmazott, amelyek fejlett szenzorokkal voltak felszerelve az üvegházhatású gázok pontos mérésére. A vizsgálat során 12 svédországi szennyvízkezelő telepen végeztek méréseket, ahol anaerob emésztést alkalmaznak – ez a folyamat az iszap lebontására és biogáz előállítására szolgál.
Az anaerob emésztés során keletkező biogáz hasznosítása mellett a kutatók azt vizsgálták, hogy hol és milyen mértékben szabadulnak fel az üvegházhatású gázok. Meglepő módon nem maga a kezelés folyamata, hanem az azt követő iszap tárolása során történt kibocsátás bizonyult jelentősnek.
Főbb eredmények: metán és dinitrogén-oxid kibocsátás
A kutatás kimutatta, hogy a metán és dinitrogén-oxid kibocsátás körülbelül 2,5-szerese annak, amit a nemzetközi klímamodellek eddig feltételeztek. Ez azt jelenti, hogy a szennyvízkezelő telepek által okozott üvegházhatású gázkibocsátás jelentősen alulbecsült volt.
Különösen fontos megállapítás, hogy a dinitrogén-oxid kibocsátás korábban elhanyagolt tényező volt az IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) számításaiban. Ez az üvegházhatású gáz ugyanis közel 300-szor erősebb felmelegítő hatással bír, mint a szén-dioxid, és a kutatás szerint az iszap tárolása során keletkező N₂O kibocsátás érdemben hozzájárul az összesített klímahatáshoz.
Az IPCC becslések és azok korlátai
Jelenleg az IPCC úgy becsüli, hogy a szennyvízkezelő telepek az emberi eredetű metán- és dinitrogén-oxid-kibocsátás mintegy 5%-áért felelősek. Ezek az értékek azonban általánosított emissziós tényezőkön alapulnak, nem pedig közvetlen mérési adatokon.
A Linköping Egyetem kutatói szerint ez a megközelítés pontatlan képet adhat a valós helyzetről, ami megnehezíti a helyi önkormányzatok számára az emissziócsökkentési intézkedések hatékonyságának nyomon követését és indokolását.
Mit jelent mindez a gyakorlatban?
- Pontosabb mérési módszerek szükségessége: Az emissziók tényleges mérése lehetővé tenné a helyi hatóságok számára, hogy valós adatokat használjanak fel döntéseikhez.
- Kibocsátáscsökkentési stratégiák fejlesztése: Az iszap tárolásának optimalizálása vagy alternatív kezelési módok bevezetése csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
- Nemzetközi klímamodellek frissítése: Az új adatok beépítése javíthatja az emissziós becslések pontosságát világszerte.
Kutatói vélemények és jövőbeli kilátások
Magnus Gålfalk, a Linköping Egyetem kutatója és a tanulmány vezetője így fogalmazott: „Megmutattuk, hogy bizonyos üvegházhatású gázkibocsátások eddig ismeretlenek voltak. Most, hogy többet tudunk ezekről az emissziókról, jobban megértjük azt is, hogyan lehet őket csökkenteni.”
Hozzátette: „Az lenne ideális, ha az emissziós adatokat tényleges mérések alapján jelentetnék. Ez megkönnyítené az önkormányzatok számára annak bemutatását, milyen előnyökkel járnak a kibocsátáscsökkentési erőfeszítések.”
A tanulmány hangsúlyozza az igényt pontosabb monitorozó eszközök és hatékonyabb csökkentési stratégiák kidolgozására, különösen annak fényében, hogy világszerte növekszik a szennyvízkezelési kapacitás.
Összegzés
A Linköping Egyetem legújabb kutatása rávilágít arra, hogy a szennyvízkezelő telepek üvegházhatású gázkibocsátása jelentősen magasabb lehet annál, mint amit eddig feltételeztünk. Különösen fontos szerepet játszik ebben a folyamatban az iszap tárolása során keletkező metán és dinitrogén-oxid kibocsátás. Ezeknek az új adatoknak köszönhetően javíthatóak lesznek a klímamodellek pontossága és hatékonyabb intézkedések hozhatók az emisszió csökkentésére.
Forrás: Magnus Gålfalk et al., Environmental Science & Technology