Írta: Dr. Said Qabbaah | Szakmai lektorálta: Lauren Hardaker | Utolsó frissítés: 2025. október 22.
Bevezetés – Az ADHD megértése és jelentősége
Az október hónap az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) tudatosság hónapja, amely során a tudományos közösség továbbra is hangsúlyozza a rendellenesség jobb megértésének fontosságát. Bár az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépések történtek, az ADHD diagnosztizálása és személyre szabott kezelése továbbra is komoly kihívásokat jelent. Az újonnan fejlődő proteomikai, metabolomikai és integrált multi-omikai kutatások segítenek feltárni az ADHD biológiai hátterét, bár ez a terület még kezdeti stádiumban van. Ezek az eredmények ígéretesek a pontosabb diagnosztika és célzott terápiák fejlesztése szempontjából.
Az ADHD történeti áttekintése és definíciója
Az ADHD-t több mint egy évszázada írták le először olyan gyermekeknél, akik magas aktivitási szinttel és figyelemzavarral küzdöttek. Ez alapozta meg a neurofejlődési rendellenességként való besorolását. Az első hivatalos leírások a „Gyermekkori hiperkinetikus reakció” néven jelentek meg a DSM-II (1968) kiadásában, majd 1980-ban az „Attention Deficit Disorder” (DSM-III) fogalma vált ismertté. A folyamatos kutatások finomították a definíciót, amely a jelenlegi DSM-5 kritériumokban ölt testet, hangsúlyozva a tartós figyelemzavart, hiperaktivitást és impulzivitást.
Az ADHD gyakori állapot, amely elsősorban gyermekeket érint, de sok esetben felnőttkorban is fennmarad. A prevalencia körülbelül 5% gyermekeknél és 2–4% felnőtteknél, bár globális meta-analízisek szerint ez 5–7% gyermekeknél és kb. 2,5% felnőtteknél lehet. A rendellenesség jelentős személyes, tanulmányi, munkahelyi és társadalmi nehézségeket okozhat.
Diagnosztikai kihívások az ADHD esetében
Az ADHD diagnózisa hagyományosan viselkedésmegfigyelésen, klinikai értékelésen és standardizált értékelő skálákon alapul. Az állapot egyre inkább komplexnek tekinthető, amelyet genetikai, neurobiológiai és környezeti tényezők egyaránt befolyásolnak – ez rávilágít arra, hogy a pusztán viselkedési kritériumokra támaszkodó diagnózis korlátokkal bír.
A hagyományos eszközök értékes betekintést nyújtanak a tünetek megjelenésébe, de szubjektívek maradnak, mivel nagymértékben függnek az orvos értelmezésétől vagy az ön- illetve szülői beszámolóktól. Ez különösen problémás lehet akkor, ha a tünetek átfednek más neurofejlődési vagy mentális egészségügyi problémákkal (például szorongás, depresszió vagy tanulási zavarok).
A validált biológiai vagy digitális biomarkerek hiánya tovább csökkenti a diagnózis pontosságát, ami alul- vagy túldiagnosztizáláshoz vezethet – különösen azoknál az egyéneknél, akiknél enyhébb, későn jelentkező vagy nem hagyományos tünetek mutatkoznak. Emellett a diagnosztikai kritériumok eltérései, kulturális különbségek és eltérő értékelési gyakorlatok régiónként nehezítik a megbízhatóságot.
Hogyan történik az ADHD diagnózisa?
A jelenlegi diagnosztika főként klinikai megfigyelésen alapul – viselkedési tünetek elemzésén keresztül –, azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a biológiai markerek keresése iránti kutatások.
Biológiai markerek keresése
A biológiai markerek feltárása főként genetikai vizsgálatokra, neuroimaging-re (agyi képalkotás), valamint neurofiziológiai módszerekre összpontosít.
- Genetika: Több tanulmány kapcsolatot talált dopamin-transzporter (DAT1), dopamin receptor D4 (DRD4) és D5 (DRD5) gének polimorfizmusaival.
- Neuroimaging: Strukturális és funkcionális eltérések mutathatók ki az agy prefrontális kéreg-, striatum- és kisagyterületein; például csökkent kéregvastagság és megváltozott kapcsolódási mintázatok.
- Elektrofiziológia: EEG és eseményhez kötött potenciálok (ERP) vizsgálatok eltéréseket jeleznek a figyelmi hálózatok aktivitásában és kortikális éberségben.
Eddig azonban egyetlen biomarker sem bizonyult elég megbízhatónak vagy specifikusnak ahhoz, hogy rutinszerűen alkalmazzák klinikailag. Ezért egyre inkább integrált multimodális megközelítések kerülnek előtérbe, amelyek ötvözik az omikai adatokat képalkotással és klinikai információkkal.
Molekuláris betekintések az ADHD-ba
A proteomikai (fehérje-szintű), metabolomikai (anyagcsere-termékek) és lipidomikai (zsírsavak) vizsgálatok kezdenek feltárni molekuláris eltéréseket az ADHD-ban érintett neurotranszmisszióban, immunregulációban, oxidatív egyensúlyban és energia-anyagcserében.
Proteomika
Különböző mintákból – vérből, cerebrospinális folyadékból és agyszövetből – végzett vizsgálatok prelimináris eltéréseket mutattak ki olyan fehérjékben, amelyek szinaptikus működésben, intracelluláris jelátvitelben és anyagcsere szabályozásban vesznek részt. Kiemelten érintettek a dopaminerg, noradrenalinerg és szerotoninerg utak.
Egyes proteome-wide association study-k olyan fehérjéket jelöltek meg rizikófaktorokként (pl. LSM6, GMPPB, CISD2, ICA1L), amelyek további vizsgálatra várnak nagyobb populációkban.
Ezek az eredmények alátámasztják azt a modellt, amely szerint az ADHD hátterében dopamin- és noradrenalin jelátviteli zavarok állnak a frontostriatális és prefrontális agyi körökben – ezek felelősek a figyelmi kontrollért, motivációért és gátlási funkciókért.
Kémiai anyagcsere változások
- Dopamin turnover: A DAT1 (SLC6A3) gén variációi illetve COMT enzim aktivitásának eltérései utalhatnak megváltozott katekolamin-anyagcserére.
- Szerotonin rendszer: A triptofán-hidroxiláz (TPH) változásai befolyásolhatják a szerotonin neurotranszmissziót.
- Immunválasz: Emelkedett C-reaktív protein (CRP), interleukinok (ILs) és komplement faktorok jelezhetnek alacsony fokú szisztémás gyulladást.
- Oxidatív stressz: Csökkent antioxidáns enzimek szintje (pl. glutations-peroxidáz GPx, szuperoxid-dizmutáz SOD) utalhat oxidatív stresszre.
Metabolomika
A metabolikus profilvizsgálatok jellegzetes biokémiai aláírásokat tártak fel ADHD-ban: megváltozott aminosav-szintek befolyásolják közvetlenül a dopamin- és szerotonin-szintézist. Egyes kutatások glutamát/glutamin koncentrációk emelkedését mutatták ki összefüggésben a tünetek súlyosságával – ami fokozott neuronális ingerlékenységet jelezhet.
A triptofán anyagcsere eltolódása (különösen kinurenin útvonal) zavarhatja a hangulat szabályozását is. A homocisztein szintek változásai pedig ronthatják a dopaminerg neurotranszmissziót.
Lipidomika
A lipidprofil-vizsgálatok potenciális egyensúlyhiányokat tártak fel foszfatidilkolinokban és többszörösen telítetlen zsírsavakban (PUFA-k), amelyek befolyásolják membránösszetételt, jelátvitelt és neurogyulladásos folyamatokat – összhangban az oxidatív stresszről szóló klinikai adatokkal.
Integrált multi-omikai megközelítések az ADHD kutatásában
A legmodernebb kutatások már nemcsak egy-egy molekuláris réteget vizsgálnak külön-külön: integrálják a proteomikai-, metabolomikai-, genomikai-, transzkriptomikai- és epigenetikai adatokat annak érdekében, hogy átfogó képet kapjanak az ADHD molekuláris hálózatáról. Ez segít feltárni a fenotípusvariabilitást és magyarázatot adhat arra is, miért reagálnak különböző betegek eltérően ugyanarra a terápiára.
- Például DRD4-, DAT1- (SLC6A3) és COMT gének proteomikai-genomikai integrációja feltárhatja a dopamin jelátviteli kockázati mintázatait.
- A transzkriptomika szinaptikus vezikulaciklushoz kapcsolódó útvonalakat valamint immunmodulációs folyamatokat mutat ki összhangban proteinek mennyiségi változásával.
- Epigenetikai vizsgálatok metilációs mintázatokkal igazolják környezeti hatások szerepét génexpressziós szabályozásban – összekapcsolva ezzel molekuláris szinten genetika és környezet hatását.
Bár ezek az integrált multi-omikai tanulmányok még ritkák az ADHD területén, nagy potenciállal bírnak abban, hogy új molekuláris altípusokat fedezzenek fel – ezzel támogatva egy precízebb diagnosztikát és célzottabb kezelési stratégiákat.
Következtetések és jövőbeli irányok
A rendszerszemléletű biológia fejlődése révén várhatóan egyre több molekuláris biomarker válik elérhetővé az ADHD pontosabb felismerése érdekében. Az adat-harmonizációs technikák fejlődése mellett új analitikai módszerekkel javulhatunk abban is, hogy jobban megértsük e komplex rendellenesség biológiai hátterét.
A jövőbeni kutatásoknak nagyobb léptékű longitudinális vizsgálatokra lesz szükségük sokszínű populációkon annak érdekében, hogy reprodukálható omikai aláírásokat állítsanak fel – ez pedig elősegítheti klinikai alkalmazásukat is.
Források
- Cabral M.D.I., Liu S., Soares N.: Attention-deficit/hyperactivity disorder: diagnostic criteria… Transl Pediatr 2020;9(Suppl 1):S104-S113.
- Rivas-Vazquez R.A., Diaz S.G., Visser M.M., Rivas-Vazquez A.A.: Adult ADHD: Underdiagnosis of… J Health Serv Psychol 2023;49(1):11-19.
- Salari N. et al.: Global prevalence of ADHD: A systematic review and meta-analysis… BMC Psychiatry 2023;23:275.