Beth Schafer egy kórházi ágyban feküdt, miközben fiának születésére készült. A fájások már megindultak, de ő még egyáltalán nem érezte magát készen. Anyai megérzése azt súgta neki, hogy a baba sem áll készen a világra. Mindössze 23 hetes terhességnél járt, amikor fia az életképesség határán egyensúlyozott – azon a törékeny küszöbön, ahol a modern orvostudomány még ígéretet tehet arra, hogy életben tartja a babákat.
A koraszülöttség drámája és az orvostudomány kihívásai
Beth fia nem tudott sírni születésekor. Teste olyan kicsi volt, hogy egyetlen tenyérben elfért, amikor az orvos latexkesztyűs kezébe került. Azonnal egy csapat kék ruhás szakember rohant oda, hogy újraélesszék őt. Minden erőfeszítésük ellenére azonban nem tudták megadni azt, amire a kisfiúnak leginkább szüksége lett volna: több időt az anyaméhben.
Beth 39 éves festőből lett grafikus, akinek művészlélekből fakadó empátiája és kedvessége mindenkit magával ragad. „Hegyeket mozgattam volna meg érte” – mondja két évvel fia születése után, amikor beszélgetünk.
Az új remény: mesterséges méh fejlesztése
A világ kutatói versenyt futnak az idővel, hogy minél több időt nyerjenek az extrém koraszülött babáknak. 2017-ben Philadelphia kutatói bemutattak egy kísérleti eszközt: egy mesterséges méhet, amely képes volt bárány magzatokat hordozni az emberi testén kívül.
A prototípusban a magzatok úgy lebegtek, mint egy hatalmas Ziploc zacskóban; csukott szemmel és dobogó szívvel, mintha soha nem hagyták volna el anyjuk testét. Bár ez az eszköz csak állatokon volt tesztelve, a technológia egyre közelebb kerül az emberi alkalmazáshoz.
2023 szeptemberében az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) tanácsadó bizottságot hívott össze annak megfontolására, hogy engedélyezzék-e az első klinikai vizsgálatokat. Ha ez megtörténik, a legelső páciensek olyan babák lesznek majd, akik 22-24 hetes terhességi korban születnek – vagyis még nem érték el a teljes terhesség kétharmadát sem.
Koraszülöttség – statisztikák és következmények
Az Egyesült Államokban évente több mint 10 000 csecsemő születik ebben a kritikus időszakban. A koraszülés továbbra is a második leggyakoribb oka az újszülöttkori halálozásnak. Azok a babák pedig, akik túlélnek, gyakran súlyos komplikációkkal néznek szembe: krónikus tüdőbetegség vagy élethosszig tartó idegrendszeri károsodás is előfordulhat.
A mesterséges méhek ígérete abban rejlik, hogy megváltoztathatják ezt a tragikus tendenciát: több baba élhet túl és kevesebb családnak kell gyászolnia. Ugyanakkor ez a technológia alapjaiban kérdőjelezi meg azt is, ahogyan elképzeljük a terhességet és a szülőséget.
„Ez az eszköz egy új emberi fejlődési szakaszt teremtene meg, olyat, amit eddig soha nem kellett leírnunk vagy szabályoznunk” – mondja Elizabeth Chloe Romanis, a Durham Egyetem orvosi jogász szakértője.
A mesterséges méh működése és technikai részletei
Amikor először láttam egy prototípust Aachenben, Németországban – ahol az AquaWomb nevű holland startup fejleszti ezt a technológiát –, nem is méhre gondoltam elsőre, hanem inkább egy akváriumra hasonlított.
A laboratóriumban álló üveg tartály körülbelül akkora volt, mint egy háztartási akvárium. A fluoreszkáló fények alatt technikusok figyelték minden mozdulatát annak, ami benne zajlott – bár valójában takarni kellene, hogy utánozza az anyaméh sötétségét. Csövek vezettek ki belőle olyan szűrőkbe, amelyek ritmikus mozdulatokkal keringették a mesterséges magzatvizet.
Ez különösen fontos azoknak a rendkívül koraszülött babáknak, akik bőrük áttetsző és zselészerű, végtagjaik vékonyak és törékenyek. Ebben a tartályban ezek a babák lebeghetnének, táplálkozhatnának és növekedhetnének anélkül, hogy levegőt kellene venniük.
A mesterséges placenta szerepe
Myrthe van der Ven, az AquaWomb társalapítója és ügyvezetője bemutatta nekem prototípusukat: egy dupla rétegű zsákot tartalmazó rendszert. A belső zsák rugalmasan tágul ahogy nő a baba – 23 hetes magzatmérettől egészen 28 hétig –, míg a külső szilikonréteg ellenállóbb és támogatja az izmok fejlődését.
Az igazi kihívást azonban nem maga a tartály jelenti: hanem a tüdő működése. A normál születéskor az első levegővétel beindítja a légzőreflexet – gyakran hangos sírással –, ami jelzi, hogy működnek a tüdők. Az extrém koraszülöttek tüdői azonban még képtelenek erre; túl fejletlenek ahhoz, hogy oxigént juttassanak el agyukhoz és testükbe.
Jelenleg az intenzív osztályokon csak utólag tudnak beavatkozni lélegeztetőkészülékekkel és inkubátorokkal – ezek azonban további sérülések kockázatával járnak. Az egyszer levegővel érintkező tüdők aktiválódnak és vissza már nem lehet tenni őket „víz alá”.
A folyamat menete
Az AquaWomb rendszerében császármetszéssel hozzák világra a babát egy folyadékkal töltött zsákba. Itt történik meg az átadás anyától gépig: újra csatlakoztatják az köldökzsinórt egy mesterséges placentához – amely katéterekkel oxigént juttat be és eltávolítja a szén-dioxidot.
Ha sikeres ez az átmenet, akkor időt nyernek azok számára is, akiknek tüdeje még nem képes ellátni ezt a feladatot. Ha viszont kudarcot vallanak ebben két percen belül – ami alatt agykárosodás léphet fel oxigénhiány miatt –, akkor nincs tovább.
„Olyan ez mint tíz labdát zsonglőrködni… csak éppen mind égnek és egyik sem eshet le” – mondja Frans van de Vosse professzor.
A mesterséges méhek társadalmi és etikai kérdései
Egy ilyen eszköz új életfejlődési stádiumot hozna létre – olyat amelyet eddig soha nem kellett szabályozni vagy etikailag értelmezni. Ez komoly dilemmákat vet fel:
- Hogyan változtatja meg ez az élet védelmét?
- Milyen hatással lesz arra, hogyan definiáljuk magát az életet?
- Milyen érzelmi hatásai lehetnek azoknak a szülőknek, akik így „viselik” gyermekeiket?
- Milyen döntési helyzeteket teremthet ez majd?
- Milyen társadalmi nyomások alakulhatnak ki?
A kutatás titkolózó jellege
A mesterséges méhekkel foglalkozó laborok titokzatosan működnek: például Philadelphia kutatócsoportja (CHOP) nem adott interjút erről a témáról; ugyanakkor magáncégek már több százmillió dollárt gyűjtöttek klinikai vizsgálatok előkészítésére.
Egyes kutatók együttműködést ígértek majd visszaléptek; ez tükrözi mindazt az érzékenységet és politikai vitát amely e technológiát övezi.
A szülők érzelmi igényeinek figyelembevétele
Myrthe van der Ven csapata különösen fontosnak tartja azt is, hogy ne csak biológiai szükségleteket elégítsenek ki: például lehetőséget adnak arra is, hogy szülők hozzáérjenek gyermekük lábához vagy hallják annak dobogó szívét „méhen belüli” módon továbbított hangokon keresztül.
Ez segíthet abban is, hogy javuljanak hosszú távú egészségügyi eredmények mellett érzelmi kötődés is kialakuljon – ami különösen fontos azoknál a családoknál akik extrém koraszülést éltek át.
Történetek és tapasztalatok: Beth Schafer és támogatói csoportja
Beth három hónappal fia elvesztése után csatlakozott egy kétheti támogatói csoporthoz Bostonban azok számára akik késői terhességi veszteséget vagy újszülött halált éltek át extrém koraszülés miatt.
A csoport tagjai között vannak fiatal nők éppúgy mint idősebbek; rendőrök és ápolók; tanárok vagy otthon maradó anyukák is. A gyász mindenkit érint ugyanúgy függetlenül attól milyen háttérrel rendelkezik valaki.
„Amikor elvesztettem gyermekemet 22 hetesen… ha lett volna ilyen technológia talán ma nem itt ülnék” – mondta Joanne egyik tagjuk.
A csoport tagjai sok kérdéssel küzdenek: vajon túl korán halt-e meg gyermekük? Mennyibe kerülne ez? Láthatnák-e őket? Érezhetnék-e őket? Ezek mind olyan kérdések amelyekkel ma még csak találgatni tudnak.
Klinikai dilemmák és jövőbeli kérdések
Wendy terapeuta szerint nehéz lesz eldönteni mikor kell alkalmazni ezt az új technológiát:
- Hogyan adjunk megfelelő tájékoztatást olyan szülőknek akik kétségbeesetten próbálnak életet menteni?
- Mikor válik túlzott beavatkozássá?
- Milyen lelki terheket ró majd ez rájuk?
- Milyen döntések várhatók majd attól függően ki fér hozzá ehhez?
„Lehet majd mindenki számára elérhető ez egyszer… de hogyan döntik el majd valójában mi helyes?” – teszi fel kérdését Wendy.
Történelmi előzmények és tudományos perspektíva
Már 1958-ban próbálkoztak svéd kutatók „mesterséges méhek” létrehozásával hét pre-viábilis emberi magzat esetében – bár ezek kísérletek nagyon kezdetlegesek voltak és ma már etikailag elfogadhatatlanok lennének.
Napjaink prototípusai nem helyettesítik teljesen természetes terhességet; inkább kiegészítő eszközök azok számára akik extrém korán jönnek világra. A kutatók igyekeznek elkerülni azt is hogy sci-fi asszociációkat keltsenek ezzel kapcsolatban (például „mesterséges méh” helyett „womb-like life support system” vagy „biobag” kifejezéseket használnak).
Záró gondolatok: remények és félelmek
Beth Schafer ma is festi falait otthonában; emlékezve fiára és azon dilemmára amit felvet ez az új technológia:
„Ha létezne ez a technológia… rossz anya lennék ha nem használnám?”
A tudósok számára ez forradalmi lépcsőfokot jelentene; Beth számára pedig személyes döntést hozó kérdést arról mit tehetett volna másképp.
Az biztos: ha fia húsz évvel később született volna meg talán más esélyei lettek volna.
De vajon jobb lett volna-e? Vagy csak hosszabb ideig tartó fájdalmat adott volna neki?
Ezek azok a kérdések amelyekkel mindazoknak számolniuk kell majd akik ezt az áttörő technológiát alkalmazzák.
És bár nincs könnyű válasz egyikük számára sem,az életmentés reménye mindannyiukat összeköti.
Forrás: https://www.theguardian.com/world/2025/nov/05/baby-alive-outside-womb