Jason C. Bivins, a North Carolina State University filozófia és vallástudományi tanszékének professzora írása
Bevezető: Miért szeretjük annyira a Stranger Things-et?
Ahogy közeledünk a népszerű sorozat, a Stranger Things befejezéséhez, érdemes elgondolkodni azon, miért is vonzza ennyire a nézőket ez a retro-nerd sci-fi/horror keverék. A 2016-os debütálásakor az X generációhoz tartozó barátaim és én azonnal beleszerettünk. Bár eleinte talán csak egyfajta rajongói szolgáltatásnak tűnt, hamar kiderült, hogy a sorozat tele van eredetiséggel, érzelemmel és izgalmakkal.
Nem csupán azok rajonganak érte, akik az 1970-es és ’80-as években nőttek fel: a Stranger Things generációkon átívelő sikert aratott, olyannyira, hogy idén még egy különleges felvonuló díszlet is megjelenik a híres Macy’s Hálaadás napi Felvonuláson.
A nosztalgia hulláma: Az ’80-as évek újra divatban
Nem csak az idősebb korosztály szereti látni, ahogy a sorozat tinédzserei kis ligás pólókban bicikliznek banán alakú kerékpáron, walkie-talkie-t használnak vagy szerepjátékokat játszanak (emlékszel még a Dungeons & Dragons-re?). Egyre több helyen tapasztalható az ’80-as évek iránti élénk érdeklődés: egyetemi kampuszokon Reagan/Bush kampánypólók, zenekaros farmerdzsekik és váll nélküli „Flashdance” felsők hódítanak.
Mivel az ’80-as évek kultúráját sokszor az 1950-es és ’60-as évek nosztalgiája határozta meg, talán ez is egy hasonló impulzus része. A sorozat központi tinédzserei azonban távol állnak az évtized mainstream kultúrájától, amely túlzó látványosságokkal próbálta eladni saját egyediségét.
Egy sorozat, amely felforgatja az ’80-as évek nosztalgiáját
Az ’80-as évek mindenből a maximumot hozta ki: véget nem érő bulik („Csak egy jó idő kell!”), DeLorean autók, A Flock of Seagulls frizurák és „Field of Dreams” típusú nosztalgia. Ugyanakkor ez az évtized vallási és politikai erőszakról, korrupcióról, emberi jogi visszaélésekről, szegénységről és botrányokról is szólt.
Bár elsőre nem várnánk el egy geek központú sci-fi/horror sorozattól, hogy ezekkel foglalkozzon, mégis a Stranger Things sötét fenyegetettségérzete talán erre utal. Az ’80-as évek felszíne alatt gyanakvás, titkolózás és paranoiás hangulat tombolt.
A Hawkins-i rejtélyek: Paranormális fenyegetések és társadalmi párhuzamok
A sorozat megmutatta nekünk Hawkins városának furcsa alvilágát: az Upside Down-t (Fordított Világot), Eleven-t, Vecnát és a Demogorgont. A bátor gyerekek kalandjai ebben a paranormális környezetben könnyen megfogják Stephen King rajongóit is.
De a Stranger Things ennél többről szól: úgy vélem, a nézők érzik azt a párhuzamot, amely összeköti az ’80-as évek sötét korszakát és mai világunkat.
Sötét történelmi perspektíva az ’80-as évekről
A vallás és kultúra témájú óráimon azok a diákok is érdeklődnek a sorozat iránt, akik kíváncsiak arra is, milyen volt az úgynevezett Parents Music Resource Center (PMRC) működése. Ez az intézmény „illegális” kultúrát keresett – pont olyanokat célozva meg, mint a Stranger Things-beli félreértett Eddie Munson karaktere.
Az ’80-as évek „satanic panic”-je (sátánista pánik) körülvette a popzenét: 1982-ben például a Trinity Broadcasting Network azt állította, hogy a Led Zeppelin „Stairway to Heaven” című száma sátánista üzeneteket rejt „hátrafelé maszkolással”. Ezt követően mások is szélesebb körben támadták az „okkult” vagy szexuálisan explicit témákat tartalmazó szórakoztatást.
A PMRC hírhedt minősítési rendszere ötvözte a szenzációhajhászást, kereskedelmet és erkölcsi felháborodást – ez volt az egyik fő eleme az ’80-as évek konzervativizmusának.
A Stranger Things mint narratíva korunk érzéseinek megértéséhez
Mintha maga a sorozat narratívát adna arra az érzésre, amikor elveszettnek vagyunk ebben a szürreális világban: „Hogyan jutottunk ide?” kérdés fogalmazódik meg bennünk. Hiszen saját korunk kultúrális pillanata is tele van agresszív cenzúrával, apokaliptikus összeesküvés-elméletekkel, geopolitikai pánikkal és erőszakos horror vízióival.
Akárcsak az 1970-es évekbeli paranoiás filmek esetében, ma is élénk populista energiák hajtanak olyan történeteket, amelyek ártatlanokat állítanak szembe rendszerekkel és árnyékos elit csoportokkal.
Azonosulás a Stranger Things szereplőivel
A sorozat tinédzsereinek – valamint Winona Ryder és David Harbour által alakított Hawkins-i lakosoknak – szurkolni annyi mint kifejezni azt az olthatatlan vágyat, hogy megértsük körülöttünk lévő sötétséget és szorongást.
A Hawkins-i gyerekek nem akarnak semmilyen feddő tekintetet vagy kormányzati beavatkozást abban, hogyan éljenek. Velük együtt utazva azt kívánjuk: hagyják őket gyereknek lenni! Ugyanígy szeretnénk látni azt is, hogy popkultúránk sötét és nerdes szélei önállóan létezzenek tovább – túlélve ezt az elsöprő időszakot –, hogy talán mi magunk is megtaláljuk végre utunkat.
Záró gondolatok
Az idei évad megmutatja majd nekünk, hogy ez vajon túlzott reménykedés-e vagy sem. Egy azonban biztos: a Stranger Things nem csupán egy nosztalgikus időutazás az ’80-as évekbe. Sokkal inkább egy tükör napjaink társadalmi feszültségeiről és félelmeiről – egy olyan világban, ahol múlt és jelen összefonódik.
