Ha követed a popkultúrát és a politikai híreket, valószínűleg nem kerülte el a figyelmedet az a friss botrány, ami Sabrina Carpenter énekesnő és a Trump-kormányzat között pattant ki. A sztár élesen bírálta az adminisztrációt, amiért engedély nélkül használták fel egyik dalát egy ICE (Immigration and Customs Enforcement) letartóztatási videóban. Ez az ügy nem csak a zenei jogokról szól, hanem arról is, hogyan használják fel a politikai szereplők a popkultúrát saját céljaikra – néha elég merész módon.
A botrány kezdete: Sabrina Carpenter tiltakozása
Sabrina Carpenter, aki nemcsak tehetséges előadó, hanem aktív közösségi média jelenléttel is bír, nem hagyta szó nélkül, hogy zenéjét egy olyan videóban használták fel, amely az ICE agresszív letartóztatásait mutatja be. A videón az ő „Juno” című dalának részletei szóltak, miközben az amerikai bevándorlási hatóság akcióit mutatták be.
Carpenter azonnal reagált X-en (korábbi nevén Twitter), ahol így fogalmazott: “Ez a videó gonosz és undorító. Soha ne használjátok engem vagy a zenémet az embertelen politikai céljaitok érdekében.” Ez egyértelmű és határozott kiállás volt tőle, amely sokakat meglepett, de egyben meg is értettek – hiszen ki szeretné, hogy művészetét ilyen kontextusban használják fel?
A Fehér Ház válasza: kemény szavak és provokatív üzenetek
Nem kellett sokat várni a válaszra sem. Abigail Jackson, a Fehér Ház szóvivője nem finomkodott: “Itt egy rövid és tömör üzenet Sabrina Carpenternek: Nem fogunk bocsánatot kérni azért, mert veszélyes bűnözőket – illegális gyilkosokat, erőszaktevőket és pedofilokat – deportálunk az országunkból. Aki ezeket a beteg szörnyetegeket védi, vagy hülye, vagy lassú.”
Ez a megszólalás nemcsak kemény hangvételű volt, de egyben utalt is Carpenter egyik albumára („Short n’ Sweet”) és népszerű dalára („Manchild”). A Fehér Ház ezzel azt sugallta, hogy tudatosan használják a popkultúra elemeit – akár provokációként is –, hogy erősítsék saját narratívájukat.
Videók és mémek: zene mint fegyver a kultúrharcban
A Fehér Ház még egy videót is megosztott X-en, amelyen agresszív ICE letartóztatások láthatók Sabrina Carpenter „Juno” című dalának részleteivel aláfestve. A videó szövege pedig így szólt: “Próbáltad már ezt? Viszlát.” Ez az üzenet egyértelműen azt sugallja, hogy az adminisztráció büszke arra, amit tesz.
De ez még nem minden. A Trump-kormányzat korábban több ismert előadó munkáját használta fel engedély nélkül – például Kenny Logginsét, The White Stripes-ét vagy Taylor Swiftét –, ami komoly jogi és etikai kérdéseket vet fel. Egy szeptemberi esetben például a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) egy mém-stílusú videót osztott meg, amelyben az ICE rajtaütéseit Pokémon-kártyákhoz hasonlították. Az elképzelés szerint az elfogott bevándorlók „kártyaként” szerepeltek ebben a parodisztikus ábrázolásban – ami sokak szerint sértő és érzéketlen volt.
Miért használja így a Trump-adminisztráció a zenét?
Egy belsős forrás szerint ez tudatos stratégia része. Egy Fehér Házhoz közeli illetékes azt mondta a Politicónak: „Szándékosan használunk vokálisan anti-Trump előadókat azért, hogy kiváltsunk negatív reakciókat liberális hírességektől. Ezáltal tovább erősítjük saját narratívánkat ebben az átfogó kultúrharcban.”
Ez engem személy szerint eléggé meglepett. Egyrészt mert ritkán látni ilyen nyílt beismerést arról, hogy politikai célokra manipulálják a popkultúrát; másrészt mert ez jól mutatja, milyen mélyen beágyazódott ez a fajta kultúrharc az amerikai közéletbe.
Kultúrharc vagy művészeti jogok? Hol húzzuk meg a határt?
A történet kapcsán érdemes elgondolkodni azon is, hogy meddig mehet el egy kormányzat abban, hogy művészek munkáját politikai eszközként használja fel? Mennyire számít ez tiszteletlenségnek vagy akár jogsértésnek? És vajon milyen hatással van mindez magukra az előadókra és rajongóikra?
Sabrina Carpenter esete jól példázza azt az újfajta konfliktust, ahol művészet találkozik politikával – gyakran nem éppen békés módon. Az énekesnő világosan jelezte: nem hajlandó asszisztálni olyan üzenetekhez vagy kampányokhoz, amelyekkel nem ért egyet.
Összegzés: Egyre feszültebb viszony zene és politika között
A Sabrina Carpenter–Trump-adminisztráció ügy rávilágít arra, hogy ma már nem lehet elválasztani teljesen egymástól a művészetet és a politikát. Az internet korában minden pillanatban képesek vagyunk reagálni arra, ha valaki úgy érzi: kihasználják vagy félrevezetik őt.
Az pedig különösen érdekes kérdés marad, hogy vajon meddig mehet el egy kormányzat abban, hogy népszerű zenéket használjon fel saját céljaira – akár engedély nélkül –, miközben ezzel provokálja ellenfeleit és erősíti saját üzenetét. Neked mi erről a véleményed? Szerinted hol kellene meghúzni ezt a határt?
