Amikor először hallottam az Apple legújabb AirPods készülékének „Élő Fordítás” funkciójáról, azonnal eszembe jutott az első berlini estélyem több mint húsz évvel ezelőtt. Akkor még friss diplomás amerikaiként, egy kutatói ösztöndíjjal a zsebemben merültem el a német nyelv világában. Egy füstös, zsúfolt bár melegében, a zene, nevetés és az utazásból fakadó fáradtság keverékében próbáltam lépést tartani a beszélgetésekkel, amelyek gyakran túl gyorsnak bizonyultak számomra.
A nyelvi akadályok és az improvizáció
Csak töredékeket értettem meg, így gesztusokra, hangnemre, arckifejezésekre és a kontextusra támaszkodtam, hogy áthidaljam a hiányosságokat. Válaszaim akadozóak és pontatlanok voltak, korlátozva abban, amit ki tudtam fejezni. Ami angolul könnyedén folyt volna – és amit most egy pár fülhallgató súrlódásmentessé tehet –, akkoriban improvizációt és szinte elektromos éberséget igényelt.
Egyik emlékezetes pillanatomban egy német irodalom szakos diáklánynak meséltem az alapképzési dolgozatomról Paul Celanról, miközben csak félig értettem lelkes válaszát, amely valószínűleg egy porcelántermékről szólt, amellyel az ő régiója híres. Csak később esett le, hogy félrehallotta a nevét „Porzellan”-nak (porcelán) – így bólintottam az érdekes dolgokra, amiket biztosan mondott a porcelánról.
A nyelvi korlátok felszabadító ereje
Ahogy telt az este, különös szabadságot kezdtem érezni abban, hogy el vagyok vágva anyanyelvem teljes kifejezőerejétől. Csökkentett eszköztárral kellett dolgoznom, így egyszerűbb, alapvetőbb kifejezési módokat kellett keresnem. Az ilyenkor megszokott tapintat és verbális finomságok – amelyek gyakran védőréteget képeznek az önfeltárás ellen – nélkül nyers őszinteséggel beszéltem, ami egyszerre volt megalázó és váratlanul felszabadító élmény.
Aznap éjjel, amikor már a matracomon feküdtem a bérelt lakásom ideiglenes galériáján, szavak és mondatrészletek cikáztak a fejemben. Ezzel együtt egyfajta eufória is megjelent bennem: úgy éreztem, hogy az elmém új sínekre terelődik. Az elkövetkező év során mérföldköveken keresztül követhettem nyelvi átalakulásomat: első szerelmi veszekedésem, első szóviccem, növekvő képességem arra, hogy viccelődjek és flörtöljek a német ritmusában és társadalmi kódjaiban abban az adott helyen és időben. Ezek nem csupán intellektuális fejlődési pontok voltak; érzékelési és érzelmi határaim újrarajzolódását jelezték – olyasmit, amit semmilyen automatikus fordítás nem tudna visszaadni.
Apple és Bad Bunny: Két modell a nyelvi találkozásokra
Az Apple idén a Superbowl félidei műsorának szponzora lesz, amelynek sztárfellépője Bad Bunny lesz – a világhírű puerto ricói zenész. Konzervatív politikusok – köztük Mike Johnson házelnök és Donald Trump elnök – bírálták az NFL-t azért, mert egy szinte kizárólag spanyolul éneklő előadót választottak. Amikor Bad Bunny múlt hónapban vezette a Saturday Night Live szezonnyitóját, spanyolul mondta el monológjának egy részét. Majd azt üzente a közönségnek: ha nem értették meg amit mondott, négy hónapjuk van megtanulni.
A provokáció egyszerre volt játékos és komoly – arra ösztönözte hallgatóságát, hogy közelítsenek hozzá inkább ők maguk felé, mintsem hogy ő alkalmazkodjon hozzájuk. Bad Bunny és az Apple ugyan partnerek a Superbowlon, de valójában két ellentétes modellt kínálnak a nyelvi találkozásokra: az egyik arra hívja fel az embereket, hogy küzdjenek meg egy másik nyelvvel és éljenek át valami ismeretlent; míg a másik azt ígéri, hogy ezt az erőfeszítést teljesen megspórolhatják.
A fordítástechnológia csodája és korlátai
A fordítástechnológia önmagában lenyűgöző: nagy nyelvi modellekre épülve majdnem megvalósítja Douglas Adams „Babel hal” fantáziáját – azonnali kommunikációt bárkivel bármilyen nyelven pusztán egy fülhallgató segítségével. Ugyanakkor ahogy egyre többen használják ezeket az átalakító eszközöket, fennáll annak a veszélye is, hogy elveszítjük azon képességeinket és tapasztalatainkat, amelyek nem csupán gördülékenységet vagy hatékonyságot testesítenek meg.
A fordító szakma személyes perspektívája
Mint hivatásos fordító nem vagyok pártatlan ebben a kérdésben. Német irodalom fordításával foglalkozom már évek óta; ez karrierem egy életre szóló szenvedélyből nőtt ki: más nyelvekhez, irodalmakhoz és kultúrákhoz való vonzalomból. Az angol és német közötti térben töltött napjaim mély tiszteletet adtak ahhoz, ami szükséges egy nyelvi szakadék áthidalásához: mentális újrakalibrálásra; különböző világstruktúrák közti tárgyalásra; alázatra és kíváncsiságra idegen környezetben való navigáláshoz.
Munkám állandóan visszavisz oda, ahol Berlinben kezdtem: túlméretezett helyzetbe kerülök. Az írók – Friedrich Hölderlin, Franz Kafka vagy Daniel Kehlmann –, akiket fordítok, nem kínálnak egyszerű utat németről angolra. Kafka naplóinak fordítása például nyolc évig tartott; olyan nyelvvel álltam szemben, amely gúnyt űzött minden uralmi kísérletből: visszatért önmagára és nem engedett megnyugodni.
A fordítás művészete: bizonytalanságban dolgozni
A fordítás nem pusztán jelentés átadása; sokkal inkább különbségek figyelembevétele – kulturális eltéréseké, időbeli különbségekhez való igazodásé vagy gondolkodási-nyelvi sajátosságoké –, amelyek soha nem állnak tökéletes összhangban. Nemrégiben Bertolt Brecht egyik sorára gondoltam Berlinben: „Die Veränderbarkeit der Welt besteht auf ihrer Widersprüchlichkeit.” („A világ változtathatósága annak ellentmondásosságán alapul.”)
Ezt többféleképpen is lefordíthattam volna angolra – mindegyik verzió máshogy billentette volna ki az egyensúlyt: „A világ változásra való képessége annak ellentmondásos természetében rejlik.” vagy „A világ azért változhat meg mert ellentmondásos.” vagy „A világ ellentmondásai teszik lehetővé annak megváltoztatását.” Ezek finom árnyalatokat hordoznak magukban; nem számíthatunk rájuk gépi számításként – érzésre kell hagyatkoznunk.
A technológia korlátai az emberi kommunikációban
Éppen ezekben a helyzetekben bukik meg leginkább a nyelv-predikciós technológia: amikor tapasztalatokra és intuícióra van szükség. Ez különösen igaz beszéd közbeni kommunikáció esetén. A félrehallásokkal és habozásokkal teli beszélgetések ugyanis közös jelentésalkotási folyamatba vonják be résztvevőiket.
Berlini beszélgetések mint együttműködés
Berlini éveim alatt rájöttem arra is: a német nyelv különleges együttműködési lehetőségeket kínál beszélgetés közben. Mivel az ige gyakran kerül mondat végére, előre felépítheted alanyt, tárgyat vagy módosítókat úgy is, hogy félbehagyod mondatodat – partnered pedig befejezheti azt.
„Wenn man das System wieder ganz neu um- …” („Ha valaki teljesen újra …”)
Ilyenkor elakadok; hangommal és arcommal próbálom érzékeltetni mit keresek. Partnerem befejezheti például umstellt („átalakít”), umbaut („átépít”) vagy umdenkt („átgondol”). Így együtt formálódik meg végül a mondat – nem előre elkészített üzenetként adódik át egyikünktől a másikig.
A második nyelvek tanulásának hanyatlása Amerikában
Bár az Egyesült Államokban minden ötödik ember otthon más nyelvet beszél angolon kívül is, kutatások szerint egyre kevesebben tanulnak második idegen nyelveket otthon kívül. Ez arra utalhat számomra, hogy az angol globális dominanciája csökkentette azt az igényt – sőt idővel vágyat –, hogy anyanyelvűek bővítsék saját nyelvi területüket.
Mivel szinte mindenhol érthetők angolul is (legalábbis alapvetően), ritkán tapasztalják meg azt az élményt, milyen érzés lenni a másik oldalon egy idegen nyelvvel küzdve. Ez kulturális kényelmességhez vezethet: azt feltételezik magukról sokan tévesen –, hogy nézőpontjuk univerzális csak azért mert soha nem kellett más szempontból kifejezniük magukat.
Az angol kultúra aszimmetriája és AI fordítás hatása
Míg anyanyelvű angol beszélők talán úgy érzik magukat biztonságban más nyelvekkel való foglalkozás nélkül is –, addig a világ továbbra is túlzott figyelmet szentel az angol kultúrának. Ezt hosszú ideje tapasztalom szakmámban is: jóval több könyvet fordítanak angolból más nyelvekre mint fordítanak be angolra.
Azonnali mesterséges intelligencia alapú fordítások térnyerése még inkább elősegítheti ezt az elszigetelődést: lehetővé teszi felhasználói számára azt az illúziót – hogy „megértik” a világot anélkül is –, hogy valaha elhagynák saját kényelmes nyelvi otthonukat.
A szakmai munka automatizálásának veszélyei
Természetesen ez a technológia nem csupán kommunikációnkat változtatja meg; fenyegeti egész szakmák létét is. Tolmácsoknak, fordítóknak, nyelvtanároknak vagy feliratozóknak – akik munkája kifinomult intellektuális és kreatív képességekre épül –, ma már komoly kihívást jelentenek ezek gyors technológiai változások.
Például ENSZ-ben tolmácsok hosszú ideje hangszigetelt üveg mögött dolgoznak láthatatlanul mégis nélkülözhetetlenül; lehetővé téve többnyelvű tárgyalásokat olyan emberek számára akik talán jelenlétüket sem érzékelik igazán. Hasonlóképpen globális szinten is csendesen támogatja munkájuk diplomáciától kezdve jogon át kereskedelemig számos terület működését.
Minél hatékonyabb ez a munka annál inkább eltűnik szemünk elől ez az infrastruktúra – fenntartva azt az illúziót amely szerint kommunikációnk súrlódásmentes lehetne. Ez pedig pontosan amit az AirPods élő fordítása ígér megvalósítani – miközben generációkon átívelő emberi szakértelemre épül.
Társadalmi kihívások és történeti párhuzamok
A mi szakmánk nincs ezzel egyedül: számos területen – például szövegírásban vagy jogi elemzésben – nagy nyelvi modellek kezdik lemásolni korábban kizárólag képzett emberi elmék által végzett feladatokat.
A történelem kevés biztató példát mutat arra hogyan reagált társadalom bölcsen ilyen változásokra: ipari forradalom textiliparosaitól kezdve robotika korának összeszerelő sorain át számtalan stabilnak hitt szakma veszett oda technológiai újítás miatt miközben társadalmi politika lemaradt ezek mögött.
A veszteség mértéke: több mint munkahelyek eltűnése
A technológia mindig megszüntetett bizonyos munkafajtákat; most azonban ennél alattomosabb veszély fenyeget minket: elszegényítheti gondolkodási módjainkat és kapcsolatainkat amelyek korábban gazdagították tapasztalatainkat – köztük azt az erőfeszítést is amelyet egy idegen nyelv áthidalása jelentett.
Ezzel szembenézve soha nem volt még ennyire sürgető kérdésünk: mit veszítünk? A veszteség óriási lehet még ha nagyrészt rejtve marad is szemünk előtt. Ha akkoriban Berlinbe érkezve már rendelkeztem volna ezekkel az új AirPods-okkal talán azt gondoltam volna: semmiről sem maradok le.
A kultúrkritika figyelmeztetései
Kulturális kritikusok régóta figyelmeztetnek arra: média- és technológiai ökoszisztémánk arra kondicionál minket hogy pusztán eszközként tekintsünk a nyelvre – semleges csatornaként amely információt továbbít A pontból B pontba.
Ám aki valaha élt két vagy több nyelv között tudja jól: ez soha nem csak erről szól. Minden nyelv saját térképet hordoz magában világról; ami ellenáll sima átadásnak nem akadály hanem maga jelentésének része – textúrája.
Az automatikus fordítótechnológia pedig tervezetten kiszűri ezt mint zajt – eltünteti azt ami túlmutat puszta információn.
Irodalmi fordítóként mi vonz leginkább?
Irodalmi fordítóként pont azok vonzanak leginkább amelyek ellenállnak könnyű megfeleltetésnek: ritmusok; játékosság; egyéni sajátosságok; kulturális specifikumok; kétértelműségek finom árnyalatai. Munkám ott zajlik ahol a nyelvek nem állnak össze tökéletesen; ahol jelentést újra kell képzelni nem csak dekódolni vagy laposítani.
Amitől tartok: hogy emberek elkezdik majd úgy gondolni – csak azt tekintjük majd nyelvnek amit gépek le tudnak fordítani – s mindent elfelejtenek ami ezen kereten kívül esik.
Záró gondolatok: Ha technológia ígéri véget vetni a nyelvi akadályoknak…
Ha valóban véget vet ennek ígéretével kell szembenéznünk ezzel a kérdéssel is: Mit töröl majd el még?
