Nemrégiben, egy drámai akció keretében az Egyesült Államok erői elfogták Nicolás Madurót, Venezuela vezetőjét. Donald Trump elnök ezt a lépést azzal indokolta, hogy az amerikai olajóriások segítségével újraindítják a dél-amerikai ország leállt olajiparát. De vajon mennyire reális ez a terv, ha figyelembe vesszük a globális energiaátmenet kihívásait és a piaci körülményeket?
Venezuela: az olajkincs, amit nem tudnak kiaknázni
Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével, amely a bolygó ismert nyersolaj-készleteinek közel ötödét teszi ki. Ez önmagában hatalmas potenciál, főleg egy olyan ország számára, amely évtizedekig az olajexportból élt. Csakhogy az elmúlt években a termelés drasztikusan visszaesett. Maduro rezsimje alatt az infrastruktúra leromlott, szakemberek hagyták el az országot, és a termelés a COVID-19 járvány idején napi körülbelül 500 ezer hordóra zuhant – miközben korábban több mint hárommillió hordót termeltek naponta.
Trump szerint azonban itt az idő, hogy az amerikai cégek milliárdokat fektessenek be, megjavítsák a leromlott infrastruktúrát, és újra pénzt termeljenek Venezuela számára. „A legnagyobb amerikai olajvállalatok fognak idejönni, és helyrehozzák ezt a rosszul működő rendszert” – mondta egy Mar-a-Lago-i sajtótájékoztatón.
Az olajpiac jelenlegi helyzete: miért nem egyszerű a helyzet?
Az egész világon zajlik az átállás megújuló energiaforrásokra, és ez komoly kihívás elé állítja az olajipart. A kereslet várhatóan tetőzik a következő évtizedben – bár pontosan mikor, abban még vita van. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb lesz az igény újabb olajmezők kiaknázására.
Ráadásul Venezuela extra nehéz nyersolaja – amely tökéletes alapanyag dízelhez és repülőgép-üzemanyaghoz – ugyan kevésbé fenyegetett az elektromos autók térnyerése miatt (hiszen ezek inkább benzines járműveket váltanak ki), de maga az iparág is egy túlkínálatos piacon mozog. Elemzők szerint bár van piac erre az olajra – például az Egyesült Államok öbölmenti finomítói –, ennek mérete korlátozott.
A piac korlátai és árfolyam-ingadozások
Az olajárak ingadozása tovább bonyolítja a helyzetet. Az amerikai palaolajat termelő cégeknek például legalább 60 dollár/hordó ár kell ahhoz, hogy nyereségesek legyenek – ez nagyjából megegyezik a jelenlegi árakkal. Szaúd-Arábiának viszont ennél jóval magasabb árra van szüksége (kb. 90 dollár/hordó), mert ebből fedezi kormányzati kiadásait.
Ha túl sok venezuelai olaj kerülne hirtelen piacra, az tovább nyomhatná le az árakat, ami nem kedvezne senkinek. Ráadásul Venezuela OPEC-tagként nem dönthet egyedül a termelésről; együtt kell működnie más nagy szereplőkkel, akik valószínűleg nem engednék meg a piac túlterhelését.
Miért lehet mégis értékes Venezuela nehézolaja?
Bár sokan azt gondolják, hogy hamarosan minden jármű elektromos lesz, ez nem ilyen egyszerű. Az elektromos autók terjedése főként a személyautókra és kisebb járművekre vonatkozik. A nehézgépjárművek, repülőgépek és hajók esetében azonban még hosszú ideig szükség lesz dízelre és más nehézolaj-alapú üzemanyagokra.
Ezekhez pedig pont olyan extra nehéz nyersolaj kell, mint amilyen Venezuelában található. Antoine Halff klíma- és energiaelemző szerint ezek azok a szegmensek, ahol az olaj iránti kereslet várhatóan lassabban csökken majd.
A múltbéli problémák és jelenlegi kihívások
Venezuela olajipara már régóta küzd problémákkal: Hugo Chávez államosította az iparágat 2007-ben, majd amerikai szankciók sújtották az országot, amelyek miatt jelentős kedvezményekkel kellett eladniuk olajat. Maduro alatt tovább romlott a helyzet: adósságok halmozódtak fel, szakemberek mentek el, infrastruktúra omlott össze.
Egy Wood Mackenzie elemző szerint azonban rövid távon akár némi fellendülés is elképzelhető lenne külső befektetések és szankciók enyhítése révén. Szerinte sok kút csak karbantartásra szorulna ahhoz, hogy növelni lehessen a termelést – nem feltétlenül kellene új beruházásokba kezdeni.
Közép- és hosszútávú kilátások: befektetés vagy kockázat?
A Rystad Energy elemzői szerint azonban egy valódi visszatérés a Maduro előtti termelési szintekre akár több mint tízmilliárd dolláros beruházást igényelne – ráadásul ezek megtérülése csak évek múlva várható. Még a Chevron is csak akkor tudna jelentős növekedést elérni Venezuelában, ha több milliárd dollárt invesztálna.
Eközben pedig ott van a klímavédelmi szempont is: Venezuela nehézolaja rendkívül szennyező – például hatalmas mennyiségű metán kerül elégetésre kitermelés közben –, így egyre több ország próbálja csökkenteni ilyen forrásokból származó importját. Az Európai Unió már elkötelezte magát amellett, hogy alacsonyabb karbonlábnyomú olajat részesít előnyben.
A politikai bizonytalanság tovább rontja a helyzetet
A legnagyobb kérdés azonban talán mégis az új venezuelai kormány formája és stabilitása lesz. A múltban olyan nagyvállalatok is milliárdokat buktak Venezuelában államosítások miatt, mint például az Exxon Mobil. Egy instabil politikai környezetben pedig kevesen mernek majd nagy összegeket befektetni.
Nem véletlenül tart még mindig Libanonban vagy Irakban is évekre visszaesett vagy stagnáló termelés attól kezdve, hogy politikai válság tört ki vagy külső beavatkozás történt.
Összegzés: Trump ígérete ambiciózus – de mennyire kivitelezhető?
Trump terve arra épül, hogy amerikai cégek visszatérnek Venezuelába és új életet lehelnek egy összeomlott iparágba. Rövid távon valóban lehet némi fellendülés karbantartással és szankciók enyhítésével – de egy teljes körű újjáépítés évtizedeket vehet igénybe és hatalmas befektetéseket kíván.
A globális energiapolitika változásai miatt pedig kérdéses, hogy megéri-e ekkora kockázatot vállalni egy olyan iparágban, amely várhatóan hamarosan csökkenő kereslettel néz majd szembe. Ráadásul politikailag sem tiszta még a helyzet Venezuelában.
Szerinted mennyi esélye van annak, hogy Venezuela valóban újra felvirágoztassa olajiparát? Vajon Trump terve inkább álom vagy reális stratégia? Írd meg kommentben!
Forrás: https://grist.org/energy/venezuela-oil-trump-maduro/
