Az okostelefonok történetében vannak olyan készülékek, amelyek nemcsak eladási számokban, hanem dizájnban is forradalmasították a piacot. Az iPhone 4 például 2010-ben olyan mércét állított fel, amit azóta is sokan követnek – üveg előlap és hátlap, rozsdamentes acél keret, kompakt méret. De ha megkérdezel egy Android-felhasználót, hogy melyik telefon volt a korszak legszebb darabja, nagy eséllyel a HTC One M7-et fogja említeni.
Az iPhone 4 – az üveg és acél ikonja
Az Apple 2010-ben dobta piacra az iPhone 4-et, ami gyakorlatilag megalkotta a modern okostelefon archetípusát. A készülék két üvegfelület között rozsdamentes acél kerettel készült, ami egyszerre volt elegáns és masszív. Ez a dizájn annyira meghatározóvá vált, hogy ha valahol egy telefon sziluettjét ábrázolják ikonként, az szinte mindig egy mini iPhone 4-re hasonlít.
Mára már inkább csak a kisebb mérete miatt tűnik ki az iPhone 4 a tömegből – maga a formavilág annyira megszokottá vált, hogy szinte beleolvadt a mindennapokba.
A HTC One M7: Nem másolat, hanem saját út
Három évvel később, 2013 márciusában érkezett a HTC One M7 (akkor még csak HTC One néven), ami teljesen más irányból közelítette meg a prémium okostelefon fogalmát. Ez nem egy iPhone-klón volt; ez egy olyan készülék volt, amit egy Android-rajongó büszkén tarthatott a kezében.
A HTC One M7 nem két üveg között fém kerettel dolgozott – helyette egy alumínium unibody házat kapott. Ha megfogtad a telefont bárhol máshol, mint a kijelző vagy a kamera lencséje, fém érintett téged. És ami még különlegesebb: a hátlap enyhén ívelt volt, hogy kényelmesen simuljon a tenyeredbe.
Én személy szerint 2013-ban vettem meg ezt a telefont – akkor frissen házasodva és épp csak kilépve az egyetemről ez volt az első igazán prémium készülékem. Közel 600 dollárba került, ami akkoriban hatalmas összegnek számított. Ma ez nagyjából egy belépőszintű Google Pixel 9a vagy iPhone 16 ára körül mozog.
De tudod mit? Megérte minden fillért. A HTC One M7 még mindig ott van a szívemben mint az egyik legmerészebb telefon, amit valaha szerettem. És őszintén szólva csak öt évvel később, az Essential Phone-nal éreztem hasonló kötődést újra.
A hangzás is dizájnelem volt: a Boomsound
A HTC One M7 egyik legikonikusabb eleme kétségkívül a dupla előlapi hangszóró volt. Ezek nem csak dísznek kerültek oda – HTC még nevet is adott nekik: HTC Boomsound. Bár ez elsőre kicsit viccesen hangzik, de nem volt semmi trükközés benne: ezek a hangszórók közvetlenül rád irányították a hangot videónézés vagy játék közben, sztereó élményt nyújtva.
Ezzel messze megelőzték azt az általános gyakorlatot (ami sajnos ma is jellemző), hogy csak egyetlen lefelé néző hangszóró van valahol a telefon sarkában elrejtve.
Bár imádom az élményt nyújtó edge-to-edge kijelzőket is, nagyon örülnék neki, ha valaki újra bevállalná azt az utat, hogy a hangzás legyen vizuálisan is hangsúlyos része egy telefon dizájnjának.
Könnyen felismerhető és karakteres megjelenés
A dupla hangszóró rácsai szépen beleolvadtak az alumínium unibody-ba, így már messziről felismerhetővé tették a HTC One M7-et. Ez nem csak előlről igaz: amikor lefordítottad az asztalra, akkor is kitűnt – köszönhetően az ívelt alumínium hátlapnak és persze annak hatalmas HTC logónak középen.
Egyébként ez az időszak volt az okostelefon-gyártók felületének virágkora is: Samsung TouchWiz-t használt, LG saját LG UX-ét fejlesztgette tovább, míg a HTC Sense felületével érkezett ez a készülék. A Sense kinézete nekem mindig kicsit Windows Phone-os hangulatot adott – egyszerűen tudtad már egy képernyőkép vagy sajtókép alapján is, hogy HTC-t nézel.
Persze nem volt tökéletes minden: az app ikonok néha összevesztek egymással (a Google és harmadik féltől származó appokkal), ráadásul hiányzott egy dedikált menügomb – emiatt régebbi alkalmazások alatt csúnya fekete sáv jelent meg alul egyetlen menü ikonnal. És ahogy akkoriban sok nem-Nexus telefon esetében megszokott volt: a nagyobb szoftverfrissítésekre hosszú hónapokat kellett várni.
A kamera lett végül az Achilles-sarka
Mindezek ellenére ezek apróságoknak tűntek ahhoz képest, amit végül a kamera okozott csalódást. Amikor véget ért az első szerelem fázisa és nap mint nap használtam a telefont, rá kellett jönnöm: ez lesz az oka annak, hogy nem maradok hűséges későbbi HTC One modellekhez (M8 vagy M9).
Egy olyan időszakban jártunk, amikor minden gyártó megapixelekben versenyzett egymással. A HTC viszont azt hirdette: „nem minden a megapixel”. Ezzel alapvetően egyetértek én is – de sajnos itt túlzásba vitték ezt az elvet.
A HTC One M7 hátlapi kamerája mindössze 4 megapixeles volt – ez kevesebb mint harmada annak a 13 MP-nek, amit például Samsung Galaxy S4-ben találtál meg ugyanebben az évben! Később pedig ott volt még Nexus 5 8 MP-je is. Sőt! Ez még kevesebb volt annál is, amit három évvel korábban adott ki az iPhone 4 (5 MP).
A felbontásnál azonban rosszabb volt maga a képminőség: rossz fényviszonyok mellett kékes árnyalatú fotók születtek. Így van egy egész korszakom dokumentálva ilyen furcsa tónusú képekkel.
A siker elmaradt – de nyomot hagyott
Bár menő és merész volt ez a telefon designban és hangzásban is, sajnos nem tudta behozni lemaradását Samsung Galaxy S4 mögött eladások terén. Ugyanebben az évben pedig először jelentett veszteséget negyedéves szinten maga a HTC cég is.
Később aztán Google felvásárolta a HTC telefontervezési és kutatási részlegének nagy részét – innen indult el végül az igazi Pixel márka sikertörténete is.
A HTC később főleg középkategóriás készülékeket dobott piacra, amik sajnos már semmilyen izgalmat vagy karaktert nem hoztak magukkal. Bár hivatalosan sosem hagyták el teljesen az okostelefon-piacot, sokan meglepődnek ma is azon, hogy még léteznek ilyen készülékek.
Ha ma veszel új HTC telefont, ne számíts arra az ütős dizájnra vagy hangzásélményre, amit egyszer régen adott nekünk ez az ikonikus modell.
Összegzés: Miért szeretjük még mindig?
A HTC One M7 nemcsak egy telefon volt; egy állásfoglalás arról, hogy lehet másképp is csinálni dolgokat Android fronton. Egy olyan készülék prémium anyaghasználattal és karakterrel, ami bátran vállalta saját útját anélkül, hogy másolt volna bárkitől bármit.
Bár technikailag nem mindenben verte meg riválisait (főleg kamerában), mégis olyan élményt adott használójának – legyen szó dizájnról vagy hangzásról –, amit kevés más telefon tudott akkoriban nyújtani.
Szerinted ma lenne helye egy ilyen merész dizájnnak? Vagy túl sokat várunk el manapság egy telefontól ahhoz képest, hogy milyen fontos lehetne még mindig az anyaghasználat és az élmény?
Forrás: https://www.howtogeek.com/how-a-defunct-smartphone-brand-made-the-best-android-phone-of-all-time/
