1949 márciusának egyik vasárnap reggelén közel 300 ember sorakozott fel Long Island központjában, egy korábban burgonyaföldként használt területen, hogy új otthonokat vásároljon. Ezek az emberek álmodtak arról, hogy beköltöznek a „mesés Levittownba”, ahogy William J. Levitt, a fejlesztője nevezte ezt az újonnan épült közösséget. Több mint 17 000 csillogó ház sorakozott itt, egy teljesen fehér lakosságú városrészben, frissen ásott kutakkal és újonnan aszfaltozott utakkal. Ám ez volt az egész környék – Levitt profitja az ingatlanértékesítésből származott, nem pedig a várostervezésből.
A települési kötvények megjelenése és szerepe
Levittownban alig volt közösségi infrastruktúra, így az új politikai vezetőknek pénzt kellett találniuk a fenntartásra, hulladékszállításra és iskolákra. Ezért kockázatot vállaltak, és úgy döntöttek, hogy belépnek a települési kötvények piacára.
A kötvények eladása – amely tulajdonképpen egy ígéret arra, hogy a vásárlók visszakapják befektetésüket kamatokkal együtt – gyors módja volt annak, hogy egy önkormányzat pénzt gyűjtsön. Valószínűleg Ön vagy ismerőse is birtokol amerikai államkötvényt. Azonban nemcsak magánszemélyek, hanem intézményi befektetők – például biztosítótársaságok, befektetési alapok és magántőke-társaságok – is vásárolnak kötvényeket helyi önkormányzatoktól és iskolai körzetektől.
A városok előre megkapják a szükséges összeget, míg a befektetők biztosak lehetnek abban, hogy profitot termelnek; ez a win-win helyzet ösztönözte sok háború utáni elővárost arra, hogy belépjen a kötvénypiacra. Az 1950-es években például Nassau megye iskolai körzetei – ahol Levittown található – hatszorosára növelték adósságállományukat az új lakosok igényeinek kielégítésére.
A hitelminősítő ügynökségek szerepe és az egyenlőtlenségek kialakulása
Azonban nem minden várost kezeltek egyformán. A hitelminősítő ügynökségek – mint például Moody’s, S&P és Fitch – gazdagabb településeket megbízhatóbb adósnak tekintettek, így kedvezőbb kamatlábakat kaptak. Ez azt jelentette, hogy ezek a városok kevesebbet fizettek vissza azoknak, akik megvásárolták kötvényeiket. A szegényebb helyek viszont hátrányba kerültek.
A települési adósság az Egyesült Államok egyik titkos szenvedélye lett, amely meghatározza – és megosztja – az ország elővárosait. Michael Glass várostörténész legújabb könyvében, a Cracked Foundations: Debt and Inequality in Suburban America című művében feltárja, hogyan alakította ez az adósságmechanizmus az elővárosi egyenlőtlenségeket.
Az amerikai települések különleges finanszírozási rendszere
Az Egyesült Államok az egyik kevés ország a világon, ahol az önkormányzatok elsősorban kötvények kibocsátásával gyűjtenek pénzt. A magánpiacon tapasztalható eltérő bánásmód pedig csendesen növelte az országon belüli társadalmi különbségeket.
A magasabb kamatlábak miatt a szegényebb városok lakói ma kétszer annyi ingatlanadót fizetnek, gyakrabban kerülnek kilakoltatás alá és kevesebb forrást kapnak oktatásra, mint gazdagabb társaik. A nagyvárosok is érintettek: Chicago például híresen bérbe adta parkolóóráit befektetőknek adósságainak rendezésére. Ugyanakkor ezekben a nagyobb városokban szakértői csapatok dolgoznak azon, hogy minél kedvezőbb feltételeket érjenek el.
Történelmi áttekintés: Az önkormányzati kötvények kezdetei
Az amerikai városok több mint 200 éve vesznek fel adósságot. New York City például már 1817-ben kibocsátott egyik első önkormányzati kötvényét az Erie-csatorna építésének finanszírozására. Később a vasútvonalak kiépítésének támogatására is gyakran alkalmazták ezt a módszert.
Az 1950-es évekre azonban a hanyag fejlesztők által hátrahagyott új elővárosoknak szinte nem maradt más választásuk, mint hogy a kötvénypiac segítségével finanszírozzák bővülésüket. Azóta csak nőtt az önkormányzatok függősége ettől az adósságformától – különösen miután Richard Nixon elnök az 1970-es évek elején jelentősen csökkentette a szövetségi támogatásokat.
A hitelminősítés matematikája és következményei
Michael Glass becslése szerint egy 30 éves futamidejű kötvény esetében a díjak és kamatok további 30-60 százalékos többletköltséget jelentenek az eredeti összeghez képest. Minden település többet fizet ezért, de vannak olyanok, amelyek jóval többet.
Minden alkalommal, amikor egy önkormányzat kötvényt bocsát ki eladásra, a három nagy hitelminősítő ügynökség értékeli annak visszafizetési esélyeit. A magas pontszámú települések alacsonyabb kamatlábakat kapnak; míg azoknak, amelyek bizonytalanabbnak tűnnek, magasabb kamatot kell fizetniük.
Ezt úgy érdemes elképzelni, mint egy hitelpontszámot a város számára: minél rosszabb ez az érték, annál magasabb lesz a kamatláb és annál többet kell fizetni minden szolgáltatásért.
A hitelminősítők demográfiai torzításai
Bár ezek az ügynökségek azt állítják magukról, hogy objektív feltételeket mérnek fel, valójában olyan tényezők alapján adják pontszámaikat – mint például a medián háztartási jövedelem vagy az ingatlantulajdonlási arány –, amelyek már eleve gazdagabb közösségeket részesítenek előnyben.
Például Justin McBride UCLA professzor kutatásai szerint Kalifornia kisvárosaiban minél nagyobb volt a fehér lakosság aránya egy településen, annál jobb hitelminősítést kapott az adott helység.
Példák Long Islandről: Levittown kontra Great Neck
1949-ben Levittown elsőként bocsátott ki önkormányzati kötvényeket iskoláinak finanszírozására. Moody’s elemzői azonban „tapasztalatlan lakóövezetként” kezelték Levittownt „bizonytalan tényezőkkel”, így csak „Baa” besorolást kapott – ami alacsony-közepes kockázatot jelentett 2,7 százalékos kamattal.
Ezzel szemben közeli gazdag negyedétől, Great Necktől „A” minősítést kapott Moody’s 2,3 százalékos kamattal. Egy évtizeddel később Levittown újabb kötvényeket bocsátott ki már 4,3 százalékos kamattal „veszélyes befektetésként” jellemezve; míg Great Neck ismét jobb ajánlatot kapott 3,5 százalékkal.
Ezek az apró kamatkülönbségek idővel csak növekedtek: egy tízéves futamidejű 5 millió dolláros kötvény esetében Levittown akár 600 ezer dollárral többet fizethetett vissza hitelezőinek Great Neckhez képest.
A finanszírozási nehézségek hatása Levittownban
Levittown lakói nem voltak naivak: iskolai vezetők levelet írtak New York államnak építési támogatásért – ám kevés segítséget kaptak –, ezért kényszerültek magánbefektetőknek eladni kötvényeiket.
1957-re Levittown éves iskolai költségvetésének 16 százalékát már adósságszolgálatra fordították – ez több volt minden középiskolai tanár összesített fizetésénél. Ahogy Glass írja: „Minden újabb kötvénykibocsátással Levittown és Great Neck tovább távolodtak egymástól.”
A fekete közösség súlyos helyzete Rooseveltben
Long Island-en Levittown még viszonylag kedvező helyzetben volt; sokkal rosszabbul járt Roosevelt feketék által többségében lakott kisvárosa. 1976-ban Roosevelt iskoláinak finanszírozására adott ki kötvényeket évi 11,25 százalékos kamatra – miközben más helyeken ez kevesebb mint 7 százalék volt.
A rövid távú segítség hosszú távon pusztító következményekkel járt: Roosevelt kénytelen volt tíz év alatt 10 százalékkal emelni ingatlanadóit; sok lakos elköltözött vagy képtelen volt fizetni és elvesztette otthonát.
1980-ra Roosevelt lakói átlagosan 11 százalékkal többet fizettek ingatlanadóként Great Neckhez képest annak ellenére is, hogy Great Neck vagyona négyszerese volt Rooseveltének. Azóta ez az olló tovább nyílt: ma Great Neck vagyona nyolcszorosa Rooseveltének; mégis ott 51 százalékkal kevesebb ingatlanadót fizetnek.
A települési adósság jelenlegi hatásai és következményei
Az adósság továbbra is csendesen formálja kisvárosok sorsát szerte Amerikában. Különösen az állami iskolák váltak erősen függővé a kötvényértékesítéstől tanári bérekre és szolgáltatásokra; az iskolaadósság összességében több mint megduplázódott 2002 és 2019 között egészen 500 milliárd dollárig.
Ezeket a kötvényeket gyakran évtizedeken át törlesztik: egy kaliforniai iskola körzet például egy 2005-ben kibocsátott 16,7 millió dolláros kötvényre összesen 34,3 millió dollárt fizetett vissza életciklusában – több mint kétszer annyit eredeti összegnél.
További jelek: magas ingatlanadók és gyenge közszolgáltatások
- Megemelkedett ingatlanadó-terhek
- Alulfizetett tanárok és alulfinanszírozott iskolák
- Elavult sport- és rekreációs létesítmények
- Korszerűtlen csatornarendszerek
- Túlzott rendőri jelenlét bizonyos területeken
Például Missouri Ferguson városa több millió dollárnyi adósságot vállalt infrastrukturális beruházásokra az ’60-as és ’70-es években. Ezek törlesztése ellehetetlenítette a várost; sok fehér lakos elköltözött; így főként fekete lakosság maradt hátra fedezni ezt az adósságot. A város agresszív bírságolással próbált bevételt szerezni – ami aránytalanul érintette fekete lakosait –, amit később az Igazságügyi Minisztérium diszkriminatív gyakorlatként vizsgált.
Következtetések: Az amerikai elővárosi egyenlőtlenség alapjai
Ez az adósságspirál része annak az amerikai hagyománynak is, amely szerint közszolgáltatások finanszírozását magánbefektetőkre bízzák – s ez mára fő eszközzé vált az elővárosi társadalmi különbségek fenntartásában.
A Pennsylvania állambeli Penn Hills középiskolai körzetének újságírója Benjamin Herold legutóbbi könyvében (Disillusioned) bemutatja hogyan került körzetük 172 millió dolláros adósságba masszív leépítésekhez és szolgáltatáscsökkentésekhez vezetve – végső soron magasabb ingatlanadókat eredményezve.
Milyen megoldások létezhetnek?
Néhány szakértő azt javasolja, hogy a Federal Reserve nyújtson kamatmentes hiteleket iskolai körzeteknek és önkormányzatoknak (bár korábban maga a Fed kijelentette: nincs hatásköre erre). Amíg azonban más lehetőségek nem állnak rendelkezésre, addig a szegényebb városok csak tovább sodródnak lemaradásba olyan fogadásokkal játszva, amelyeket sosem nyerhetnek meg.
Forrás: https://www.theatlantic.com/books/2025/11/cracked-foundations-municipal-debt-bonds-suburbs/684838/




