Ha valaha is próbáltál megjavítani egy elektronikai eszközt, akkor tudod, milyen frusztráló tud lenni, amikor a gyártók mindenféle korlátozással és irreális árakkal akadályozzák a javítást. Ez az úgynevezett „right to repair”, vagyis a javításhoz való jog mozgalma évek óta küzd azért, hogy egyszerűbbé, olcsóbbá és környezetbarátabbá tegye a technológiai eszközök javítását. De vajon miért nem jutunk előrébb?
A „right to repair” mozgalom: egy jó ötlet, ami mégis döcög
Az elmúlt években az Egyesült Államok mind az 50 államában felmerült már a „right to repair” törvények bevezetésének gondolata. Ezek a szabályozások azt célozzák, hogy a fogyasztók és független szerelők hozzáférjenek az eszközök javításához szükséges alkatrészekhez, szerszámokhoz és információkhoz. Ez nemcsak pénzt takarít meg, hanem csökkenti az elektronikai hulladék mennyiségét is.
Azonban eddig csak néhány állam – Massachusetts, New York, Minnesota, Colorado, Kalifornia, Oregon és Washington – fogadott el ilyen törvényt. És ami még meglepőbb: ezek közül egyetlen állam sem hajtotta végre igazán ezeket a szabályokat, pedig rengeteg vállalati visszaélés zajlik folyamatosan. Persze érthető, hogy az államoknak sok más ügyük is van, de akkor is bosszantó.
A hadsereg: a javítási monopóliumok legnagyobb áldozata
A „right to repair” mozgalom nemcsak a hétköznapi fogyasztókért küzd, hanem már a katonai szférában is próbál áttörést elérni. Ez engem személy szerint nagyon meglepett – hiszen ki gondolná, hogy pont az amerikai hadsereg szenved leginkább az irreális javítási költségektől és az alkatrész-monopóliumoktól?
Júniusban például Daniel Driscoll, az amerikai hadsereg titkára bejelentette: minden jelenlegi és jövőbeni hadseregszerződésbe bele akarják építeni a „right to repair” követelményeket. Ez azt jelentené, hogy a gyártóknak hozzáférést kellene biztosítaniuk a javításhoz szükséges alkatrészekhez és információkhoz.
Driscoll egy konkrét példával világított rá a problémára: egy Black Hawk helikopter apró képernyő-vezérlő gombja meghibásodik. A gyártó nem hajlandó megjavítani vagy cserélni ezt az apró alkatrészt, így az egész képernyőegységet kell kicserélni – ami 47 000 dollárba kerül. Pedig ezt a gombot az amerikai hadsereg maga is legyárthatná mindössze 15 dollárból.
Képzeld el ezt a problémát megsokszorozva az összes amerikai katonai felszerelésen világszerte! Ez nem csak pazarlás, hanem egy igazi pénznyelő rendszer.
Miért bukott el mégis ez a reform?
Bár ez a reform széleskörű kétpárti támogatottságot élvezett (ami manapság ritka kincs), az érintett vállalatok nem voltak hajlandók lemondani arról a hatalmas profitról, amit ezekkel a korlátozásokkal szereznek. Így aztán ősszel elkezdődött egy kemény lobbi-harc Washingtonban.
A védelmi ipar óriásai igyekeztek úgy beállítani ezeket az egyszerű reformokat, mintha azok valami innovációellenes támadások lennének. És sajnos sikerrel jártak.
A végső törvényjavaslatból eltávolították azt a részt, amely előírta volna, hogy a Védelmi Minisztérium (DoD) tárgyaljon hozzáférést technikai adatokhoz és szoftverekhez még szerződéskötés előtt. A Szenátusból pedig kikerült az is, hogy a vállalkozók részletes javítási és karbantartási útmutatókat adjanak át a hadseregnek.
Helyette csak annyi maradt, hogy a DoD fejlesszen ki egy digitális rendszert az adatok nyomon követésére és ellenőrzésére – ami gyakorlatilag semmit sem ér egy valódi „right to repair” reform szempontjából. Ez olyan bürokratikus kompromisszum lett, ami nem hoz érdemi változást.
Milyen következményekkel jár ez nekünk?
Ezekkel az egyszerű reformokkal évente milliárdokat spórolhatnánk meg az adófizetők pénzéből – csak azért nem történik semmi, mert túl sokan vannak azok, akiknek ez nem érdeke. Az egész ügy számomra egy újabb bizonyíték arra, hogy mennyire korrupt és működésképtelen tud lenni néha az amerikai politika.
És ha már itt tartunk: érdekes látni, hogy miközben fake populisták és tech-celebek – mint Elon Musk – folyton arról beszélnek, milyen fontos az állami hatékonyság növelése, amikor tényleg lenne lehetőség erre (például ilyen reformokon keresztül), akkor hirtelen eltűnnek vagy hallgatnak. Vajon miért? Mert ezek pont azok az intézkedések lennének, amelyek megakadályoznák őket abban, hogy kihasználják a rendszert.
Összegzés
A „right to repair” mozgalom alapvetően arról szólna, hogy visszaadja nekünk azt az egyszerű jogot: megjavíthassuk azt, amit megvettünk anélkül, hogy tönkrevernének minket irreális árakkal vagy zárt rendszerekkel. Az amerikai hadsereg esetében ez különösen fontos lenne – hiszen itt nemcsak magánemberek pénzéről van szó, hanem közös adófizetői forrásokról.
Sajnos azonban úgy tűnik, hogy még egy ilyen nyilvánvalóan józan és költséghatékony lépést is sikerült elkaszálniuk azoknak az érdekcsoportoknak és politikusoknak, akik inkább fenntartanák ezt a pazarló rendszert.
Te mit gondolsz erről? Vajon mikor fogunk végre olyan politikát látni Amerikában (vagy akár nálunk), ahol tényleg számítanak az adófizetők érdekei és nem csak néhány nagyvállalat profitja?
