Írta: Maéva Bardy fotóival illusztrálva
A tenger szerepe a globális klímában
A Föld felszínének több mint 70%-át borító óceán kulcsfontosságú szerepet tölt be a globális éghajlat szabályozásában. Évente az emberi tevékenységek során kibocsátott szén-dioxid (CO₂) mintegy negyedét képes elnyelni, ezzel mérsékelve a globális felmelegedést. Fontos azonban megérteni, hogy ez a szén része egy természetes, globális ciklusnak, amelyben a szén megkötése kiegyenlíti a természetes kibocsátásokat. Az óceán azonban egyre nagyobb mennyiségű szén megkötésével felborítja kémiai és biológiai egyensúlyát.
Az utóbbi években számos érintett fél igyekezett fokozni az óceán természetes képességét a „kék szén” megkötésére, hogy elérjék a klímacélokat. Egyre inkább előtérbe kerülnek a tengeri geo-mérnökségi technikák is, amelyek célja az óceán karbonelnyelő kapacitásának mesterséges növelése.
Mi az a kék szén?
A mangrove erdők, tengeri füves rétek és part menti mocsarak jelentős szerepet játszanak a szénciklus szabályozásában. Ezek az ökoszisztémák fotoszintézis útján elnyelik a légköri CO₂-t, amelynek egy részét biomasszában és tengeri üledékekben hosszú időre tárolják. Biológiai gazdagságuk, partvédő képességük, szennyezőanyag-szűrésük és alapvető kémiai egyensúly fenntartó szerepük miatt értékes klímaszabályozók.
A kék szén kifejezés ezen tengeri és part menti ökoszisztémák által megkötött szénre utal. Ugyanakkor ezek az élőhelyek sajnos az egyik leginkább veszélyeztetett környezetek közé tartoznak. Elpusztításuk felborítja az egyensúlyt és felszabadítja az addig felhalmozott szenet, így ezek az ökoszisztémák emissziós forrássá válhatnak.
Védelmük létfontosságú a klímaváltozás hatásainak mérséklése és az élet egyensúlyát fenntartó természetes ciklusok támogatása érdekében.
Beszélhetünk-e valódi „szénelnyelőkről”?
Ezeket az ökoszisztémákat gyakran „szénelnyelőként” emlegetik, mintha korlátlan mennyiségű szenet tudnának megkötni nettó kibocsátás nélkül. Valójában azonban a szén egy természetes ciklust követ: folyamatosan áramlik a levegő, víz, talaj és élő szervezetek között.
Az ipari forradalom előtt ez a ciklus nagyjából egyensúlyban volt: a fotoszintetizáló szervezetek által elnyelt szén kiegyenlítette a légzésből, bomlásból és vulkáni tevékenységekből felszabaduló szenet. Az óceánban és szárazföldön is végül majdnem mindig visszakerül a légkörbe.
Inkább életciklus-szabályozóknak tekinthetjük őket, amelyek tompítják emberi túlkapásainkat, de hosszú távon nem képesek kompenzálni vagy helyreállítani az általunk okozott egyensúlyhiányt.
Ezek az ökoszisztémák továbbra is nélkülözhetetlenek a globális klíma stabilitásához: hozzájárulnak a biodiverzitás fenntartásához és segítik az élőhelyek ellenállóképességét az emberi zavarásokkal szemben.
A plankton – az óceán egyik legnagyobb széntárolója
Bár korábban kevésbé vették figyelembe a kék szén koncepciójában, a plankton (fitoplankton és zooplankton) alapvető eleme a tengeri táplálékláncnak és kulcsszerepet játszik a globális szénciklus szabályozásában.
A fitoplankton fotoszintézis révén évente annyi szenet köt meg, mint az összes földi erdő együttvéve. Ez azonban nem marad hosszú ideig tárolva: nagy része táplálékként hasznosul, így gyorsan újra légzés vagy bomlás útján visszakerül a légkörbe.
Egy kis részük azonban mélyebb rétegekbe süllyed – ezt nevezzük biológiai pumpának –, ahol évszázadokig elszigetelten maradhat. Ez a folyamat mennyiségileg korlátozott ugyan, de létfontosságú a klíma stabilitása szempontjából.
A plankton gyakran „az óceán láthatatlan többségeként” jelenik meg: dinamikusan mozgatja a szenet levegő, víz és bioszféra között, biztosítva ezzel az óceán „planetáris légzését”.
Tengeri geo-mérnökség: hogyan alakíthatjuk át az óceánt?
A karbonmegkötés fokozása érdekében kutatók és ipari szereplők egyre inkább érdeklődnek különféle tengeri geo-mérnökségi technikák iránt. Ezek között megtaláljuk az óceán trágyázásától kezdve az óceán alkalizálásáig számos módszert, melyek célja az óceán karbonelnyelő képességének maximalizálása és az emberi eredetű kibocsátások hatásainak enyhítése.
Különböző megközelítések a kék szén geo-mérnökségében
- Óceán trágyázása: Vas vagy más tápanyagok hozzáadása bizonyos területeken fitoplankton-növekedés serkentésére. Célja növelni a CO₂ elnyelést fotoszintézis útján.
- Alkalizáció: Törött ásványok (például mészkő vagy olivin) hozzáadása a tengervíz pH-jának növelésére, ezáltal fokozva annak CO₂ megkötő képességét.
- Mesterséges feláramlás: Mechanikus pumpák segítségével tápanyagban gazdag mélyvíz felszínre hozatala fitoplankton-termelés serkentésére.
- Közvetlen CO₂ befecskendezés: Megfogott CO₂ mélytengeri vagy geológiai formációkba történő hosszú távú tárolása.
- Kártékony algavirágzás biológiai kontrollja: Ragadozó fajok telepítése célzott területekre az algavirágzás csökkentése érdekében.
- Tartós karbonmegkötés: A CO₂ oldhatóságának javítása például mikro-buborék technológiával történő vízhűtéssel.
A geo-mérnökség lehetséges hatásai a tengeri élővilágra
Az újabb kutatások számos potenciális kockázatra hívják fel a figyelmet:
- Tápanyag-ciklusok zavara: A trágyázási technikák tápanyag-egyensúly felborulását okozhatják, akár holt zónák kialakulását is eredményezve.
- Kártékony algák elszaporodása: Egyes módszerek elősegíthetik káros algavirágzások terjedését.
- Óceán savasodása: A megnövekedett CO₂ oldódás miatt keletkező szénsav csökkenti a víz pH-ját, gyengítve korallokat, kagylókat és mészképző planktonokat.
- Biodiverzitás változásai: Megváltozhatnak az ökoszisztéma szerkezetei és termelékenységei, ami hatással lehet halászati erőforrásokra is.
- Kiszámíthatatlan mellékhatások: Kontrollálatlan ökológiai vagy klimatikus visszacsatolások léphetnek fel, amelyek veszélyeztetik mind biodiverzitást, mind pedig maguknak az eltávolítási stratégiáknak hatékonyságát.
Megelőző szemlélet szükségessége
Bár ezek a technológiák elméleti lehetőséget kínálnak nagy mennyiségű karbonmegkötésre és kiegészíthetik az emissziócsökkentési erőfeszítéseket, ismert és ismeretlen hatásaik miatt nagy léptékű alkalmazásuk veszélyeket rejt magában mind biodiverzitásra, mind pedig tengeri ökoszisztémák stabilitására nézve.
Ezen túlmenően ezekre támaszkodni azt az illúziót kelti, hogy létezik „csodamegoldás”, ami elvonhatja figyelmünket attól, hogy elsődlegesen magukat az emissziókat kell csökkenteni forrásoldalon.
Nemzetközi jogi keretek – még mindig óvatosak
Néhány nemzetközi szervezet már szabályoz bizonyos tengeri geo-mérnökségi tevékenységeket:
- Biodiverzitási Egyezmény (CBD), 2010: Moratóriumot vezetett be olyan geo-mérnökségi tevékenységekre, amelyek veszélyeztetik a biodiverzitást – kivéve kis léptékű tudományos kísérleteket szigorú feltételekkel.
- London Protokoll (1972; 1996): Tiltja anyagok vagy anyagok tengerbe juttatását trágyázási célból; csak ellenőrzött tudományos kutatás engedélyezett.
- Biodiverzitási Egyezmény Nemzeti Joghatóságon Túli Területekre (BBNJ), 2023: Környezeti hatástanulmányokat ír elő minden olyan tevékenységhez, amely befolyásolhatja ezen területek biodiverzitását.
Ezek hangsúlyozzák egy körültekintő, etikus és átlátható megközelítés szükségességét bármilyen kísérlet előtt. A Tara Ocean Foundation kiemelten támogatja az elővigyázatossági elv alkalmazását és etikai kérdések mérlegelését az ember okozta klímaváltozás fényében történő tengeri ökoszisztéma-kezelésben.
Karbontárolás szárazföldön – tanulságok
A földi karbonmegkötési projektek története tanulságos példákat szolgáltat. Az erdősítés, talajtárolás vagy közvetlen levegőből történő CO₂ leválasztás (DAC) sokszor költségesnek és kevéssé hatékonynak bizonyult. Gyakran figyelmen kívül hagyták azt is, hogy ezek csak részben képesek kezelni egy rendkívül komplex ciklust.
A földi ökoszisztémák is részei egy kiegyensúlyozott ciklusnak; ennek mesterséges „megerőltetése” bizonytalan eredményekhez vezethet. Egyes ültetvényeket például tüzek vagy erdőirtások pusztítottak el – így felszabadult bennük tárolt szén –, más projektek pedig negatív karbonmérleget mutattak energiafelhasználási okokból.
Ezek rámutatnak arra: nincs olyan karbonmegkötési technológia, amely helyettesíthetné egy ambiciózus kibocsátáscsökkentési politikát.
A felelős óceánkezelés irányába
A geo-mérnökség nem csupán műszaki kérdés; alapvető etikai dilemmákat vet fel. Milyen mértékben avatkozhatunk be természetes rendszereinkbe? Ki dönt arról, hol próbálkozunk? Ki viseli majd annak következményeit?
Ezen túlmenően ezeknek a projekteknek várhatóan nem egyenlően oszlanak meg előnyei és hátrányai: különösen veszélyeztetettek lehetnek azok a part menti közösségek, amelyek leginkább függenek egészséges tengeri ökoszisztémáktól.
Sok érintett szervezet – köztük a Tara Ocean Foundation – ezért globális moratóriumot sürget nagy léptékű beavatkozásokra addig, amíg hatásaikat jobban nem értjük. Tudományos bizonytalanságokkal és etikai kérdésekkel csak körültekintően lehet bánni; alapvetően újra kell gondolnunk kapcsolatunkat természettel és élőlényeivel.
Tengeri geo-mérnökség és klímacsúcstalálkozók (COP-ok)
A 2023-as dubaji COP28 után felerősödtek azok a hangok, amelyek csodamegoldásként tekintenek erre az eszközre – ám ez ismét elvonhatja figyelmünket attól, hogy elsődleges célként továbbra is az emisszióforrások csökkentése álljon.
A 2024-es CBD (Kali) és UNFCCC (Baku) konferenciákon hangsúlyozták:
- Szükséges igazságos és tudományosan megalapozott irányítási keretek kialakítása;
- Kockázatos lehetőségként kell kezelni idő előtti alkalmazását karbonpiaci nyomások miatt;
- Kiemelten fontos maradjon az emissziócsökkentés fókusza offset helyett;
Záró gondolatok – A tengeri geo-mérnökségről röviden
- Nincs tudományos konszenzus arról, hogy biztonságos lenne;
- Nincs megbízható módszer arra sem, hogy garantáljuk eltárolt karbon tartósságát;
- Az elővigyázatossági elv alkalmazása minden ilyen tevékenység esetében alapvető;
A Párizsi Megállapodás céljainak teljesítéséhez 2030-ra 40%-os kibocsátáscsökkentés szükséges – ezért elsődleges prioritás továbbra is forrásoldali emissziócsökkentés kell legyen bármilyen kompenzációs technika előtt.
