Ha azt mondom, hogy a gazdasági növekedés és a szén-dioxid-kibocsátás közötti egykor szoros kapcsolat kezd szétesni, elsőre talán kételkedsz. Pedig ez nem valami sci-fi vagy álom – egy friss tanulmány szerint ez a jelenség már a világ gazdaságának 92%-át érinti. És ami még izgalmasabb: ez a folyamat az elmúlt években felgyorsult, különösen a globális déli országokban, amelyek korábban nagy kibocsátók voltak.
A gazdasági növekedés és az emisszió kapcsolata – mi változott?
Az Energy and Climate Intelligence Unit (ECIU) legújabb elemzése szerint az úgynevezett „decoupling”, vagyis a gazdasági növekedés és a fogyasztás alapú szén-dioxid-kibocsátás szétválása mára már nem kivétel, hanem egyre inkább szabály. Ez azt jelenti, hogy egyre több ország képes úgy bővíteni a GDP-jét, hogy közben csökkenti vagy legalábbis nem növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Ez engem személy szerint nagyon meglepett, mert sokáig úgy tűnt, hogy a gazdasági fejlődés elkerülhetetlenül együtt jár a környezeti terhelés növekedésével. De az adatok mást mutatnak: például olyan országok, mint Brazília, Kolumbia vagy éppen Egyiptom is képesek voltak erre az áttörésre.
A legnagyobb kibocsátók példája: Kína és Európa
Kína helyzete különösen érdekes. A világ legnagyobb kibocsátójaként sokan azt gondolták, hogy csak lassan tud majd váltani. Ehhez képest 2015 és 2023 között Kína fogyasztás alapú emissziója „csak” 24%-kal nőtt, miközben gazdasága több mint 50%-kal bővült. Ráadásul az elmúlt másfél évben az emissziói stagnáltak – sok szakértő szerint már el is érhette a kibocsátási csúcspontját.
Ez hatalmas fordulat lehet, hiszen ha Kína képes áttörni ezt a falat, akkor más országoknak is megnyílik az út egy fenntarthatóbb fejlődés felé.
Európában pedig olyan országok emelkednek ki pozitív példaként, mint az Egyesült Királyság, Norvégia vagy Svájc, ahol már régóta sikerül csökkenteni az emissziót miközben nőtt a gazdaság.
Ki tartja még magát a fosszilis függőséghez?
Bár sok ország előrelépett, vannak olyanok is, ahol még mindig erős a fosszilis energiahordozókhoz való kötődés. Érdekes módon például Új-Zéland vagy Azerbajdzsán korábban már elindult ezen az úton, de mostanra ismét nőtt náluk az emisszió és újra összekapcsolódott a gazdasági növekedéssel.
Az Egyesült Államok esetében pedig láthattunk hullámvölgyeket: Donald Trump elnöksége alatt rövid időre megugrottak az emissziók, de összességében az elmúlt húsz évben csökkenő trend figyelhető meg.
Milyen szerepet játszanak a nemzetközi klímacsúcsok?
A tanulmány kiemeli azt is, hogy az ENSZ klímakonferenciái (COP-ok) fontos katalizátorai voltak ennek az energiaátmenetnek. Bár sokszor halljuk, hogy ezek a tárgyalások lassúak és kevésbé hatékonyak, valójában jelentős nyomást gyakoroltak arra, hogy kormányok és vállalatok alternatívákat keressenek az olajra, gázra és szénre.
Például az éves CO2-kibocsátás növekedése jelentősen lassult: míg a párizsi egyezmény előtt évi 18,4%-os volt ez az ütem, addig mostanra mindössze 1,2%-ra csökkent.
A Párizsi Egyezmény hatása és mit hozhat a jövő?
2015-ben majdnem 200 ország írta alá azt a megállapodást, amely vállalta: megpróbálja korlátozni a globális felmelegedést jóval két Celsius-fok alatt tartani az iparosodás előtti szinthez képest. Ez nem csak politikai gesztus volt – komoly jelzés volt minden szereplőnek arról, hogy ideje váltani.
Ennek eredményeként ma már azt látjuk: ha nem is tökéletesen, de sikerült mérsékelni azt a katasztrofális négy fokos felmelegedési pályát körülbelül 2,6 fokra. Ez persze még mindig túl magas ahhoz, hogy biztonságban legyünk – ezért is sürgetik szakértők gyorsabb lépések megtételét az elkövetkező évtizedben.
Csúcspont közelében? Végre van remény!
A lassuló emissziós növekedés miatt egyre többen bíznak abban, hogy hamarosan elérjük azt a pontot – vagyis „peak emissions”-t –, amikor már ténylegesen csökkenni kezd majd a globális kibocsátás. Ez lenne az első lépcsőfok ahhoz, hogy megállítsuk vagy legalább mérsékeljük a klímaváltozás veszélyes mértékű felgyorsulását.
John Lang, az ECIU jelentés szerzője így fogalmazott: „Biztosan biztató látni ezt a fejlődést. Az elmúlt tíz év eredményei azt mutatják, hogy most egy előkészítő fázisban vagyunk egy strukturális visszaesés előtt. Közelítünk ahhoz a történelmi pillanathoz, amikor végre elkezdődhet az emissziók csökkenése. Ez egyszerűen izgalmas.”
Összegzés – mit tanulhatunk ebből?
Szóval mit jelent mindez nekünk? Egyrészt azt mutatja meg: lehet úgy fejlődni gazdaságilag, hogy közben nem pusztítjuk tovább bolygónkat. Másrészt rámutat arra is, mennyire fontosak azok a politikai döntések és nemzetközi együttműködések, amelyek támogatják ezt az átmenetet.
Szerintem ez egy olyan üzenet mindenki számára – legyen szó döntéshozóról vagy hétköznapi emberről –, hogy van értelme küzdeni. A technológia fejlődik, egyre több helyen látjuk már működni ezt az új modellt. Ha Kína képes ráugrani erre a vonatra és más nagy kibocsátók is követik őket, akkor talán tényleg van esélyünk arra, hogy ne hagyjuk elszabadulni ezt a bolygót.
