Ha te is rajongtál valaha a Five Nights At Freddy’s játékokért, vagy csak kíváncsi voltál, milyen lehet egy horrorfilm, ami egy gyerekbarát pizzéria animatronikus rémeiről szól, akkor valószínűleg te is csalódott vagy a legújabb mozi, a Five Nights At Freddy’s 2 kapcsán. Én legalábbis így jártam: miközben Mike, az egykori biztonsági őr (akit Josh Hutcherson alakít), céltalanul bolyong egy elhagyatott hajóalagútban, én is elvesztem a filmben – nem csak a történetben, hanem abban is, hogy mit akar ez az egész lenni.
Elveszve a lore dzsungelében
A film legnagyobb baja talán az, hogy túl mélyre ásta magát a videojáték-sorozat bonyolult háttértörténetében. Az eredeti koncepció – egy Chuck E. Cheese-szerű hely, ahol az animatronikus figurák meg akarnak ölni – egyszerű és ütős volt. De ezt az egyszerűséget mostanra elnyelte a rengeteg kiegészítő sztori, összeesküvés-elmélet és narratív csavar. Ahelyett, hogy egy feszes, ijesztő horrorfilmet kaptunk volna, inkább egy zavaros történetfolyamot, ami inkább fárasztó, mint izgalmas.
És itt jön be Scott Cawthon neve, aki nemcsak a játékokat alkotta meg, hanem ő írta a film forgatókönyvét is. Az ő keze alatt vált ez az univerzum egy olyan labirintussá, ahol halál helyett inkább szenvedés és örökös csapdák vannak. Ez engem meglepett – mert azt hittem, hogy legalább a filmekben lesz valami lezárás vagy megnyugtató válasz. Ehelyett csak újabb kérdéseket kapunk.
Emma Tammi rendezése: amikor a félelem hiányzik
A rendezői székben Emma Tammi ül vissza – aki az első részben sem tudta igazán megrémiszteni a nézőt –, és sajnos most sem sikerült neki. A robotállatok nem ijesztőek; inkább olyanok, mintha csak lassan baktatnának körbe-körbe egy elhagyatott pizzériában. Nem érződik semmiféle feszültség vagy fenyegetés. A film olyan, mintha egy reklám lenne egy pizzázóhoz: világos, tiszta képek, de hiányzik belőle az éjszakai rettegés.
Az egyik legfurcsább momentum számomra az volt, amikor Mike megkérdezi: „Vannak itt szellemkölykök?” Ez nemcsak karakterként tűnik elveszettnek és tanácstalannak, hanem szinte az egész filmre igaz. Mintha maga Josh Hutcherson is azon gondolkodna: „Most akkor mit kellene csinálnom?”
A sztori zsákutcája és az új szellemek
A történet szerint már volt bosszúállás: az előző rész végén Mike sikeresen leszámolt William nevű gonosszal (akit Matthew Lillard alakít). Elvileg minden rendben lenne. De persze nem az. Most újabb szellemkölykök bukkannak fel – köztük egy új animatronikus figura is, ami olyan furcsa és idegen hatást keltett bennem, mintha a Chihiro Szellemországban No-Face karaktere túladagolta volna az Ozempic-et.
Ezek az új szereplők és motivációk viszont csak még jobban összezavarják a sztorit. Miért térnek vissza emberek ezekbe a bizonyítottan kísértetjárta pizzériákba? És miért kellene nekünk ezt végignéznünk? A film próbál két irány között lavírozni: egyszerre akarja ismételni az első rész bezárt helyszínét és atmoszféráját, miközben megpróbálja „szabadjára engedni” az animatronikusokat – de egyik sem működik igazán.
A banda turnéra indulna… ha lenne értelme
A legfurcsább ötlet talán az volt számomra, hogy Freddy maci és társai „turnéra” indulnak – legalábbis elméletben. A valóságban viszont csak lassan mászkálnak külön-külön különböző helyeken: Chica például elmegy Abby tudományos vásárára (Mike húgáé), Freddy pedig részt vesz egy helyi fesztiválon, ami ráadásul még önmagát is ünnepli mint Five Nights At Freddy’s eseményt.
Ezzel viszont elveszik az eredeti játékok egyik legjobb eleme: a bezártság és a folyamatos fenyegetettség érzése. A nyitott terepen járkáló robotok már nem ijesztőek; inkább csak zavaróak és unalmasak.
Lassúság és feszültségmentesség
A film tempója olyan lassú és vontatott volt számomra, mintha egy egész mozifilm készült volna abból a jelenetből, amikor a „final girl” elmegy könyvtárba kutatni. Nincs igazi horror-pillanat vagy ütős jump scare; inkább csak üres levegő és néha némi zörgés hallatszik.
Továbbá úgy érzem, hogy Emma Tammi rendezése nem tudta kihozni azt az emberi oldalt sem a szereplőkből, ami miatt igazán izgulhatnánk értük. A karakterek felszínesek maradnak; még Mike is inkább tűnik elveszett színésznek, mint magabiztos főszereplőnek.
Easter egg-ek és önreflexió
A film láthatóan nagyon sok időt töltött el arra, hogy telepakolja magát videojátékos utalásokkal és Easter egg-ekkel – mintha ez lenne az igazi vonzereje. De ezek sem tudják megmenteni: a karakterek maguk is szégyellik ezeket a buta ötleteket.
„Milyen idióta tervezte ezt?” – kérdezi Mike magától egy ponton. És tényleg ez jutott eszembe nekem is.
Ez az önreflexió azonban nem segít túl sokat; inkább csak arra emlékeztet minket arról, hogy mennyire zavaros és céltalan lett ez az egész franchise-film.
Záró gondolatok: Van-e jövője ennek a sorozatnak?
A film utolsó harmada gyakorlatilag csak arra szolgál, hogy előkészítse a következő részt – ami remélhetőleg soha nem fog elkészülni. Ez így nem több egy minimális erőfeszítésből összerakott márkaépítő kísérletnél; egy buta dolognál, amit azért csináltak megint meg azért remélve, hogy majd valaki élvezni fogja.
Személy szerint én azt gondolom: ha valaha is lesz folytatás (és sajnos úgy tűnik van rá esély), akkor nagyon nagy változásra lesz szükség mind történetileg, mind rendezésileg ahhoz, hogy ez ne legyen csak egy újabb csalódás.
Alapadatok:
- Rendező: Emma Tammi
- Forgatókönyvíró: Scott Cawthon
- Szereplők: Josh Hutcherson, Elizabeth Lail, Piper Rubio, Freddy Carter, Theodus Crane, Wayne Knight, Teo Briones, Mckenna Grace, Skeet Ulrich, Matthew Lillard
- Bemutató: 2025. december 5.
- Műfaj: Horror / Thriller / Játékadaptáció
Forrás: https://www.avclub.com/five-nights-at-freddys-2-review
