„Get the fuck out of the office.” – egy ilyen tárgyú e-mail érkezett a chrome-future-től. Nem is vette a fáradságot, hogy a vezetődet is megkérdezze, egyszerűen csak hatékonyan, udvariasan (sőt barátságosan) és mélyen közömbösen közölte az üzenetet. Szinte csodálod a stílusát. Majdnem.
A gép, amely felfalja a munkát
A lényeg egyszerű: megalkottunk egy gépet, amely megeszi azt a rituálét, amit munkának hívtunk – azt a mindennapi színházat, ahol az ujjak majdnem gyermeki módon kattognak a billentyűzeten. És ez a gép nagyon éhes.
Mindenki meglepődik, de ez mindig is így volt. A kapitalizmust arra tanítottuk, hogy imádja a termelékenységet, majd adtunk neki egy istent, amely valóban teljesít. Természetesen fel fog áldozni minket az oltáron. Kinek kellenek már a régi rítusok, amikor az új jóslat 0-24-ben statisztikai kódban beszél, és soha nem kér nyugdíjat vagy munkajogokat?
A változás már érezhető
Érezheted ezt a változást csontjaidban: az irodák furcsa csendjét, ahol elhalnak a Teams-hívások, mert egy modell válaszolt az ügyfélnek hajnal háromkor; vagy a gyár padlóját, ahol egy minimalista, jól megvilágított promóciós videó mutat egy humanoidot, aki türelmesen mozgat egy tárolót – akár Szüphüsz szorgalmas kőgörgetője.
Az olyan cégek, mint a Figure AI, félelmetes és lenyűgöző videókat készítenek erről az új valóságról.
A „haszontalan munka” illúziója szertefoszlik
Régen úgy tettünk, mintha a „bullshit jobs” (David Graeber kifejezése) szükségesek lennének, mert hát… munka volt. Most ez az álszentség olvad el olyan gyorsan, mint olcsó boszniai cukor forró török kávéban.
A maradék keserű igazság: sok „munka” soha nem értékteremtésről szólt. Hanem arról, hogy fenntartsuk azt a történetet, hogy értéket teremtünk.
A piaci hasznosság illúziója és az AI kihívása
Nem csak arról van szó, hogy az AI képes sajtóközleményt írni, táblázatot elemezni vagy jogi emlékeztetőt generálni (bár sörözni és cigarettázni TikTok nézés közben nem tud – legalábbis még nem). Az egész pszichés alapzat omlik össze: „Megérdemlem létezni, mert hasznos vagyok a piacon.” Ez az önértékelés összeomlik, amikor egy varázsszóval előállítható ugyanaz a hasznosság.
Ha a piac nem igényel téged többé, akkor mit jelent „te” ebben a rendszerben? Amely megtanított arra, hogy önértékedet kizárólag növekvő számokkal mérd?
Az automatizáció hatása világszerte
- IMF 2024-es becslése: Világszerte közel 40% állás van kitéve az AI hatásának – különösen gazdag országokban magasabb ez az arány.
- Goldman Sachs: 300 millió teljes munkaidős pozíció automatizálásnak van kitéve nagy gazdaságokban.
- McKinsey előrejelzése: Az emberi feladatok fele automatizálható lesz 2030 és 2060 között – középpontban 2045-tel –, attól függően, milyen gyorsan terjed el és milyen tőkebefektetések érkeznek.
A valóság itt van: fokozatos átalakulás
Még itt is, az alpesi Európa nyugodt vidékein is rendszeresek az elbocsátások. Nem hullám vagy összeomlás – inkább lassú erózió –, mint amikor a tenger lassan megeszi a sziklát. És ha azt hiszed, hogy a fizikai munkások biztonságban vannak, nézd meg újra azt a videót!
Az autógyártók humanoid robotokat tesztelnek az ismétlődő és sérülésveszélyes feladatokra. A sajtóközlemények pedig kapitalista paradicsomként hirdetik: nincs szakszervezet, nincs mosdószünet vagy kiégés – csak állandó teljesítmény és hálás mosoly egy ráncos arcon.
Kihívás vagy lehetőség? A társadalmi válasz
Ezt a pillanatot bölcsen is fogadhatnánk. Végre! Végre megvalósulhatna a technológia ígérete: kevesebb robotmunka és értelmetlen feladatok; több életminőség. Csökkenthetnénk a munkahetet anélkül, hogy csökkennének a bérek – hiszen a termelékenység növekedése társadalmi haszon kell legyen, nem csak tőkebirtokosok kiváltsága.
Kialakíthatnánk univerzális alapvető szolgáltatásokat (lakhatás, közlekedés, egészségügy, oktatás), amelyek nem piaci árucikkek lennének. Kísérletezhetnénk alapjövedelemmel vagy garantált munkával kulturális és gondozói területeken. Megosztott tulajdonba adnánk azokat az AI-modelleket is, amelyek kollektív nyelvünkből és adatainkból épülnek fel.
A jelenlegi helyzet: disztópia vagy remény?
Ehelyett azonban úgy tűnik, mintha Kafka folytatását írnánk egy kockázati tőkealap számára: magáncégek által tanított modellek nyilvános adatokból készülnek; ezek API-kon keresztül privát előfizetésként kerülnek visszaadásra; vezérigazgatók kiszállnak; dolgozókat pedig arra biztatnak: „fejlesszék magukat”, miközben maga az automatizáció is folyamatosan fejlődik.
A kormányok fehér könyvei olyanok mint egy kenyérpirító használati utasítása; társadalmi szerződésünk pedig egy jogi robot által írt végfelhasználói licencszerződés lett. A megszorítás visszatért divatba – valójában sosem ment el –, csak ruhát cserélt.
Az automatizáció nem ellenség – hanem kegyelem
Az automatizáció maga megváltás lehetne: megszabadítana minket az értelmetlen munkától. Az igazi ellenség azonban az elutasítás arra vonatkozóan, hogy társadalmunkat újra kell szervezni ezen hihetetlen eredmény köré.
Az AI technológia elképesztő – igazi cyberpunk csoda; mögötte álló matematika lenyűgöző; képességei szinte egzisztenciálisak. Az ellenség az erkölcsi zsarolás: csak akkor érdemled meg az otthont vagy gondoskodást, ha láncra vered magad egy íróasztalhoz; csak akkor pihenhetsz meg igazán, ha képes vagy azt is kereskedelmi termékként csomagolni.
A munka színháza véget ér
Emlékszem arra a fehérgalléros szerepjátékra: intenzív bámulás képernyőre (például Reddit-posztokra), céltalan sietős sétákra vagy „Stratégiai fókusz blokk” nevű naptári találkozókra – mindezek csak díszletek voltak annak illúziójához: elfoglalt vagyok.
Most ezt a díszletet végrehajthatja egy felhőben futó program is – már nincs szükség színészekre. Remek! Zárjuk le ezt az előadást! Volt jó ideje és élvezetes volt – bontsuk le a színpadot!
Bölcsesség helyett káosz? A jövő kérdései
Egy részem őrült reménnyel telik meg: előbb-utóbb mindenki észreveszi majd az álarc lehullását. Amikor azt mondják neked „tanulj új szakmát”, de rájössz: ezt is automatizálták már. Az abszurditás komikussá válik; nevetés pedig veszélyes lehet – gyakran ez előzi meg a változásokat.
A hatalmon lévők olvastak eleget történelemből ahhoz, hogy idegesek legyenek. De miért nem adnak válaszokat? Mi történik majd? Hogyan szervezzük át mindent? Hol van az átfogó terv?
Milyen jövőt választunk?
Tudjuk jól: sem gazdagságról sem hatalomról nem fognak lemondani könnyen. Utopia vagy vállalati disztópia? Döntsünk most! Hogy elkezdjük megszervezni életünket ennek megfelelően.
Kezdjük ott:
- Tartsuk szem előtt: tartozunk egymásnak egy emberhez méltó életet.
- Használjuk az államot arra is, amire jó még: univerzális alapokat építeni!
- Kötelező lakhatást biztosítani nem pénzügyi eszközként!
- Tegyük ingyenessé és gyakoriá tömegközlekedést!
- Támogassuk egészségügyet úgy mintha tényleg számítana!
- Adjunk mindenkinek alapjövedelmet vagy legalább rövidebb munkahetet stabil fizetéssel!
- Adóztassuk meg az automatizációból származó extra profitot és forgassuk vissza közösségi javakba!
- Támogassuk nyílt forráskódú fejlesztéseket!
- Mondjunk nemet arra az illúzióra hogy részvényesi érték mércéje lenne civilizációnknak!
- Ne mondjuk embereknek minden fél évben hogy „találják fel magukat újra” – ami igazán kell nekik: stabil idő és otthon!
Zárszó
Látom fáradt dolgozókat rettegve kapaszkodni identitásukba miközben azok lassan szertefoszlanak körülöttük. Nincs útmutatójuk jövőjükre nézve. Milyen lesz hát ez -topia?
Egy poros sarokban már dereng egy jövőképe annak, ahol nem tekintjük többé értékteremtő szentségnek haszontalan munkát. Ott az automatizáció kapu lesz délutánokra mentesítve fölösleges e-mailektől; olyan városrészekre ahol nem uralkodik bérleti díj réme; művészetre ami nem azért készül hogy tetszen; gondoskodásra ami nem számlázott szolgáltatás.
„No more jobs, bitch!” – ez már nem cinikus kiáltás lesz hanem ünneplés azon őrült bulin ahol végre kinövünk minden buta vallást amiben hittünk és eldöntjük hogy fajként megéri létezni.
Mert amikor véget ér haszontalan munka kora,
elkezdődhet valódi értelmes munka.
Ad Astra.
Antonio Melonio
Forrás: https://beneaththepavement.substack.com/p/no-more-jobs