Az Egyesült Államok politikai színterén egyre gyakrabban figyelhető meg, hogy bizonyos konzervatív választók a gyújtó, fegyverpárti retorikát nem csupán provokatív üzenetként értékelik, hanem annak jelzésértékét is felismerik: azt, hogy a politikai jelölt nem hajlandó kompromisszumot kötni a demokratákkal. Ez a kompromisszumképtelenség pedig paradox módon növelheti a jelölt iránti bizalmat és vonzerőt ezen választói csoportok szemében. Egy friss tanulmány, amelyet a Political Psychology folyóiratban publikáltak, részletesen feltárja ezt a jelenséget, amely szélesebb trendként is értelmezhető az amerikai politikában: az ellenféllel való szembenállás hangsúlyozása stratégiai eszközként szolgálhat a párt bázisának megszólítására.
A tanulmány háttere és célja
A kutatás alapját egy olyan kérdés adta, hogy miért alkalmaznak egyes politikusok – például Mehmet Oz 2022-es pennsylvaniai szenátusi kampánya során – szándékosan provokatív, olykor mérsékelt szavazókat elidegenítő üzeneteket. Bár elsőre kockázatosnak tűnhet ilyen kommunikációs stratégia alkalmazása, a kutatók feltételezték, hogy ezek az üzenetek egy speciális jelzési funkciót töltenek be: azt mutatják meg, hogy a jelölt nem hajlandó együttműködni az ellenzéki párttal, még akkor sem, ha ez sértő lehet számukra.
Ez az elképzelés a jelzéselméleten alapul, amely gazdaságtani és evolúciós biológiai koncepciókból merít. Amikor egy tulajdonság – például lojalitás vagy kompromisszumképtelenség – közvetlenül nem megfigyelhető, akkor olyan cselekedetekkel lehet jelezni azt, amelyek valamilyen költséggel járnak.
“Amikor néhány évvel ezelőtt megpróbáltuk megérteni Mehmet Oz szenátusi kampányának rejtélyeit, elkezdtünk komolyabban foglalkozni ezzel a témával” – mondta Nicholas Buttrick, a Wisconsin-Madison Egyetem kutatója. – “Miért tűnt egy médiából érkező szakember ennyire érzéketlennek politikai kommunikációjában? Mit értett ő meg, amit mi nem? Modelljeink alapján úgy véljük, hogy ő (és más hasonló kommunikációs stratégiát alkalmazó politikusok) egy jelzést küldtek arról, mennyire alkalmasak a Republikánus Párt számára. Ez egy szokatlan jelzésfajta: olyan, amely szóval is képes hatást gyakorolni.”
A kutatás módszertana: három előre regisztrált kísérlet
A kutatók három előre regisztrált kísérletet végeztek több mint 1700 amerikai konzervatív részvételével. A résztvevőknek fiktív republikánus jelöltek közösségi média posztjait mutatták be. Ezek az üzenetek vagy gyújtó fegyverpárti retorikát tartalmaztak, vagy sokkal visszafogottabb, békülékenyebb hangvételűek voltak – például tömeges lövöldözés utáni “gondolataink és imáink” típusú megnyilvánulások.
Első kísérlet: A retorika stílusa és a jelölt háttere
A résztvevők különböző változatokat olvastak arról, hogy milyen stílusban kommunikál egy jelölt és milyen politikai múltja van. Egyes jelöltek hagyományos republikánus háttérrel rendelkeztek, míg mások liberálisabb múltat mutattak fel.
- A résztvevők értékelték a jelölteket bizalmasságuk alapján.
- Megítélték kompromisszumkészségüket a demokratákkal szemben.
- Megjelölték szavazási hajlandóságukat az adott jelölt iránt.
Az eredmények azt mutatták, hogy azok a jelöltek, akik gyújtó retorikát alkalmaztak, kevésbé tűntek kompromisszumkésznek – különösen akkor, ha a résztvevők úgy vélték, hogy liberálisok negatívan reagálnának az adott posztra. Ez viszont növelte bizonyos konzervatív választók szemében a jelöltek megbízhatóságát.
Különösen érdekes volt, hogy maga az üzenet stílusa nagyobb hatással volt az értékelésekre, mint maga a jelölt politikai háttere. Ez arra utal, hogy amit egy politikus mond – főleg ha az sértő lehet az ellenfél számára –, felülírhatja korábbi politikai múltjával kapcsolatos kételyeket.
Második kísérlet: Az érzelmi polarizáció szerepe
A második kísérletben arra fókuszáltak a kutatók, hogyan befolyásolja a demokratákkal szembeni érzelmi polarizáció (azaz mennyire negatívan viszonyulnak hozzájuk) a résztvevők reakcióit. Ismét republikánus jelöltek tweetjeit olvasták el a résztvevők.
- A konzervatívok közül azok, akik erősen negatívan vélekedtek a demokratákról, inkább bíztak meg és szavaztak volna gyújtó retorikát használó jelöltekre.
- Ezzel szemben azok a konzervatívok, akik semlegesebb vagy pozitívabb érzelmeket tápláltak a demokraták iránt, inkább kedvelték az udvariasabb hangvételű kommunikációt.
Ez arra utal, hogy az ilyen típusú gyújtó üzenetek hatékonysága nemcsak magán az üzeneten múlik, hanem azon is, milyen előzetes attitűdök élnek az adott közönségben az ellenfél iránt.
Harmadik kísérlet: A tartalom és hangnem elkülönítése
A harmadik kísérlet célja annak vizsgálata volt, hogy magának az üzenet tartalmának vagy inkább hangnemének van-e nagyobb szerepe. Mindkét vizsgált üzenet erős ellenállást fejezett ki a fegyverkorlátozás ellen; azonban egyikük gyújtó hangvételű volt, míg a másik udvariasabb.
- Bár mindkét esetben ugyanazt az álláspontot képviselték, az agresszívebb nyelvezetű jelölt kevésbé tűnt kompromisszumkésznek.
- Ugyanakkor ezt a jelöltet kevésbé tartották megbízhatónak és kevesebben szavaztak volna rá.
Ez azt mutatja, hogy maga a nyelvezet is jelezheti a kompromisszumképtelenséget – de ez nem feltétlenül eredményez nagyobb támogatottságot minden esetben.
Összegzés: A gyújtó retorika mint politikai intranszigenica jele
A három kísérlet összességében megerősítette azt az elképzelést, hogy a gyújtó fegyverpárti retorika funkcionálisan szolgálja azt a célt, hogy jelezze: egy politikus nem hajlandó engedni vagy együttműködni az ellenzékkel. Azok számára pedig, akik erősen elutasítják ezt az ellenfél oldalt (jelen esetben a demokratákat), ez pozitív tulajdonságként jelenik meg.
Fontos azonban kiemelni: ez nem általános érvényű minden konzervatívra nézve. Azok között is vannak jelentős különbségek attitűdjeikben; akik mérsékeltebbek vagy pozitívabbak a demokraták iránt, azok inkább negatívan reagálnak erre a fajta provokatív kommunikációra.
“Azzal, hogy olyan nyelvezetet használunk, amely sérti a demokratákat, Oz nemcsak azt mutatja meg, hogy nem akar átlépni politikailag egyik oldalról sem; hanem aktívan lépéseket tesz azért is, hogy ez fizikailag lehetetlenné váljon” – nyilatkozta Buttrick. – “Ezáltal kizárólag saját bázisára támaszkodhat; így garantálja magának azt is, hogy senki sem fog vele együttműködni. Egy polarizált környezetben pedig ez előnyös lehet: így ugyanis biztos lehet abban minden párttagja: ő soha nem fogja elárulni őket.”
Korlátozások és további kutatási irányok
Bár izgalmas eredményeket hozott ez a kutatás, fontos tudni annak korlátait is:
- A vizsgálatok online zajlottak hipotetikus helyzetekkel; így nem biztosítják teljes mértékben valós kampányhelyzetek visszaadását.
- A résztvevők önkéntesen jelentkezett konzervatívok voltak egy online mintából; ezért nem reprezentálják teljes egészében az amerikai választói populációt.
- Kizárólag gyújtó fegyverpárti retorikára fókuszáltak; bár feltételezik ennek általánosíthatóságát más provokatív politikai beszédformákra is.
A jövőbeni kutatások irányai között szerepelhet:
- Az ilyen típusú üzenetek tényleges hatásának vizsgálata szavazati magatartásra vagy kampányadományokra.
- Különbségek feltárása elsődleges (primárium) és általános választások között.
- Politikai elit és média szereplők gyújtó retorikájának elemzése közvélemény-formálásban és személyes márkaépítésben.
Zárszó
Sosuke Okada és Nicholas Buttrick által jegyzett tanulmány (“Love him for the enemies he has made: Signaling by inflammatory pro-gun rhetoric”) új perspektívát kínál arra vonatkozóan, hogyan működik egy látszólag veszélyes kommunikációs stratégia egy polarizált politikai környezetben. Megmutatja azt is, milyen összetett módon alakítják ezek az üzenetek választói attitűdöket és bizalmat – különösen azok körében, akik erősen elutasítják az ellenfél oldalt.
