Ha követed a tudományos életet, biztosan hallottál már a MOSAIC programról – egy olyan támogatási rendszer, amely az Egyesült Államokban a fiatal, pályakezdő kutatókat segítette abban, hogy önálló laboratóriumot indítsanak. Ez a program nemcsak pénzügyi segítséget nyújtott, hanem egyben egy esélyt is adott azoknak, akik gyakran háttérbe szorulnak a tudományos világban. De mi történt vele? És miért számít ez nekünk?
Mi is volt pontosan a MOSAIC program?
A Maximizing Opportunities for Scientific and Academic Independent Careers (MOSAIC) célja kettős volt: egyrészt növelni a kutatók sokszínűségét, másrészt támogatni azokat az utolsó posztdoktori éveikben járó fiatalokat, akik éppen azon dolgoznak, hogy önálló kutatóként induljanak el. A program két szakaszból állt: az első két évben akár évi 125 ezer dollárnyi támogatást kaptak posztdoktorok, majd további három évig akár 249 ezer dollárt egyetemi oktatóként.
Sokan azt gondolják, hogy ez csak egy újabb „diverzity” kezdeményezés volt, de valójában ennél sokkal többről szólt. A MOSAIC nemcsak etnikai vagy faji kisebbségeket segített, hanem például vidéki származásúakat, olyanokat, akik nehéz családi háttérből jöttek vagy állami gondozásban nőttek fel. Ez egy valódi esélyteremtő program volt – és ezt sokan személyesen is megtapasztalták.
Miért számított ez Trump adminisztrációjának?
Jay Bhattacharya, az NIH (National Institutes of Health) igazgatója korábban hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb feladatuk a fiatal biomedikális tudósok képzése és támogatása. A MOSAIC pont ezt tette: segített áthidalni azt a bizonytalan időszakot, amikor a posztdoktori kutatóból önálló laborvezető válik.
Az NIH emellett azt is szerette volna elérni, hogy a kutatási források ne csak a tengerparti elit egyetemekhez áramoljanak, hanem az ország más részein dolgozó tudósokhoz is. A MOSAIC támogatottjai között sokan költöztek el a partvidékről és magánegyetemekről állami intézményekbe – ami hosszú távon kiegyensúlyozottabbá teheti az amerikai tudományos térképet.
A váratlan fordulat: a program megszüntetése
És akkor jött Trump adminisztrációja. Az új vezetés egyik első intézkedései között szerepelt a diverzitási, egyenlőségi és befogadási (DEI) kezdeményezések felszámolása. A MOSAIC programot is emiatt törölték – annak ellenére, hogy nem csupán etnikai kisebbségeket támogató projekt volt.
Több mint száz kutató finanszírozását vonták vissza egyik napról a másikra. Képzeld el: évekig építed az álmodat, tervezed a laborodat és kutatásaidat – aztán egyszer csak közlik veled, hogy nincs több támogatásod. Luis Rodriguez molekuláris biológus például épp George Washington Egyetemen indította el laborját, amikor júniusban elvesztette 160 ezer dolláros MOSAIC támogatását. „Mindenkinek megvan a maga rémtörténete” – mondta nekünk –, és ez tényleg így van.
Kutatók küzdelme az anyagi bizonytalansággal
Rodriguez kénytelen volt visszafogni terveit: kevesebb embert vett fel, lemondott drága műszerekről és mások eszközeit használja kölcsönbe – ami persze lassítja a munkát. Hasonló helyzetben van Sarah Vick is, aki immunválaszokat vizsgál női egészségügyi témákban – pont azokban a területeken, amelyeket szintén érintettek a finanszírozási megszorítások.
Ezeknek az embereknek nemcsak anyagi problémáik vannak; az is aggasztó számukra, hogy ha egyszer bekerültek egy „diverzity” programba, később hátrányba kerülhetnek más pályázatoknál vagy álláskereséskor.
A szélesebb kép: csökkenő támogatás és veszélyben az amerikai tudományos utánpótlás
A Grant Witness nevű független projekt szerint összesen 104 kutató veszítette el MOSAIC támogatását. Ráadásul az NIH által kiadott adatokból kiderül: 2025 első kilenc hónapjában 172-vel kevesebb posztdoktori átmeneti támogatást osztottak ki az előző évhez képest – ez 10%-os csökkenést jelent.
Még szélesebb körben nézve pedig 896-tal kevesebb korai karrierű kutatói ösztöndíjat adtak ki, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ez pedig már több éves mélypontot jelent.
Tara Schwetz, aki még márciusig volt az NIH helyettes igazgatója és dolgozott azon is, hogyan lehetne jobban támogatni a posztdoktorokat, így fogalmazott: „Nagyon aggódom azokért a fiatal tudósokért és azokért is, akik még csak most gondolkodnak azon, hogy belevágjanak-e ebbe a pályába. Az érdeklődés rossz irányba mozdul el – ez pedig nem jó sem az országnak, sem magának a tudománynak.”
A politikai döntések mögött rejlő valós hatások
A hivatalos NIH válasz szerint most inkább arra fókuszálnak majd, hogy „a közpénzekből minőségi tudomány szülessen”, és nem engedik meg „a politikailag motivált DEI ideológiát”. Bhattacharya igazgató ugyanakkor többször hangsúlyozta elkötelezettségét amellett, hogy támogassák minden fiatal kutató karrierjét.
De vajon lehet-e ezt komolyan venni akkor, amikor pont azoknak veszik el vagy csökkentik drasztikusan a forrásokat, akiknek erre leginkább szükségük lenne? Donna Ginther munkaerő-közgazdász szerint ezeknek a lépéseknek hosszú távon súlyos következményei lehetnek: „Az ilyen döntések miatt csökkenni fog az előállított tudomány mennyisége.”
Személyes történetek mögött élő valóság
A MOSAIC program megszüntetése nem csak statisztika vagy politika – emberek életét változtatja meg drasztikusan. Luis Rodriguez például így fogalmazott: „Az egyetlen ok amiért elvesztettem ezt a támogatást az az én nevem – Rodriguez. Semmi köze nincs ahhoz, amit csinálok.” Amelia Cuarenta viselkedéskutató hozzátette: „Sokan bennünket arra bíztattak, hogy pályázzunk erre a programra – pedig más lehetőségeink is lettek volna.”
Mégis mindannyian kitartanak amellett, hogy maradnak a tudományos pályán. De vajon meddig bírják még? Milyen lesz az amerikai tudomány jövője ezek után?
Zárszó: tanulságok és kérdések
A MOSAIC program története jól mutatja azt az ellentmondást és feszültséget, ami ma Amerikában (és globálisan is) jellemzi a tudomány finanszírozását és társadalmi szerepét. Egy olyan világban élünk ugyanis, ahol egyszerre van szükség innovációra és sokszínűségre – de ahol politikai döntések könnyen keresztülhúzhatják ezek terveit.
Szerinted hogyan lehetne megvédeni ezeket az értékeket? Hogyan támogathatjuk úgy fiatal kutatóinkat, hogy ne csak túléljenek ebben a bizonytalan rendszerben, hanem valódi áttöréseket érjenek el? Ezek nem könnyű kérdések – de ha nem foglalkozunk velük most, később nagyon megbánhatjuk.
