Ha valaki, akkor Nick Mason tudja, milyen érzés egy legendás rockzenekar dobosaként élni – hiszen ő az egyetlen, aki végigkísérte a Pink Floydot az első naptól egészen napjainkig. Nemrégiben egy online Pink Floyd-kvízben is részt vett, amit a lánya unszolására vállalt be. Az eredmény? „56 százalék,” neveti el magát, „és bevallom, kicsit szánalmasnak éreztem magam.” Ez engem meglepett, hiszen ő maga az egyik legfontosabb alakja a zenekarnak.
A Wish You Were Here – ötven év után is friss és izgalmas
1975 szeptemberében jelent meg a Wish You Were Here, amely máig az egyik legnagyobb hatású rockalbumként él a köztudatban. Az album különlegessége, hogy egy váratlan stúdiólátogatás inspirálta: Syd Barrett, a zenekar társalapítója, aki évekkel korábban ment el mentális egészségi problémák miatt. A „Shine On You Crazy Diamond” gyönyörű emlékmű Barrett előtt, míg a „Welcome to the Machine”, „Have a Cigar” és maga a címadó dal kemény kritikát fogalmaz meg a zeneipar kegyetlenségéről és álszentségéről.
Mason szerint ez az album nem csupán egy művészi alkotás, hanem egy korszak lenyomata is. „David Gilmour azt mondta, ez az ő kedvenc Pink Floyd albuma. Szerintem mindannyiunk számára az, mert annyi levegő van körülötte a Dark Side of the Moon monumentális sikere után.”
Syd Barrett látogatása – egy emlékezetes pillanat
A dobos visszaemlékezése szerint Barrett két napot töltött velük az Abbey Road stúdióban. Mason azt meséli, hogy amikor először meglátta Sydet, nem ismert rá: „Egy nagyobb testalkatú, kopaszodó férfit láttam, aki messze állt attól a vidám fiatalembertől, akit ismertem.” Ez az élmény mélyen megzavarta őket, de egyben katalizátorként is szolgált az album elkészítéséhez.
Kérdésre válaszolva Mason elmondta, hogy soha nem próbálták felvenni vele újra a kapcsolatot Barrett halála előtt: „A család azt javasolta, hagyjuk békén. Talán hibáztunk ezzel, de akkor úgy éreztük, ezt kell tennünk.”
A zeneipar árnyoldalai és a növekvő siker terhei
A Wish You Were Here dalai nem csak művészi értékük miatt fontosak; mélyen kritizálják a zeneipar kapzsiságát és álszentségét. Mason erről így beszél: „A turnék hirtelen színházakból stadionokba költöztek. Ez nem mindig előnyös – egy színházban sokkal intimebb és őszintébb lehet egy koncert.”
Az iparág gyors változásai mellett az idő múlása is kihívást jelentett: „Néhányunknak már gyerekük volt akkoriban. A zeneipar nem igazán kedvez annak, hogy felnőjünk – inkább csak öregszünk és próbálunk bölcsebbek lenni.”
A kreatív folyamat nehézségei
Mason elmesélte, hogy az album előtti projektjük, a Household Objects, nem jutott sehova. „Sok időt töltöttünk várakozással és keresgéléssel. Aztán jött Syd Barrett váratlan látogatása – ez adta meg az impulzust.”
Az alkotói folyamat során sokszor nehéz megtalálni azt az egy dolgot, ami elindít mindent. Mason szerint ez minden művészeti tevékenységben így van: „Könnyebb valamit kezdeni az elején, mint követni egy hatalmas sikert.”
Az együttműködés és konfliktusok – Pink Floyd belülről
A zenekar tagjai között legendás viták dúltak – ezt Mason sem tagadja: „Van egy hírnevünk arról, hogy sokat veszekszünk. De valójában rengeteg boldog pillanatot is megéltünk együtt.” Ő maga büszke arra, amit létrehoztak: „Ez volt az egyik legjobb munka a világon.”
Ami pedig Roger Waterst és David Gilmourt illeti – akik közismerten nem jönnek ki jól –, Mason inkább békítő szerepet vállal: „Nem vagyok Henry Kissinger vagy bárki hasonló; inkább olyan vagyok számukra, mint Neville Chamberlain volt valaha.” Sajnos szerinte nincs remény arra, hogy Roger és David újra együtt dolgozzanak.
Különleges vendégvokál Roy Harper személyében
A „Have a Cigar” című dalban Roy Harper énekelte a fő vokált – ami megosztotta a zenekart. Mason azonban kiáll mellette: „Nagyon jól csinálta. Ha nem tudtunk dönteni valamiről, jó volt találni egy harmadik utat.” Ő maga sosem vágyott arra, hogy énekeljen: „Mindig is jobban szerettem dobolni.”
Élet a dobos szemszögéből – sztorik és anekdoták
Mason nem csak zenészként érdekes figura; például egyszer Stewart Copelanddal versenyzett arról, ki a leggyorsabb dobos olyan zenekarból kezdődő névvel, ami P betűvel kezdődik (Pink Floyd vs Police). Az ilyen találkozások ritkák ugyan ebben az iparágban, de mindig különlegesek.
Egyik kedvenc története szerint egyszer tíz híres dobossal vacsorázott együtt – amikor szóba került Van Morrison: kilencen közülük felismerték magukat abban, hogy kirúgták őket tőle! Mason pedig azon szerencsések közé tartozott, akit sosem fizettek ezért az együttműködésért.
Záró gondolatok – miért fontos még mindig Pink Floyd?
Nick Mason szavai szerint Pink Floyd nem azért létezett, hogy megfeleljen rajongói vagy kiadói elvárásoknak: „Az számít igazán, amit mi csinálunk. Ha büszkék vagyunk rá és hitelesek vagyunk benne, akkor működik.” Ez talán kulcsa annak is, hogy ötven év után is frissnek hatnak dalaik.
Számomra ez az interjú rávilágított arra is, milyen emberi oldalról közelíthetjük meg ezeket a rocklegendákat – nem csak ikonokként kell tekintenünk rájuk, hanem olyan emberekként is, akiknek megvoltak a saját küzdelmeik és örömeik.
Forrás: https://www.vulture.com/article/nick-mason-wish-you-were-here-david-gilmour-roger-waters.html
