Ha valaki igazán érti, milyen kemény dió ma független filmet készíteni, az Cassian Elwes. A veterán producer több mint negyven éve mozog az indie filmek világában, olyan sikeres alkotásokkal a háta mögött, mint The Butler vagy a Dallas Buyers Club. De most, 2025-ben, ő maga is azt mondja: ez lehet minden idők legnehezebb időszaka az indie filmkészítésben.
A küzdelem, ami sosem ér véget
Elwes nem panaszkodik csak úgy – ő tényleg tudja, miről beszél. A legújabb munkája, Gus Van Sant rendezésében készült Dead Man’s Wire volt az egyik legnehezebb projektje. Az Oscar-kvalifikációs vetítése december 12-én kezdődik, és ez az egész út egy igazi érzelmi hullámvasút volt. „Voltak pillanatok, amikor csak bámultam a csöndes telefont, és azon gondolkodtam: ‘Most akkor mit csináljak?’” – meséli Elwes. De van egy mottója, ami mindig hajtja: soha nem adja fel. „Ahogy öregszem, egyre inkább motivál, ha nemet kapok.”
A valódi történet inspirációja
A film Tony Kiritsis igaz történetét meséli el – egy ’70-es évekbeli figurát, aki egy biztosítási cég vezetőjének fiát rabolta el, és ezzel igazi népi hőssé vált. Kiritsis megoldása persze messze nem volt bölcs, de Elwes szerint ez tökéletes metafora az indie film helyzetére: „Ez az ember harcolni akar a rendszerrel. Reméltem, hogy meg tudjuk mutatni az embereknek: van alternatíva a stúdiók által kínált mainstreamhez képest.”
Az alkotás mélypontjai – amikor minden összeomlik
Elwes nyíltan beszél arról is, milyen mélypontokat élt át a Dead Man’s Wire készítése közben. „Tavaly év elején szinte minden darabokra hullott szét. Az előkészítés alatt mindenki otthagyott minket – színész, rendező. Aztán az előkészítésre adott pénzt visszakövetelte a befektetőm: ‘Nem ajándékba adtam, 60 napod van visszafizetni.’ Egy pillanatig úgy éreztem, vége.”
De aztán jött a váratlan fordulat: egy kávézóban meglátta Gus Van Santot sétálni – mintha maga az ég küldte volna –, odarohant hozzá és felajánlotta neki a filmet. Másnap Van Sant már benne is volt! Innentől viszont négy hét alatt kellett összeszedniük a pénzt, mert már javában folytak az előkészületek.
Egyedülálló finanszírozási modell – apró darabokból építkezve
A film elején nem pár logó villan fel megszokott módon, hanem hosszú lista szerepel a producerekről – ez is mutatja, milyen sok apró befektetésből állt össze a költségvetés. „Nem volt időnk nagy stúdiókat bevonni vagy előeladásokat kötni. Teljes egészében magánbefektetőktől jött össze a pénz – kis összegekben: 500 dollár itt, 350 ott… Mindenki produceri kreditért cserébe adott pénzt. Olyan volt ez majdnem, mint egy crowdfunding kampány.”
De ami igazán meggyőzte az embereket: Gus Van Sant neve és Elwes több évtizedes hírneve. „Közel négyszáz filmet csináltam már; ha én azt mondom valakinek, hogy készül egy mozi, azt komolyan veszik.”
A független filmek jövője – hol tartunk most?
Az egyik legégetőbb kérdés ma az indie filmek számára: hogyan jutnak el a nézőkhöz? „Régen az úgynevezett ‘ancillary rights’ – DVD-k, fizetős tévéadások vagy pay-per-view – adták meg azt a stabil hátteret, amiből vissza lehetett hozni a befektetést.” Ám az elmúlt négy évben főleg a COVID alatt teljesen átalakult a piac.
A streaming szolgáltatók uralták a nézőket Amerikában, és elkezdtek saját tartalmakat gyártani vagy nagy költségvetésű mozifilmeket vásárolni. Az indie filmek pedig háttérbe szorultak. „Ma sokkal óvatosabbak a befektetésekben, mert senki sem tudja pontosan megmondani: hol lesz otthonuk ezeknek a filmeknek?”
Fesztiválok – még mindig életmentők?
A Dead Man’s Wire szerencsés helyzetben volt: premierje Velencében és Torontóban is zajlott – ez két hatalmas presztízsű fesztivál. De vajon mennyire számítanak még ezek? „Minden! Egy igazi art-house filmnek kell ez a jó hírnév és elismertség. Ugyanakkor nehéz helyzetben vagyunk: sok független stúdió már ősszel hozza ki Oscar-esélyes filmjeit, így Velence és Toronto inkább nekik szól.”
Mivel Elweséknek nem volt elosztójuk időben (ami kulcsfontosságú), kockáztatniuk kellett. „Sundance-re várni azt jelentette volna, hogy egész évig húzzuk az időt awards szezonig. Én viszont szerettem volna minél hamarabb visszafizetni a befektetőknek.”
Új remények: Row K és kreatív terjesztési megoldások
Szerencsére jött egy új szereplő: Row K nevű független forgalmazó vásárolta meg elsőként a filmet. „Tökéletes párosítás volt ez! Ők imádják ezt a filmet és fantasztikusan fogják kezelni.” De Elwes szerint több ilyen cégre lenne szükség Amerikában.
Több kreativitás kellene abban is, hogyan lehetne újrahasznosítani egy-egy film jogait. Hallani lehet YouTube-ról vagy más platformokról mint potenciális terjesztési csatornákról – valaki előbb-utóbb rá fog jönni arra is, hogyan lehet ezeket bevonni az indie filmek piacára.
Mesterséges intelligencia – áldás vagy átok?
Ami pedig talán még izgalmasabb (vagy félelmetesebb) téma: az AI szerepe ebben az egészben. Elwes szerint ez egy igazi kettős érzés:
“Az AI egyfajta mumus mostanság; senki sem akarja elfogadni mint kreatív helyettesítőt. De valaki biztosan ki fogja használni ezt technológiát arra, hogy forradalmasítsa a terjesztést.”
Szerinte pont ez hozhatja el azt az áttörést is, amire szükség van ahhoz, hogy több független alkotás találjon közönségre és anyagi sikert érjen el.
Zárszóként
Cassian Elwes története nem csak egy producer küzdelmeiről szól; ez egy tükörképe annak is, milyen kihívásokkal néz szembe ma az egész független filmes világ. A streaming uralma alatt elveszett-e az indie varázsa? Vagy pont most van itt az ideje új utak keresésének? Szerintem ezek azok a kérdések, amiket mindenkinek érdemes végiggondolnia – akár nézőként is.
Az biztos: amíg vannak olyan elszánt alkotók és producerek mint Cassian Elwes, akik nem adják fel soha, addig lesz esély arra is, hogy alternatív hangok hallatszanak ki Hollywood árnyékából.
