A digitális korban egyre gyakrabban kerülnek elő olyan bonyolult jogi viták, amelyek az online szolgáltatók felelősségét firtatják, amikor bűncselekmények történnek platformjaikon keresztül. Ezek közül az egyik legérzékenyebb és legösszetettebb kategória az úgynevezett „predátor-hozzáférési” ügyek, amelyekben egy áldozat – gyakran kiskorú – online profilon keresztül kerül kapcsolatba egy bűnözővel, aki szexuális visszaélést követ el.
A predátor-hozzáférési ügyek jellemzői és történeti háttere
Ezek az ügyek nem újak: már 2008-ban is ismert volt például a Doe kontra MySpace eset, amelyben egy kiskorú áldozat online ismerkedett meg későbbi támadójával. Bár a legtöbb ilyen eset kiskorúakat érint, felnőtt áldozatokkal kapcsolatos perek is ide sorolhatók, mint például a Doe kontra Internet Brands.
Természetüknél fogva ezek az ügyek tragikus tényállásokkal és együttérző áldozatokkal dolgoznak, ugyanakkor elsősorban büntetőjogi kérdések. A ragadozó magatartás sérti a büntető törvényeket, és a büntető igazságszolgáltatás feladata megtalálni és megbüntetni az elkövetőt.
Kell-e polgári felelősségre vonni más szereplőket?
Ebből a kontextusból adódik a következő kérdés: vajon más személyeket vagy cégeket is polgári jogi felelősség terhelhet-e a bűncselekmény miatt? Fontos kiemelni, hogy az ilyen jellegű kiterjesztett felelősség csak tovább súlyosítaná a tragédiát, ha nem megfelelő alpereseket vonnánk be.
Bár az internetes szolgáltatások közvetetten hozzájárulhatnak a ragadozó cselekményhez – hiszen lehetővé teszik az áldozat és az elkövető közötti kommunikációt –, sok más tényező is szerepet játszik. A kulcskérdés inkább az, hogy pontosan hogyan segítették elő ezek a szolgáltatások a ragadozó hozzáférést?
A válasz általában az, hogy az adott platform egyszerűen lehetővé tette a két fél közötti beszélgetést. Ez pedig tipikus esetnek számít a 230. szakasz értelmében, amely megvédi az online szolgáltatókat harmadik fél által generált tartalomért való felelősség alól.
A jogi kikerülési próbálkozások: „negligens tervezés”, „figyelmeztetés elmulasztása” és szerződésszegés
Az áldozatok gyakran próbálnak megkerülni ezt az egyértelmű jogi akadályt különféle elméletekkel, mint például:
- negligens tervezés (negligent design),
- figyelmeztetés elmulasztása (failure to warn),
- szerződésszegés vagy megtévesztő reklám (breach of contract/false advertising).
Ezekkel azt próbálják elérni, hogy ne harmadik fél tartalmáért, hanem az adott szolgáltatás elsődleges döntéseiért vonják felelősségre a cégeket. Azonban ezek a próbálkozások eddig többnyire sikertelenek voltak – így történt ez a most bemutatott esetben is.
A Joan Doe kontra Snap, Verizon és Apple esete: tényállás és peranyag
Egy anya (Joan Doe) adott tízéves lányának (Jane Doe) egy Apple iPhone-t. Az anya feliratkozott a Verizon „Smart Family” alkalmazására, amelynek segítségével kezelhette gyermeke készülékhasználatát. A lány kérésére engedélyezte számára a Snapchat telepítését is, majd mindketten összekapcsolódtak ezen a platformon.
Később az anya találkozott Omeire-rel, akinek megadta lánya Snapchat elérhetőségét. Omeire így kapcsolatba léphetett Jane-nel online, majd személyesen is találkoztak. Omeire „online barátkozott Jane-nel, majd személyes találkozásuk során szexuális visszaélést követett el rajta.” Omeire-t emiatt 60 év börtönbüntetésre ítélték.
Jane pert indított Snap (a Snapchat tulajdonosa), Verizon és Apple ellen gondatlanságra, termékfelelősségre és megtévesztő reklámra hivatkozva. Ezzel három különböző technológiai réteget támadott meg:
- Snapchatot, mint közösségi médiát, ahol a kapcsolatfelvétel történt;
- Verizont, mint szűrőszoftver-szolgáltatót;
- Apple-t, mint alkalmazásbolt üzemeltetőt.
Minden cég sikeresen hivatkozott a 230. szakaszra védekezésként.
A kiadó/szerkesztői felelősség kérdése – hogyan vizsgálja ezt a bíróság?
A bíróság világosan rámutat arra, hogy sokszor összekeverik vagy félreértik ezt az elemzést:
„Nem arról van szó, hogy ténylegesen publikáltak vagy beszéltek-e az alperesek, hanem arról, hogy valójában azt állítja-e a felperes, hogy így tettek.”
A bíróság mindig túllép azon, hogy milyen címkével látják el az igényeket (gondatlanság vagy termékfelelősség), és azt vizsgálja: a lényegében harmadik fél által generált tartalom kezelésével kapcsolatos döntések miatt perelik-e őket?
A felperes igyekszik úgy beállítani ügyét, hogy nem maga Omeire kommunikációs tartalmáért akarja felelőssé tenni Snapet, Verizont vagy Apple-t, hanem azért, mert engedték Omeire hozzáférését Jane-hez. Ám ha egy ilyen per alapja az lenne, hogy kötelezni kellene ezeket a cégeket tartalomfigyelésre vagy -szerkesztésre – ami szerkesztői tevékenység –, akkor automatikusan ki vannak zárva ezzel a 230. szakasz védelme alól.
A konkrét vádak részletezése
- Snapchat esetében: A kereset szerint kötelessége lett volna ellenőrizni felhasználói életkort és személyazonosságot; korlátozni idegenek kapcsolatfelvételét kiskorúakkal; megakadályozni többszörös fiókok létrehozását. Ezek azonban szerkesztői funkcióknak minősülnek.
- Verizon esetében: Állítólag vállalta „nem delegálható kötelességként” gyerekbiztossá tenni az internetet Smart Family App-jával; de ez is arról szólna, hogy blokkolnia kellett volna Omeire kommunikációját Snapchat-en.
- Apple esetében: Állítólag gondatlanul terjesztette Snap és Verizon alkalmazásait App Store-ján keresztül; megtévesztette felhasználóit biztonsági garanciák ígéretével; de valójában azt várnák el tőle, hogy kizárja ezeket az alkalmazásokat káros tartalom miatt – ami szerkesztői döntésnek számít.
A harmadik fél által generált tartalom védelme – mit mond erről a bíróság?
A bíróság leszögezi: „Az olyan platformok védettek, amelyek csupán tárolják vagy továbbítják a tartalmat; nem védettek azok, amelyek létrehozzák vagy jelentős mértékben alakítják azt.”
Bár ez utóbbi fogalom („jelentős mértékű alakítás”) nem szerepel sem törvényben sem precedensekben egyértelműen – sőt félrevezető lehet –, itt arra utalnak vele, hogy egyik érintett sem alkotott olyan eszközöket vagy mechanizmusokat, amelyek kényszerítették volna Omeire káros tartalmának létrejöttét vagy terjesztését.
Minden platform csupán semleges eszközöket biztosított arra, hogy Omeire kommunikáljon Jane-nel; nem ők írták vagy formálták jelentős mértékben ezt a tartalmat.
A bíróság összegző álláspontja – miért marad érvényben a 230. szakasz védelem?
Minden vizsgált igény lényege ugyanaz: a szolgáltatók engedték Omeire harmadik félként generált kommunikációját eljutni Jane-hez anélkül, hogy blokkolták volna azt.
Ezek alapján:
- a gondatlanságra hivatkozó érvek;
- a figyelmeztetés elmulasztása;
- a termékfelelősségi igények;
- a megtévesztő reklámra alapozott panaszok;
- a Delaware állami törvényeken alapuló további követelések;
mind-mind arra irányulnak valójában, hogy szerkesztőként vonják felelősségre ezeket az internetes szolgáltatókat.
A bíróság ezért elutasította ezeket az igényeket: a 230. szakasz világosan kizárja ezen típusú felelősségi elméleteket.
A tragédia emberi oldala és jogi határai
Bár Jane Doe ártatlan gyermek volt egy borzalmas bűncselekmény áldozata – amelynek elkövetőjét már büntetőeljárásban megbüntették –, teljesen érthető anyai oldalról nézve az igyekezet minden lehetséges felelős ellen pert indítani.
Ugyanakkor fontos felismerni: nem minden technológiai szereplőt lehet vagy kell felelősségre vonni pusztán azért, mert eszközeiket használták rosszindulatú cselekményhez vezető kapcsolatok kialakítására.
A bíró véleménye és jelentősége
Ezekben az ügyekben különösen nehéz helyzetben vannak az állami bíróságok: ritkán találkoznak ilyen komplex technológiai jogvitákkal. Emiatt sokszor nehezen értik meg teljesen a 230. szakasz működését és annak következményeit – főleg amikor emberi tragédiák állnak mögötte.
Ezzel szemben ebben az esetben a bíró Paul R. Wallace helyesen ragaszkodott ahhoz a kongresszus által lefektetett jogi kerethez, még ha ez fájdalmas eredményeket is hozott egy tragikus ügyben.
Összegzés
A Joan Doe kontra Snap, Verizon és Apple ügy jól példázza azt a kihívást,amelyet az internetes szolgáltatók polgári jogi felelősségének kérdése jelent predátor-hozzáférési esetekben.
Bár ezekben az esetekben mély emberi tragédiák húzódnak meg,az amerikai jogrendszer jelenlegi állása szerint nem lehet egyszerűen kiterjeszteni ezen szolgáltatók felelősségét harmadik fél által generált tartalom miatt. A 230. szakasz továbbra is kulcsfontosságú védelmet nyújt számukra – legalábbis jelenleg –, miközben természetesen fontos marad továbbra is támogatni mindazokat az erőfeszítéseket is, amelyek célja e tragédiák megelőzése és kezelése más jogi eszközökkel.