“Senki sem igényel magának privát jetet, pláne nem a gazdagok.” Ez a mondat talán elsőre keményen hangzik, de ha belegondolsz, mennyire igaz lehet. Egy csoport fiatal Olaszország-szerte, mind 30 év alattiak, összefogott, hogy feltérképezzék: valójában mennyi szennyezést okoznak ezek az egyéni repülőutak. A projekt neve nem véletlenül Jet dei Ricchi, vagyis „a gazdagok repülője”.
Honnan indult ez az egész?
A kezdeményezés 2023. június 24-én indult, és azóta aktív Instagramon és Twitteren is. A céljuk egyszerű, mégis radikális: megmutatni a közvéleménynek, hogy milyen hatalmas ökológiai lábnyomot hagynak maguk után a hírességek, politikusok és vállalkozók privát járatai. Olyan neveket követnek, mint Diego Della Valle, Matteo Renzi, Ferragnez, Gianluca Vacchi, Sfera Ebbasta vagy Elettra Lamborghini.
Nem csak egy egyszerű adatgyűjtésről van szó: a Jet dei Ricchi posztjai és címkéi már beépültek az olasz választási vitákba is. Az Europa Verde és a Sinistra Italiana támogatásával pedig egyre hangosabbá válik az igény a privát jetek környezetvédelmi hatásainak nyilvános megvitatására.
A francia példa: Avion de Bernard
A Jet dei Ricchi nem az első ilyen kezdeményezés Európában. Franciaországban már létezik az Avion de Bernard, amely Bernard Arnault – a világ harmadik leggazdagabb embere és az LVMH luxuscégcsoport tulajdonosa – repülőgépeinek szennyezését követi nyomon. Arnault neve alatt olyan márkák sorakoznak, mint Louis Vuitton vagy Christian Dior.
Ezzel szemben az olasz csapat nem egyetlen személyre fókuszál. Inkább egy szélesebb képet szeretnének adni arról, hogyan járul hozzá a legvagyonosabb 40-50 ember Olaszországban ehhez a problémához. Ez szerintem sokkal hatásosabb stratégia: nem egy bűnbakot keresnek, hanem rendszerszintű változásra hívnak fel.
Környezeti igazságtalanság a gazdagok és átlagemberek között
A privát jetek nem csak kényelmi eszközök – ezek egyben szimbólumai is annak az éghajlati egyenlőtlenségnek, ami ma Olaszországban (és világszerte) tapasztalható. Ha azt mondom neked, hogy a Föld leggazdagabb 10%-a felelős az üvegházhatású gázok feléért, az talán elvont adatnak tűnik.
De ha azt hallod például Gianluca Vacchi egyik rövid, mindössze 57 perces privát repülőútjáról Bologna és Taranto között – ami annyi CO2-t bocsát ki, mint két ember egy év alatt –, akkor már érthetőbbé válik a helyzet. Képzeld el: két ember egész éves karbonlábnyoma egyetlen repülőút alatt!
Ezek az összehasonlítások teszik érthetővé azt a súlyt, amit néhány kiváltságos ember környezeti terhe jelent. És itt jön be az egyik legfontosabb üzenetük: sokan írnak nekik csalódottan, hogy hiába próbálnak tudatosan élni, ha ezek a gazdagok ilyen mértékben szennyeznek. A Jet dei Ricchi csapata azonban mindig hangsúlyozza – ez nem felmentés arra, hogy mi ne tegyünk meg mindent –, hanem inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy az igazi változás akkor jön el, ha ez az elit réteg is felelősséget vállal.
Hogyan mérik a privát jetek környezeti hatását?
Most biztos kíváncsi vagy: hogyan lehet ezt pontosan nyomon követni? A módszer meglepően egyszerű és átlátható. Minden adat nyilvános forrásból származik.
- Azonosítás: Először megkeresik a repülőgép lajstromjelét – ezt akár újságfotókról vagy magukról a hírességektől származó közösségi média posztokból is ki tudják bogarászni.
- Követés: Ezután olyan nyílt forráskódú alkalmazásokkal keresik meg a gépet, mint például a Flightradar vagy Adsbexchange.
- Adatok elemzése: Ezekből kiderül az útvonal és a repülési idő hossza.
- Kibocsátás számítása: A technikai specifikációkból kinyerik az adott géptípus üzemanyag-fogyasztását percenként. Ezt megszorozzák az út időtartamával és egy kibocsátási tényezővel (ami például kerozin esetén literenként kb. 3,06 kg CO2). Így kapják meg az adott járat által kibocsátott szén-dioxid mennyiségét.
Ezen túlmenően rengeteg háttérmunka zajlik: információk keresése és ellenőrzése arról is, hogy valóban az adott személy utazott-e azon a gépen – különösen fontos ez charterjáratok esetében, amiket gyakran „égbolti taxiként” emlegetnek.
A chartergépek különös problémája
A chartergépek ugyanis gyakran üresen repülnek oda-vissza – pont úgy működnek, mint egy taxi. A francia Le Figaro adatai szerint akár 40%-uk ilyen üresjáratokat teljesít. Ez pedig óriási pazarlás és környezeti terhelés egy olyan világban, ahol mindenki fenntarthatóságról beszél.
Ezeket a charterjáratokat általában olyan emberek veszik igénybe Európában, akik megengedhetik maguknak az utazást, de mégsem vásárolnak saját gépet – így ez egyfajta „luxustaxi” szolgáltatásként működik.
Név szerint megnevezve: „name and shame” taktika
A Jet dei Ricchi munkájának utolsó lépcsője maga az adatok publikálása: posztokat és sztorikat készítenek arról az adott hírességről vagy politikusról, akinek épp követik a repüléseit – természetesen őket is megjelölve (tagelve). Ez remélhetőleg eléri őket is személyesen.
A „névvel és arccal” való megszégyenítés módszere nem újkeletű – Greenpeace már az ’80-as években alkalmazta hasonlóan radikális eszközöket –, de érdekes módon legtöbbször senki sem reagált rájuk. Kivéve Gianluca Vacchit: ő háromszor is meglepődött posztjaikon – ezt viccesen „életjelként” értékelik maguk között.
Kik használják valójában ezeket a gépeket?
Sokan azt gondolják (vagy legalábbis ezt vádolják), hogy ezekkel a kampányokkal inkább dolgozó embereket támadnak meg – akik esetleg tényleg üzleti célból utaznak gyorsan nemzetközi vonalon.
Azonban egy friss jelentés (Transport & Environment NGO) rávilágít arra: sok privát járat valójában szórakozásból történik. Az Európai Üzleti Repülési Szövetség (EBAA) adatai alapján jelentős részük nem üzleti célú utazás.
Kiemelik továbbá azt is, hogy nyáron ugrásszerűen megnő ezeknek a járatoknak száma – főleg napos országok repterein –, valamint hogy ezeknek akár 70%-a EU-n belüli rövid távú út (500 km alatt). Ez azért érdekes adat szerintem is: mutatja mennyire luxus-élményként használják ezeket a gépeket inkább mint szükséges eszközként.
Záró gondolatok
A Jet dei Ricchi projekt számomra azért izgalmas és fontos kezdeményezés, mert végre láthatóvá teszi azt az elképesztő környezeti terhet, amit néhány kiváltságos ember okoz saját kényelméért cserébe. Nem arról van szó, hogy ne tegyünk mi magunk semmit – épp ellenkezőleg –, hanem arról is beszélni kell végre nyíltan ezekről az igazságtalanságokról.
Szerinted meddig lehet még eltűrni ezt a fajta pazarlást? Vajon mikor jön el végre Magyarországon is hasonló mozgalom? Egy biztos: ha nem beszélünk róla hangosan és következetesen, akkor sosem lesz változás.
