A mélytengeri ásványkincsek kitermelésének versenye új hulladékáramot hozhat létre, amely megfoszthatja a tengeri élőlényeket egy kritikus táplálékforrástól – állapítja meg egy friss kutatás, amelyet a Nature Communications tudományos folyóiratban publikáltak. Ez a folyamat messzemenő következményekkel járhat az óceán egészére nézve, akár olyan nagyobb halakra is hatással lehet, mint a tonhal, amelyre emberek milliói támaszkodnak élelmiszerként és megélhetésként.
A mélytengeri bányászat körüli nemzetközi jogi és környezeti viták
Az eredmények akkor érkeznek, amikor Donald Trump amerikai elnök megpróbálja megkerülni a nemzetközi jogot, és engedélyt adni vállalatoknak a mélytengeri bányászat kereskedelmi célú megkezdésére – ami eddig még sehol sem történt meg világszerte. Az első cég, amely engedélyért folyamodott az amerikai kormányzatnál, maga finanszírozta ezt a kutatást. Valószínűleg nem számított arra, hogy az eredmények újabb figyelmeztetést jelentenek majd a mélytengeri bányászat veszélyeire.
A „szürkületi zóna” veszélyeztetése és az ökoszisztéma hatásai
A tanulmány szerzői arra figyelmeztetnek, hogy ha a bányászati műveletek hulladékot juttatnak az óceán „szürkületi zónájába”, amely 200 és 1500 méter közötti mélységben található, akkor ez éhezéshez vezethet apró állatoknál, például zooplanktonoknál és azok táplálékául szolgáló élőlényeknél. Ez komoly következményekkel járhat az egész táplálékláncra nézve, amely összeköti a ragadozókat és zsákmányukat.
Michael Dowd, a kutatás vezető szerzője és a Hawai‘i Egyetem óceánográfia szakos hallgatója így fogalmaz: „Megpróbáljuk megállítani ezt a folyamatot. Nincs még elegendő tudományos bizonyítékunk arra, hogy meghatározzuk, mi lenne a legjobb megoldás. A jelenlegi tervek súlyos károkat fognak okozni.”
A mélytengeri ásványok iránti kereslet és politikai nyomás
Az amerikai kormányzat elsősorban az óceánfenéken található polimetalikus csomókat célozza meg, amelyek gazdagok nikkelben, kobaltban és mangánban – ezek kulcsfontosságúak az újratölthető lítium-ion akkumulátorok gyártásához. Egy kanadai startup, a The Metals Company (TMC) „akkumulátoroknak kőzetben” nevezi ezeket az ásványokat. Több éve indítottak mélytengeri bányászati lázat azzal, hogy együttműködtek Nauru szigetországával ezen ásványok kereskedelmi kitermelésére.
Ez ösztönözte a Nemzetközi Tengerfenéki Hatóságot (ISA), hogy kidolgozzon egy „bányászati kódexet”, amely szabályozná a mélytengeri bányászatot és védené az emberiség közös örökségének tekintett természeti erőforrásokat.
Tudósok és szakértők tiltakozása
Több mint 900 óceántudós és szakpolitikai szakértő nyilvánosan felszólított egy moratóriumra a mélytengeri kitermelésre hivatkozva arra, hogy ez „visszafordíthatatlan biodiverzitás- és ökoszisztéma-funkció-vesztést okozhat több generáción átívelően”.
Idén azonban a The Metals Company és az amerikai kormányzat úgy döntött, hogy nem várják meg az ISA bányászati kódexének véglegesítését. Trump elnök végrehajtási rendeletet írt alá a tengerfenéki bányászat gyorsítására amerikai és nemzetközi vizeken, majd a TMC engedélyért folyamodott ezen eljárás keretében. Kritikusok szerint ezek az intézkedések sértik a nemzetközi jogot. Az ISA főtitkára, Leticia Reis de Carvalho szerint az ilyen egyoldalú lépések „veszélyes precedenst teremtenek, amelyek destabilizálhatják az egész globális óceánirányítási rendszert.”
A hulladék kibocsátása és annak hatása a szürkületi zónára
A kutatás részletesen bemutatja, hogy maga a bányászati folyamat hogyan zajlik: az értékes csomókat tengervízzel és üledékkel együtt csöveken keresztül szállítják egy hajóra, ahol kivonják belőlük a fémeket. A maradék hulladékot visszapumpálják az óceánba – ám pontosan hol történjen ez az óriási mélységű térségben, még mindig nyitott kérdés.
A „szürkületi zóna” egy lehetséges helyszínként merült fel: ez egy középmélységű vízoszlop-részlet, ahol már eltűnik a napfény, helyét pedig biolumineszcens élőlények halvány fénye veszi át. Ez egy élénk életközösség helyszíne: apró halak, rákfélék és zselatinos testű mikronekton él itt – utóbbiak pedig zooplanktonnal táplálkoznak.
A zooplankton elhalt szerves anyag részecskéit fogyasztja el, amelyek lefelé sodródnak ebbe a zónába. Ha azonban hulladékfelhők kerülnek ide – amelyek hasonló méretű üledék részecskéket tartalmaznak –, ezek kiszoríthatják vagy helyettesíthetik ezt a táplálékot kevésbé tápértékű anyaggal.
Kutatási eredmények: tápérték-csökkenés és ökológiai következmények
A Hawai‘i Egyetem kutatói vízmintákat és részecskemintákat gyűjtöttek egy 2022-es kis léptékű tesztbányászati művelet előtt és alatt a Csendes-óceánon. Aminosav-koncentrációkat vizsgáltak – ez egy fontos mutatója annak, mennyire tápláló egy részecske.
Kiderült, hogy a hulladékfelhő részecskéi 10-100-szor kevesebb tápanyagot tartalmaztak. Michael Dowd ezt úgy jellemezte: „ez olyan mintha szemétkaját adnánk nekik szinte organikus anyag nélkül.”
Ez alulról felfelé ható hatást vált ki: először éheznek majd ezek a zooplanktonok, ami aztán hatással lesz a mikronektonra is – amelyek pedig nagyobb ragadozók táplálékai lehetnek. Bálnák vagy nagyobb halak – például tonhal vagy kardhal – gyakran merülnek le ebbe a zónába mikronekton után kutatva.
A szürkületi zóna szerepe az óceán egészségében
A zooplanktonok éjszakai felszínre vándorlása során táplálkoznak majd visszatérnek középmély vízoszlopba; ez kulcsfontosságú folyamat mind más állatok táplálkozási láncában különböző mélységekben, mind pedig abban, hogy szén-dioxidot juttassanak le mélyebbre az óceánba – ezzel szabályozva bolygónk klímáját.
Ezért is valószínűsíthető, hogy ha hulladékrészecskékkel árasztják el ezt a zónát, annak láncreakciós hatása lesz minden óceáni életformára minden mélységben.
Alternatív hulladéklerakási lehetőségek és további kockázatok
A tanulmány szerint ha hulladékot sekélyebb vizekbe engedik ki – ahol magasabb rendű ragadozók élnek –, hasonló vagy még súlyosabb kockázatokkal kell számolni. Az adatok hiánya miatt nem ismert pontosan milyen hatások jelentkeznének még mélyebben vagy más vízoszlop-részeken.
Ha azonban mégis ragaszkodnak hozzá cégek a mélytengeri bányászathoz anélkül, hogy teljesen felmérnék annak veszélyeit, akkor talán mérsékelhetik károkat úgy is, ha visszahelyezik az üledékes hulladékot közvetlenül oda ahonnan kitermelték – vagyis vissza az óceánfenékre.
Ez azonban technikailag sokkal bonyolultabb és költségesebb megoldás lehet annál, mint egyszerűen sekélyebb vizekbe engedni azt – ami aggodalomra ad okot tudósok körében arról, milyen károkat okozhatnak így rövidlátó döntések.
Technológiai fejlődés csökkentheti az igényt
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák: bár kaptak támogatást magától The Metals Company-tól is, munkájuk független volt és eredményeiket befolyás nélkül publikálták.
A The Metals Company válaszul közölte: terveik szerint 2000 méter mélységben engedik majd ki hulladékukat – tehát jóval lejjebb annál a szürkületi zónánál, amelyet tanulmányoztak –, „a szerzők tanácsai alapján”. Állításuk szerint ott kevesebb zooplankton él amúgy is és gyorsan eloszlanak ezek a részecskék.
Fenntartható alternatívák: akkumulátor-technológia és újrahasznosítás
Egyre több autógyártó – például Tesla, BYD vagy Ford – fejleszt olyan alternatív akkumulátorokat is, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem igénylik például nikkelt vagy kobaltot. Emellett fejlett újrahasznosítási infrastruktúrák kiépítése is segíthet abban, hogy elektromos járművek (EV-k) vagy megújuló energiaforrások (szél-, napenergia) ne okozzanak újabb környezeti válságokat.
Brian Popp, társszerzője tanulmánynak és professzor Hawai‘i Egyetemén így fogalmazott: „Újrahasznosíthatjuk e-hulladékunkat; kitermelhetjük hulladékainkból is az értékes anyagokat. Nem kell feltétlenül feltúrni érte a mélytengert ahhoz, hogy előmozdítsuk a zöld forradalmat.”
Forrás: https://www.theverge.com/news/814694/deep-sea-mining-waste-battery-metals-research-trump