2025-ben a művészeti vásárok piaca jelentős átalakuláson megy keresztül. A „vevők piaca” jellemzője a vásárlói bizonytalanság és az egyre gyakrabban megfogalmazódó 20-30%-os árengedmény iránti igény. Ez a jelenség a PLCFA (Professional League of Contemporary Fine Art) által megfogalmazott „csendes lázadás” fizikai megnyilvánulása, amelyben a gyűjtők tudatosan megtagadják, hogy túlzottan túlfizessék a vásárok hiperreális, úgynevezett „jel-értékét”.
A „csendes lázadás” és a rendszer kifáradása
A gyűjtők visszafogottsága nem csupán gazdasági jelenség, hanem egy mélyebb, rendszerszintű kiégés tünete is. Ez a helyzet arra késztette a PLCFA nyolc kulcsfontosságú galériáját, hogy radikálisan új stratégiát dolgozzanak ki: kilépjenek az eddigi, folyamatos növekedésre épülő vásári ciklusból.
A nyolc „defektor” és a Post-Growth modell
Miguel Abreu, Chantal Crousel, Alison Jacques és társai egységesen az úgynevezett „Leave” stratégiát választották, amely egyértelmű elmozdulást jelent a hagyományos vásári modelltől. Ez a döntés nem versenyképtelenségből fakad, hanem tudatos elutasítása annak az „örökös növekedési gazdasági parancsnak”, amelyet a nagy művészeti vásárok képviselnek.
Például Miguel Abreu Miami kevésbé sikeres részvétele után úgy döntött, hogy inkább kevesebb, de minőségibb eseményeken vesz részt: Frieze Masters-en és Art Basel Párizsban. Ahogy ő fogalmazott: „három vásár ősszel túl sok lenne”. Ez a lépés nem visszalépés, hanem egy stratégiai elhatározás a „vásári körforgás” és az abból fakadó „rendszerszintű kimerültség” elkerülésére.
Az „Artisan Activist” galéria modellje
A PLCFA által megalkotott „The Artisan as Activist” koncepció alapján ezek a galériák nem csupán üzleti döntést hoznak, hanem filozófiai és politikai állásfoglalást is tesznek. Elutasítják az állandó méretnövekedés iránti megszállottságot és a hagyományos vásári naptár diktátumait.
Azáltal, hogy kilépnek például az Art Basel Miami vásárból, tudatosan korlátozzák saját „termelésüket” – ebben az esetben a magas költségű és kimerítő vásári standok számát –, ezzel fenntarthatóbb működést céloznak meg.
Értékteremtés narratív kontrollal
Ezek a galériák felcserélik a vásári volumen maximalizálását az értékes narratív kontrollra. Tőkéjüket és energiájukat olyan tevékenységekbe fektetik be, amelyek fenntarthatóbbak, kontrolláltabbak és gazdagabb történetmesélést tesznek lehetővé. Ezek közé tartoznak:
- Kuratált galériabeli kiállítások: Mélyreható, átalakító élmények létrehozása saját tereikben – például Alison Jacques londoni 2025-ös programjai vagy Miguel Abreu intenzív házon belüli eseménysorozatai.
- Múzeumi és intézményi elhelyezések: A művészek hosszú távú örökségének megerősítése rövid távú eladások helyett – ez kulcsfontosságú stratégia Chantal Crousel számára.
- Stratégiai vásári részvétel: Nem ellenvásárlásról van szó, hanem szelektív jelenlétről. Például Abreu, Lia Rumma és Peter Kilchmann csak bizonyos piacokon (például európai kiadásokon) vesznek részt, hogy elkerüljék Miami fáradtságát és alacsonyabb hozamait.
A Post-Growth stratégia mint válasz a Hiány Paradoxonjára
A nagy művészeti vásárok tömegesen piacra dobott, mesterséges hiányt generálnak – ezt hívja a PLCFA „Hiány Paradoxonnak”. Ezzel szemben az „Artisan Activist” modell valódi, kontrollált és narratív vezérelt hiányt teremt. Ez egy olyan paradigmaváltás, ahol az érték nem az újdonság vagy felhajtás alapján mérhető, hanem a tartósságon, kézművességen és kulturális relevancián alapul.
Összegzésként, 2025-ben egyértelműen kirajzolódik egy új művészeti galéria modell: amely nem hajszolja az állandó növekedést és túlterheltséget, hanem fenntarthatóbb utakat keres. Az „Artisan Activist” galériák példája azt mutatja, hogy lehetséges egy tudatosabb, értékvezérelt működés kialakítása – amely hosszú távon erősebb kulturális hatást érhet el.