„Spirituálisan mindig öt óra van” – tartja a mondás Jimmy Buffett legendáról, aki most már valóban a paradicsomban pihen. De 2024. október 19-én még egyszer visszatért a színpadra, méghozzá a Rock and Roll Hall of Fame avatási ceremóniáján.
Posztumusz tisztelgés egy örök kalandor előtt
Jimmy Buffett neve egyet jelent a laza, tengerparti életérzéssel, a „Margaritaville” himnusszal és azzal az életstílussal, ami sokak számára maga a szabadság. Az idén, 2024-ben, posztumusz kapta meg a Rock and Roll Hall of Fame egyik legkülönlegesebb elismerését, a Musical Excellence Award-ot. Ez az elismerés nemcsak a zenei tehetségét, hanem az egész életművét ünnepli.
A ceremónián barátai és kollégái, Kenny Chesney, James Taylor és Mac McAnally álltak ki a színpadra, hogy méltó módon köszöntsék be Buffettet az intézménybe. Érdekesség, hogy nem a legismertebb slágerével, a „Margaritaville”-lel léptek fel, hanem James Taylor „Come Sunday” című dalát adták elő. Ez talán meglepő lehetett néhány rajongónak, de szerintem pont ez tette különlegessé az estét: egy mélyebb, bensőségesebb tiszteletadás.
A titkos urnával a színpadon – amikor Jimmy tényleg ott volt velük
Kenny Chesney egy friss Howard Stern-interjúban mesélt arról az emlékezetes pillanatról, ami engem személy szerint nagyon megérintett. A zenészek bemelegítés közben készülődtek az előadásra, amikor Mac McAnally odalépett Chesneyhez egy apró urnával a zsebében.
„Nézd csak ezt” – mondta Mac –, és kiderült, hogy Jimmy Buffett hamvai voltak abban az urnában. Igen, jól olvasod: Jimmy hamvai végig ott voltak Mac McAnally kabátzsebében azon az estén, amikor hivatalosan is bevették őt a Rock and Roll Hall of Fame-be.
Savannah Buffett, Jimmy lánya is támogatta ezt a különleges gesztust és segített megszervezni az urnacserét. Chesney így fogalmazott: „Még halála után is megtalálta a módját annak, hogy csatlakozzon a bulinkhoz.” Ez valahol nagyon szép és megható gesztus – mintha Jimmy tényleg ott lett volna velük minden pillanatban.
Mire tanít minket ez az esemény?
Ez az egész történet számomra azt mutatja meg leginkább, hogy milyen mély kötelékek fűzik össze az igazi művészeket és barátaikat. Nem csak egy díjról vagy egy ceremóniáról van szó; ez egy olyan pillanat volt, amikor a zene és az emlékek élővé váltak.
Kenny Chesney és társai nemcsak egy legendát avattak be hivatalosan – hanem egy életstílust és egy szellemiséget ünnepeltek. És ha már itt tartunk: vajon mikor lesz hasonló gesztus Joe Cocker iránt? Mert ő is megérdemelné azt a szeretetet és tiszteletet.
Miért fontos ez nekünk?
A mai rohanó világban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy milyen erő rejlik egy-egy dalban vagy előadóban. Jimmy Buffett zenéje nem csak könnyed nyári slágerek gyűjteménye; ez egy életérzés. Az ő története pedig arra emlékeztet minket, hogy még ha fizikailag nincs is velünk valaki, akkor is lehet jelen valahogy – akár egy apró urna formájában is.
Szóval legközelebb, amikor meghallod azt a bizonyos „Margaritaville”-t vagy bármelyik másik dalát, jusson eszedbe: Jimmy Buffett nem tűnt el igazán. Ott van velünk minden hangjegyben és minden jókedvű pillanatban.
Forrás: https://www.vulture.com/article/jimmy-buffet-ashes-rock-hall-induction.html
