Üdvözlünk az „On That Note” rovatban, ahol a rock and roll nagy történeteit, izgalmas trendjeit és a zenei ipar legkülönösebb ötleteit mutatjuk be.
Bevezetés: Egy kaleidoszkópos zenei utazás
David Byrne legújabb koncertélménye, a „Who Is the Sky?” turné olyan, mintha két órára egy kaleidoszkópos buborékfürdőbe lépnénk be. A forró víz megidézi az örök érvényű „Life During Wartime” sürgető üzenetét, míg a hideg csap megnyugtató érzékiséggel tárja elénk az „And She Was” szépségét. Byrne több mint egy tucat szabadon mozgó zenésszel osztja meg a színpadot – ez az alkotói döntés korábban már az „American Utopia” előadásokban is nagy hatással volt –, váltogatva szóló- és Talking Heads-dalokat, hogy eufórikus hangulatot teremtsen, ami 2025-ben talán még fontosabb, mint valaha.
A színpad szélein hatalmas képernyők egészítik ki az előadást, vizuális réteget adva minden dal mögötti üzenethez. Ez az élmény azonban nem csupán látványos show – ahogy Byrne fogalmazott –, inkább egy olyan atmoszféra, amelynek megértése minden néző feladata.
A turné ambíciója és művészi víziója
Byrne jelenleg az amerikai állomások utolsó szakaszán jár a „Who Is the Sky?” turnéval, amely egy 12 dalból álló, rendkívül pozitív hangvételű albumon alapul, amit még szeptemberben adott ki. Az új évben nemzetközi helyszínekre is elviszi az előadást.
„Ez a műsor ambiciózusabb, mint bármi, amit valaha csináltam” – mondja Byrne. „A Stop Making Sense és az American Utopia is újragondolta a koncert fogalmát, ez pedig tovább viszi ezt a gondolatot saját útján. Őszintén nem tudom, merre tovább.”
A Broadway-szereplés vagy egy koncertfilm lehetősége még nyitott kérdés nála, de egy biztos döntést hozott: majdnem húsz év után ismét beillesztette repertoárjába a „Psycho Killer” című slágert. Erről és sok másról is beszélgettünk vele.
A koncertélmény formabontó megközelítése
Byrne folyamatosan feszegeti a koncertformátum határait. Az „American Utopia” Broadway-változata után most egy még teatralizáltabb és színesebb előadást hozott létre:
- Színházi és koncert-hibrid: Több beszéd, nagyobb léptékű teatralitás.
- Egyedi hangulat: Egy átfogó téma és érzés fut végig az egész műsoron.
- Vizuális precizitás: A dalok közötti átmenetek gondosan kidolgozottak.
Bár más előadók is keverik a műfajokat (például Lady Gaga), Byrne sajátos stílusa egyedi atmoszférát teremt.
A dalválasztás és vizuális elemek összehangolása
A repertoár nagy része állandó marad az előadások között – kivéve két új albumról származó „történetmesélő” dalt („I Met the Buddha at a Downtown Party” és „Moisturizing Thing”), amelyeket felváltva játszanak. Ez azért fontos, mert:
- Minden vizuális elem pontosan időzített.
- A dalok közötti átmenetek színházi precizitással vannak megtervezve.
- A változtatások nehezen kivitelezhetők, de céljuk plusz érték hozzáadása.
A próbák során sok ötletet kipróbáltak és elvetettek: nem minden dal vagy koreográfia működött jól élőben. Például egy LED-fal segítségével vetítenek magukról állatmaszkos alakokat táncolni – ez különleges vizuális élményt nyújt.
Képernyők használata: művészet vagy zavaró elem?
A képernyők gyakoriak a koncerteken, de sokszor csak közeli felvételeket mutatnak az előadókról, ami Byrne szerint unalmassá teszi az élményt:
„Nem akarok tévét nézni egy koncerten.”
Ezért inkább kreatív helyszíneket vetítenek – holdbéli tájat, New York-i tetőteraszt vagy akár saját lakását –, hogy elmélyítsék a befogadó élményt. Ha túl sok történik a képernyőkön, azt inkább kihagyják, mert elvonja a figyelmet a valódi emberekről a színpadon.
A „Psycho Killer” visszatérése – miért most?
Közel húsz év után tért vissza Byrne repertoárjába ez a Talking Heads-klasszikus. Korábban úgy érezte, hogy nem illik az alternatívát kínáló turnék tematikájába vagy egyszerűen belefáradt annak játszásába. Most azonban egy Arthur Russell által átdolgozott verziót mutat be:
- Kisebb hangszerelésű, belsőbb hangvételű változat.
- Csellós kísérettel egészül ki minden este.
- Mégis felismerhető marad az ikonikus basszusmenet miatt.
Ezzel új életet lehelve egy régi slágerbe, amely így frissebbnek hat a közönség számára is.
Dalszerzői perspektíva: fáradás és újdonságok
Bár vannak népszerű dalok (például a „Wild Wild Life”), amelyeket sosem játszott nagy koncerten, Byrne személyes okokból tartózkodik tőlük. Ezek közül néhányat parodisztikusnak tart bizonyos kontextusban (például MTV-paródia volt), így nehéz őket másképp előadni. Azonban idővel elképzelhetőnek tartja ezek újbóli beemelését is.
Új dalok és régi barátok: Brian Eno-val közös munka
A turnén hallható egy korábban kiadatlan szám is, a „T Shirt”, amely Brian Eno-val való együttműködés eredménye. Ez eredetileg nem került fel az előző albumra, de Byrne úgy érezte, hogy jól illeszkedik az előadásba:
- A dalhoz vetített képek emberek pólójára nyomtatott mintákat mutatnak be.
- Könnyen fülbemászó dallamával hamar népszerűvé vált a közönség körében.
- Egy új életet kapott így egy korábbi alkotás.
Történetek és emberi viselkedés – David Byrne művészete
Byrne munkásságának egyik központi eleme az emberi viselkedés jobb megértése. A stúdióalbumról színpadra vitt „Who Is the Sky?” segített neki mélyebben átélni ezt:
„A feleségem mondta nemrég: ‘David, az album jó, de a színpadias verzió sokkal jobb.’ Nem csak a dalokra gondolt – hanem arra az összhatásra is, amit átadunk.”
A live előadás varázsa abban rejlik számára, hogy valódi testekkel és emberekkel együtt lehet jelen egy pillanatban – ez pedig felejthetetlen élmény mindenkinek.
A jövő tervei: Broadway vagy film?
Byrne fontolgatja az előadás Broadway-ra adaptálását vagy akár filmre vitelét is. Ez azonban kihívásokkal jár:
- A Broadway-közönség más tempót vár el – több magyarázatot és lassabb bevezetést igényelnek.
- A COVID-járvány megszakította korábbi terveket és hosszú kihagyást okozott neki.
- Szeretné elkerülni azt az érzést, hogy egész életében ugyanazt játssza („Nem akarok örökké A Fantom főszereplője lenni”).
Közös alkotói múlt Brian Eno-val
Byrne és Brian Eno közel ötven éve dolgoznak együtt egymás határait tiszteletben tartva. Egyikük sem akarja túlságosan beleszólni a másik munkájába:
„Jó kerítések jó szomszédokat csinálnak” – mondja Byrne –, ami jól működik kettőnk között is.
Művészi újraértelmezések inspirációja
Egy-egy dal új értelmezése mindig izgalmas élmény számára. Például amikor fiatal kórus énekelte vidáman az eredetileg panaszdalnak szánt „Everybody’s Coming to My House”-t vagy amikor Miley Cyrus szerelmes dalnak alakította át a „Psycho Killert”. Ezek mind új dimenziókat nyitottak meg számára zenéjében.
Zárszó: Egy nap Austinban
Kérdésünkre David Byrne így válaszolt arra is, miért derűs ma:
„Gyönyörű nap van Austinban. Van nálam bicikli is a hotelszobában – reggeli taco után indulok felfedezni.”
Ezzel zárjuk ezt a részletes betekintést David Byrne legújabb turnéjába és művészi világába – ahol zene találkozik színházzal, múlt találkozik jelennel és ahol minden este új történetet mesélnek el nekünk.
Forrás: https://www.vulture.com/article/david-byrne-playing-psycho-killer-tour.html
