Évtizedek óta várt, és végül megérkezett: Guillermo del Toro legújabb adaptációja Mary Shelley klasszikusáról, a „Frankensteinről”, amely az elmúlt hét péntekén debütált a Netflixen, rövid mozis bemutató után. A film azonnal hatalmas sikert aratott, több mint 29 millió megtekintéssel a hétvégén, és 72 országban a streaming szolgáltatás legnézettebb angol nyelvű filmje lett.
A műfajok sokszínűsége és del Toro megszállottsága
Ez az új feldolgozás tökéletesen ötvözi a gótikus 19. századi történet műfaji gazdagságát – horror, romantika, sci-fi és hősút – del Toro megszállott precizitásával és szinte vallásos tiszteletteljes hozzáállásával az eredeti mű iránt. Az eredmény egy monumentális eposz, amely egyszerre tragikus és mélyen emberi történet szülőkről és gyerekekről, emlékezetről és megbánásról.
A szörny meglepő vonzereje
A közönség meglepetése saját vágyai miatt önmagában is meglepő jelenség. Hiszen „Frankenstein” egy 1818-ban született történet, amely tele van pszichoszexuális intrikákkal és nyíltan perverz vonásokkal. Azonban ami most igazán felkeltette az emberek figyelmét, az Frankenstein szörnyének vonzereje – ami vitathatatlanul megkérdőjelezhetetlen.
Jacob Elordi, aki olyan produkciókban tűnt fel, mint az „Euphoria”, a „Saltburn” vagy a „Priscilla”, alakítja a szörnyet. Elordi karaktere David Bowie éles vonásait idézi, Nick Cave melankolikus gótikus intenzitását, Helmut Lang kifutói modelljeinek stílusát és egy magas fa magasságát ötvözi. A nézők zavart vággyal reagálnak erre az egyedi megjelenésre.
- Slate: „Netflix új Frankensteinje… menő?”
- CNN: „Jacob Elordi Frankenstein szörnye – és elég dögös”
- Polygon: „Frankenstein szörnye soha nem volt ennyire vonzó vagy együttérző”
A TikTokon is terjednek videók Elordiról mint a Szörnyről, például Taylor Swift „Wood” című dalára vagy George Michael „Father Figure” című számára montírozva jeleneteket Victor Frankenstein (Oscar Isaac) és teremtménye kapcsolatáról. Mindenki nyíltan vállalja rajongását anélkül, hogy intellektuális álarc mögé bújna – és ez így van jól.
A klasszikus történet újragondolása
Del Toro Szörnye radikálisan eltér Boris Karloff 1931-es ikonikus alakításától, amely Hollywoodban meghatározta a szörny archetipikus képét. Amikor Victor Frankenstein felnőttként először jelenik meg előttünk – büszkén pózolva saját fegyelmi tárgyalásán –, semmi sem utal arra, hogy valami szépet fog alkotni. Prototípusai inkább mechanikus kísérletek az élet halál utáni működésére; hátuk felnyitva, szájuk tátva inkább taszítóak az Edinburgh-i orvosi közösség számára.
A teremtés folyamata: részletekbe menő munka
Del Toro egy Portlandi eseményen elmondta: Szörnye nem csupán „szemcukorka”, hanem „szemsó”. A film hangsúlyozza azt az aprólékos munkát, amely egy ember megalkotásához szükséges: Victor holttesteket gyűjt egy jeges csatatérről, csontokat fűrészel tisztán, különböző testdarabokat illeszt össze laborjában. A nap végén pedig vászonzsákokba gyömöszöli a felesleges végtagokat és fejeket, majd egy márványcsúszdán hajítja őket a tengerbe.
A végeredmény lenyűgöző: tejfehér bőrű (a tej Mary Shelley kedvenc itala volt), alabástromszerűen fénylő Szörny sima és kifinomult; bőrén nem durva varratok futnak végig, hanem kintsugi stílusú aranyozott repedések emelik ki az összeillesztett részeket. Del Toro verziójában Victor nem undorodik teremtményétől – inkább ámulattal tekint rá. Első találkozásuk során a kamera körbejárja Frankenstein vérvörös hálószobáját; mindketten egymás mozdulatait tükrözik vissza, míg végül összhangba kerülnek.
A szépség tragédiája: emberi kapcsolatok és elutasítás
A Szörny szépsége azonban tragikus is egyben. Victor annyira el van ragadtatva alkotásától és saját isteni képességeitől, hogy ugyanazzal a türelmetlenséggel bánik vele, amellyel saját apja (akit Charles Dance alakít) kezelte őt gyermekkorában – csalódottságot nem tudott leplezni utódjai iránt.
Bár minden testrész helyesen van összeillesztve, Victor hamar csalódik teremtménye beszéd- és gondolkodási képességeinek lassú fejlődése miatt. Nem külső megjelenése taszítja el igazán, hanem az a fájdalmas emlékekből táplálkozó elutasítás érzése, amelyet saját gyermekkorából hoz magával.
Nicholas Barber, a BBC kritikusa viszont élesen bírálja Elordi vonzó Szörnyét: szerinte ha nem ronda a szörny, akkor nem is igazi Frankenstein-szörny. Barber úgy véli, hogy del Toro ezzel elveszíti Mary Shelley eredeti művének lényegét; szerinte ez az esztétikai választás összezavarja a filmet.
A vonzó szörny hagyománya és jelentősége
Barber kritikája azonban figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Elordi karaktere nem az első vonzó Frankenstein-ábrázolás. A számtalan adaptációban gyakran találkozunk sármos vagy különleges megjelenésű teremtményekkel:
- Penny Dreadful sorozat John Clare-je (Rory Kinnear), aki megtört és bosszúszomjas;
- 2014-es „I, Frankenstein” Aaron Eckhart által játszott Fabio-szerű szörnye;
- 2004-es Hallmark minisorozat Luke Goss főszereplésével;
- 2013-as „American Horror Story: Coven” Kyle Spencer (Evan Peters) alakjában;
- Danny Boyle 2011-es színpadi adaptációjában Jonny Lee Miller és Benedict Cumberbatch váltogatják teremtő és teremtmény szerepeit.
A közönség jól érti del Toro filmjében is: Elordi külseje nem változtatja meg alapvetően a történetet. Victor nem azért utasítja el teremtményét, mert csúnya lenne; hanem mert képtelen megtanítani neki mindazt, amit szeretne. Az elutasítás oka inkább belső félelmekből fakad – bűntudatból és önmagával való küzdelemből.
A film egyik kulcsfontosságú pontja Elizabeth (Mia Goth), Victor bátyjának amatőr entomológus menyasszonya szerepe is: ő azonnal felismeri Szörny igényét a szeretetre. Ez pedig Victorban destruktív dühöt vált ki – ez vezet végül saját testi sérüléséhez és tehetetlenségéhez.
Egy örök érvényű üzenet mai köntösben
Barber látja ugyan az embert Elordi karakterében, de elfelejti azt az alapvető tragédiát, hogy Frankenstein teremtménye azért válik idegenné a világ számára nem azért mert ronda lenne, hanem mert ismeretlen. Ezért válik ez az új adaptáció egyszerre időtállóvá és aktuálissá: ha képtelenek vagyunk túllépni a másságon, mindenhol csak szörnyeket látunk.
Talán pont ezek a vonzó szörnyek emlékeztetnek minket arra: ha elfogadjuk az ismeretlent és mást magunk körül, akkor maradhatunk igazán emberek.
Forrás: http://salon.com/2025/11/13/people-are-just-the-right-amount-of-horny-for-frankensteins-monster
