Európa, az ipari forradalom bölcsője, hosszú időn át tartó visszaesést él át. Az ipari bázisának eróziója, a deindustrializáció folyamata, amely a 2008-as válság után felgyorsult, a COVID-19 járvány hatására pedig élesebbé vált, súlyos következményekkel jár.
A deindustrializáció és Európa helyzete a globális versenyben
Szinte minden mutató szerint Európa lemarad az Egyesült Államokkal – amely relatív visszaesése ellenére továbbra is világvezető – és Kínával szemben, amely bár lassult, gyorsan növekszik. Ez a helyzet destabilizálja a kormányokat, elszegényíti egyre nagyobb társadalmi rétegeket, és tovább mélyíti Európa alárendelt viszonyát az amerikai befolyással szemben.
Két fontos megfigyelés tehető a legutóbbi fejlemények kapcsán. Egyrészt nem a kisebb periférikus országok szenvednek leginkább a deindustrializációtól, hanem Európa fő gazdasági motorjai. Különösen Németország – Európa legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb gazdasága – szenvedett súlyosan.
Másrészt nem csupán egy-egy iparág hanyatlik, hanem számos kulcsfontosságú ágazat egyszerre mutat hasonló visszaesést. Ilyenek például az alapfémek, textilipar, vegyipar, autóipar, gépipar és elektronika.
A vasipar példája: az acélipar hanyatlása
Az acélipar jól szemlélteti ezt a folyamatot, hiszen kulcsfontosságú ágazat más iparágak számára is. Az EU-ban 2018 és 2022 között évente átlagosan 149,48 millió tonna acélt termeltek, ami 2024-re 129,5 millió tonnára csökkent. Az alapfémipar – amelynek része az acél is – 2019 óta 12%-kal esett vissza az egységes piacon. A leginkább érintett országok Németország, Csehország és Észak-Spanyolország.
Az EU egészében az acéltermelés 2008 óta 30%-kal csökkent. Franciaországban a blast furnace (olvasztókemence) szám 1961-ben még 150 volt, míg 2025-re mindössze öt maradt. Sok acélmű évtizedek óta nem kapott beruházást. Egy francia acélszakértő így fogalmazott:
„Nem modernizáltuk az egységeket. Ennek eredményeként Európa nem vonzza a befektetőket, és versenyképességben lemaradt Ázsiával és fejlődő országokkal szemben, mint Törökország vagy Algéria.”
Németországban 2022-ben az acéltermelés elérte egyik legalacsonyabb pontját a 2008-as válság óta: 37 millió tonnát állítottak elő, ami kevesebb az előző évi 40 milliónál és jóval alacsonyabb az évtized átlagos 42,6 millió tonnájánál. 2025-ben hét hónapon keresztül folyamatosan csökkent a termelés volumene; júliusban 13,7%-kal volt alacsonyabb az előző évhez képest. A Thyssenkrupp bejelentette, hogy évtized végéig mintegy 11 ezer munkahelyet szüntet meg – ez a munkaerőállományának közel 40%-a.
Ez a hanyatlás egybeesik Kína felemelkedésével mint ipari nagyhatalommal. Kína ma már a világ legnagyobb acéltermelője és exportőre: 2024-ben egymilliárd tonna acélt állított elő és ebből közel 111 millió tonnát exportált – ez majdnem megegyezik az EU teljes éves termelésével.
2024-ben a globális acéltermelés több mint 53%-a Kínában zajlik; az EU részesedése körülbelül 14%. Az EU ma már a világ legnagyobb nettó acélimportőre. A világ top 50 acélvállalatából 27 kínai székhelyű; az USA-ban négy ilyen cég működik, míg az EU-ban csak három.
Brit példa: a vas- és acélipar összeomlása
A kontinens európai hatalmainak érdemes figyelniük Nagy-Britanniára is. Az 1960-as évek végén Nagy-Britannia volt a világ ötödik legnagyobb acéltermelője; az 1980-as évekre tizedik helyre esett vissza; míg 2023-ra már csak huszonhatodik lett. Az iparág összességében 1990 óta mintegy 73%-os zsugorodást szenvedett el.
2024-ben Nagy-Britanniában az acél nyersanyag-termelése egy év alatt 29%-kal esett vissza. A brit kormány kénytelen volt beavatkozni Port Talbotban (a Tata indiai tulajdonában) és Scunthorpe-ban (brit tulajdonú British Steel utolsó blast furnace-ja), amelyet kínai Jingye Group birtokol, hogy megakadályozza ezek bezárását.
Ezek bezárása azt jelentette volna, hogy Nagy-Britannia lesz az egyetlen G7 ország, amely nem képes saját acélt előállítani – ami stratégiai szempontból különösen súlyos helyzetet teremtett volna például a repülőgépipar számára.
Energiaválság: magas költségek gátolják az ipart
Európában tartós probléma az energiaárak magas volta: átlagosan háromszor magasabbak mint az USA-ban vagy Kínában; Nagy-Britanniában pedig ötszörös ez az arány. Ez különösen sújtja az energiaintenzív iparágakat (Energy Intensive Industries – EII), mint például papíripar, petrolkémia, alapfémek és öntvények vagy szervetlen nemfémes termékek gyártása.
Nagy-Britanniában ezeknek az iparágaknak termelési volumene rekordalacsony szintre esett vissza – legalacsonyabbra 1990 óta –, ráadásul csak 2021 óta egyharmadával csökkent. Például:
- Papír- és papírtermékek: -29%
- Petrolkémia: -30%
- Szervetlen nemfémes termékek: -31%
- Alapfémek és öntvények: -46%
Európában hasonló tendencia figyelhető meg: gépipar -3%, fémfeldolgozás -6%, nemfémes ásványi termékek -11%, alapfémek -12%, vegyipar és autóipar pedig egyaránt -14% termeléscsökkenést mutatnak 2019 óta. Németországot különösen súlyosan érintette ez; ipari kibocsátása 2022 óta mintegy 10%-kal csökkent.
Bár sokan az ukrajnai háborút teszik felelőssé az energiaválságért – ami valóban súlyosbította a helyzetet –, maga a probléma már jóval korábban kezdődött, még a COVID-19 járvány előtt is.
Befektetéshiány: Európa lemaradása új technológiákban
A probléma gyökere elsősorban befektetéshiányban keresendő. Míg 2019-ben Európában összesen mintegy 260 milliárd dollárt fordítottak energiaipari beruházásokra (állami és magánforrásból), addig ez az összeg az USA-ban elérte a 420 milliárd dollárt, Kínában pedig a 560 milliárdot.
Az ukrajnai háború után Európa növelte beruházásait energiaügyben éves szinten mintegy 450 milliárd dollárra (például orosz energiaforrások leállítása miatt), de ez még mindig elmarad az USA (550 milliárd) és Kína (850 milliárd) befektetéseitől. Ráadásul sok olajat és gázt továbbra is orosz forrásból vásárolnak drágábban közvetítőkön keresztül (például Indián).
Zöld energia: versenyhátrányban Európa
Sok európai stratégia nagy reményeket fűz megújuló energiához – például az „Európai Zöld Megállapodáshoz”, amely modernizálni kívánja a gazdaságot –, azonban ezek a piacok már erősen telítettek más szereplők által, főként Kína által.
2024-ben az EU megközelítőleg 370 milliárd dollárt fektetett be megújuló energiába; Kína ennek majdnem kétszeresét (680 milliárd dollárt). A zöld technológiák terén Kína vezető szerepet tölt be napelemekben, szélturbinákban, lítium akkumulátorokban és elektromos járművek gyártásában.
Például Kína csak 2023-ban több szélturbinát telepített mint amennyit egész világon összesen építettek egy év alatt korábban; idén januártól májusig annyi nap- és szélerőművet adott hozzá hálózatához mint Törökország és Indonézia együttvéve.
Az autóipar hanyatlása Európában
Az autóipar kiemelt jelentőségű ágazat Európában: közvetlenül vagy közvetve mintegy 13,8 millió embernek ad munkát és az EU GDP-jének körülbelül 7%-át adja. Mint energiaintenzív ágazat amely számos más iparágat is magába foglal (acél-, vegyi-, fémfeldolgozó ipar), jól tükrözi Európa általános ipari hanyatlását.
2024-ben több mint 88 ezer munkahely megszüntetését jelentették be különböző autógyártóknál szerte az EU-ban:
- Franciaország: ~1 289 fő
- Olaszország: ~1 670 fő
- Svédország: ~2 000 fő
- Lengyelország: ~2 848 fő
- Belgium: ~5 547 fő
- Németország: ~68 385 fő
A legtöbb leépítést a Volkswagen jelentette be – Európa legnagyobb autógyártója –, amely világszerte is meghatározó szereplő.
Németország autóipara régóta erős ipari szimbólum volt; azonban mostanra inkább hanyatlását jelképezi. A BBC egyik cikke szerint Németország autógyártása 2017-es évi 5,65 millió darabról csökkent le 4,1 millióra 2023-ra.
A wolfsburgi Volkswagen-gyár kapacitása évente akár 870 ezer autót is képes lenne előállítani; azonban csak kb. félmilliót gyártott tavaly – mindössze kb.56%-os kapacitáskihasználtsággal. Ez jellemző egész Európára:
- Németország: ~56%
- Nagy-Britannia (2024): ~52%
- Franciaország: ~50%
- Olaszország: ~38%
- Csehország/Szlovákia/Törökország/Spanyolország valamivel jobb (>70%), de lefelé tartanak
Kínai versenyhelyzet
Kína világ legnagyobb autópiaca volt korábban is fontos exportcélpont Németországnak; Volkswagen, Mercedes-Benz és BMW együttese például még 2019-ben is mintegy negyedét birtokolta ennek piacnak (26%). Ez azonban folyamatosan csökken:
- Volkswagen eladásai Kínában -9,5% (2023)
- Mercedes-Benz -7%
- BMW -13,4%
A növekvő elektromos járművek (EV) piaca kulcsfontosságú tényező ebben; Kína ebben vezető szerepet tölt be. A BYD kínai EV-gyártó lett világelső eladásokban megelőzve amerikai Tesla-t is.
„A német elektromos autók nem azért drágák hogy előállítani legyenek nehéz; egyszerűen nem állnak technológiai élvonalban. A kínai elektromos autók nem olcsók vagy silányak – jobbak.”
Befektetések hiánya akadályozza Európát
Egy friss uniós jelentés szerint („The Future of European Competitiveness”, EU Bizottság) Európa soha nem érte el igazán Amerika termelékenységi szintjét; legközelebb ez volt igaz ’95-ben (az USA teljesítményének kb.95%-a). Ma már csak kb.80%-ot ér el.
A különbséget elsősorban abban látják hogy hol történtek beruházások:
- Az USA-ban alapvetően digitális technológiákba invesztálnak (AI modellek fejlesztéseinek kb.70%-a itt készült)
- Kínában kvantumszámítógép fejlesztésekben is vezetők
- Európában viszont továbbra is hagyományos ágazatok dominálnak kutatás-fejlesztési kiadások terén (autóipar pl.)
Európai cégek kutatás-fejlesztési kiadásai GDP arányosan feleakkorák mint amerikai társaiké.
Például míg Kína éveken át komoly összegeket fordított elektromos járművek fejlesztésére és akkumulátorokra,a német autóipar inkább ragaszkodott régi erős oldalához: dízelmotorokhoz – amiből botrány is lett („Volkswagen dízelbotrány”).
Európai kapitalizmus dilemmája: „közepes technológiai csapda”
Európának nincs olyan újonnan alapított nagyvállalata sem (a piaci értékük meghaladja-eurót százmilliárdot), amelyik elmúlt ötven évben jött volna létre; ezzel szemben Amerikában hat ilyen cég van egyedül csak ebben az időszakban alakult meg.
Európai tőkés osztály inkább múltbéli sikerekből élvezi előnyeit; kevés új technológiába invesztált hosszú időn át; miközben függ Washington támogatásától – ami most véget érni látszik.
A globális kapitalizmus válsága miatt kereskedelmi háborúk törtek ki; megszűnik világrend mely eddig fennállt több mint nyolcvan éve; mindenki magára maradt.Európát pedig nem egységes entitásként kell elképzelni; sok kis állam alkotja saját nemzeti tőkés osztályaival eltérő érdekeikkel; így képtelen versenyezni egységes piacokat alkotva mint USA vagy Kína.
Iparági láncreakciók
Például autógyártás igényel acélt, vegyszereket vagy fémfeldolgozott alkatrészeket.Iparági válság dominoeffektust okozhat más ágazatokban; így mindenhol ugyanazokkal problémákkal küzdünk:
- USA vámjai;
- Kínai verseny;
- Nyersanyag árak emelkedése;
- Magas energiaárak;
- Befektetések hiánya;
A háború hatása Ukrajnában
A háború rámutatott európai ipar gyengeségeire:
- Katonai felszerelések beszerzésében ismétlődő erőfeszítések vannak;
- Saját alkatrész-ellátás hiányosságai;
- Nitrocellulóz dúsítására képtelen európai üzemek mert ezt korábban Kínába telephelyezték ki;
Köztes helyzetben Európa
Európának dilemma előtt áll:
- USA jelenti legnagyobb exportpiacot;
- Kína pedig legnagyobb importforrást;
Egyiket sem lehet kizárni anélkül hogy öngyilkosságot kövessen el.
Európai tőkés osztály ragaszkodik Washingtonhoz annak ellenére hogy vámokat vetnek ki rájuk;
Közben kínai kereskedelem ellehetetlenítése önmaguknak ártana leginkább.
Eközben társadalmi megszorítások várhatók egészségügytől jólétig;
A politikai válság mélyül mert senki sem lesz népszerű aki ezt végrehajtja.
A munkásosztály viszont nem fogja tétlenül nézni ezeket;
ez robbanásszerű osztályharcokat vetít előre.
Zárszó
Európa iparának jelenlegi helyzete komplex kihívások sorozata:
deindustrializációs folyamatok,
magas energiaárak,
befektetések hiánya,
kínai-amerikai verseny árnyékában való túlélése.
A jövőt meghatározza hogy képes-e egységes stratégiával,
nagyszabású beruházásokkal,
valamint innovációval felvenni a versenyt globális riválisaival.
Ellenkező esetben további gazdasági visszaesések,
társadalmi feszültségek növekedése,
politikai instabilitás várható Európában.
Forrás: https://marxist.com/europe-s-industrial-decline-stuck-between-a-rock-and-a-hard-place.htm