Ha te is szereted a régi kedvenceidet újra megnézni, biztosan feltűnt már, hogy az idővel megújított HD-verziók nem mindig hozzák azt az élményt, amit várnánk. Sőt, néha kifejezetten furcsák vagy zavaróak lehetnek. Ez nem csak arról szól, hogy a képarány megváltozik, hanem sokkal mélyebb problémák is vannak a remasterelés mögött. Engedd meg, hogy meséljek erről egy kicsit részletesebben – olyan sorozatokon keresztül, mint az I Love Lucy, a Frasier vagy épp a Mad Men.
A képarányváltás csak a jéghegy csúcsa
Az egyik legszembetűnőbb változás, amikor egy régi sorozatot vagy filmet átalakítanak HD vagy 4K formátumba, az a képarány módosítása. A klasszikus műsorok többsége ugyanis eredetileg 4:3-as képarányban készült, míg ma már a szélesvásznú 16:9 az alap. Ez önmagában is okozhat kellemetlen meglepetéseket: a kép levágása vagy kiterjesztése miatt elveszhetnek fontos részletek, vagy torzulhat az összkép.
De ennél sokkal nagyobb gondok is akadnak. Az I Love Lucy egyik tavalyi virális videója például jól mutatja ezt: egy eredetileg homályos háttérszereplőt annyira élesre hoztak az új verzióban, hogy szinte már Picasso-festménynek tűnt – teljesen irreális és zavaró lett az összhatás.
Frasier és a ’90-es évek átmenete – amikor még senki sem gondolt a jövőre
Érdekes személyes élményem is van ezzel kapcsolatban: a ’90-es évek végén jártam a Frasier forgatásán, amikor a tévés világ éppen készülődött az SD-ről (standard definition) HD-re való átállásra. Ahogy bámultam Dr. Crane nappalijának díszletét, az egyik producer elmesélte nekem, hogy mennyire aggódik amiatt, hogy az eddig látványosan szép díszletek mennyire fognak majd lelakottnak tűnni HD-ben. Az SD formátum ugyanis sokkal „megbocsátóbb” volt: nem látszottak annyira a részletek és hibák.
A producer attól félt, hogy hatalmas költségekbe fog kerülni minden állandó díszlet újjáépítése csak azért, hogy ne nézzenek ki csúnyán az új technológiában. Ez jól mutatja, hogy ezek a sorozatok eredetileg egyáltalán nem készültek arra, hogy egyszer majd sokkal részletesebb és élesebb formátumban lássuk őket.
Klasszikus filmek kontra sorozatok – miért nehezebb a minőségellenőrzés?
A filmek esetében általában külön projektként kezelik a remasterelést: minden egyes képkockára odafigyelnek, így végül tényleg szép és tiszta lesz az eredmény. De mi van akkor, ha több száz epizódról beszélünk?
A Seinfeld és az I Love Lucy például mindegyikből több száz epizód készült (180-180), de aztán ott van az igazi kihívás: A Simpson család, amelynek több mint 400 epizódja van standard definícióban. Egy ilyen mennyiségű anyag minőségellenőrzése szinte lehetetlen feladat – így aztán könnyen becsúsznak hibák.
Például A Simpson család Disney+-os verziójánál végül bevezettek egy opciót arra, hogy az első húsz évadot eredeti képarányban nézhessük meg – mert rájöttek, hogy nem mindig jó ötlet erőltetni a modern formátumot.
A ritka kivételek – amikor alkotók is beleszólnak
Néha azért akadnak olyan esetek is, amikor maga az alkotó ragaszkodik ahhoz, hogy részt vegyen a remasterelési folyamatban. Ilyen volt például The Wire, ahol David Simon személyesen ügyelt arra, hogy ne vesszen el semmi abból az atmoszférából és vizuális stílusból, ami miatt annyira szeretjük ezt a sorozatot.
A Mad Men „vérengzés” – egy különösen furcsa baki
A legfrissebb botrány talán a Mad Men kapcsán történt. Ez azért érdekes eset, mert ez a sorozat mindig is HD szélesvásznú formátumban futott. Az első négy évad viszont filmre lett forgatva – ami elvileg jó alapot adna egy minőségi remasterhez.
Csakhogy valami nagyon félrement: egy jelenetben (a híres hányós jelenet) véletlenül egy olyan felvételt használtak fel újra, ahol még nem tüntették el digitálisan a stábtagokat a háttérből. Ez így eléggé zavaró volt minden rajongónak.
Egy bennfentes szerint a Lionsgate rossz fájlokat adott át az HBO Maxnak, de szerencsére ígérték, hogy hamarosan feltöltik majd a helyes verziókat is.
Mire számíthatunk még? És mit tanulhatunk ebből?
Szerintem ezekből az esetekből jól látszik: bár technológiailag rengeteget fejlődtünk, még mindig nem egyszerű feladat úgy újraalkotni régi tartalmakat, hogy azok megfeleljenek mai elvárásoknak anélkül, hogy elveszítenék eredeti varázsukat vagy épp furcsaságokat produkálnának.
A remasterelés nem csak arról szól tehát, hogy „szebbé” tesszük a képet. Sokkal inkább arról kellene szólnia, hogy megőrizzük azt az élményt és hangulatot is, amit anno megszerettünk. És ez bizony komoly szakmai odafigyelést igényel – amit sajnos nem mindig kap meg minden projekt.
Te mit gondolsz? Neked bejönnek ezek az új verziók vagy inkább maradsz az eredetinél? Vagy esetleg pont ezekkel a hibákkal együtt válnak különlegessé? Írd meg kommentben!
Forrás: https://www.wired.com/story/hbo-maxs-mad-men-barf-scene-proves-remastered-doesnt-mean-better/
