Az elmúlt évtizedek egyik leggyakoribb gazdasági állítása szerint a leggazdagabbak nem fizetik meg méltányos részüket a szövetségi adókban. Egyes változatok ennél tovább mennek, azt állítva, hogy az átlagos milliárdos alacsonyabb szövetségi adókulccsal rendelkezik, mint sok munkásosztálybeli amerikai.
Ezt a nézetet több politikus is hangoztatta, például Joe Biden volt elnök 2024-es Állam az Unió beszédében, illetve olyan politikusok, mint Elizabeth Warren és Bernie Sanders is, akik ennek alapján indokolják a „vagyonadó” bevezetését az el nem realizált tőkenyereségekre. Bár a „gazdagok megadóztatása” jellemzően a baloldali politikai körökből indul ki, néhány populista republikánus is fontolgatja a „milliomosadó” bevezetését, amely a legmagasabb jövedelemadókulcsot 37%-ról magasabbra emelné.
A gazdagok adófizetésével kapcsolatos állítások eredete
A leggazdagabbak alacsonyabb adófizetésére vonatkozó állítások több évtizede jelen vannak az amerikai politikában. A konkrét állítás, miszerint a legfelső jövedelműek alacsonyabb adókulccsal rendelkeznek, szinte kizárólag egy forrásból ered: Thomas Piketty, Emmanuel Saez és Gabriel Zucman francia közgazdászok 2010-es évek eleji tanulmányaiból. Ezek a tanulmányok az amerikai adórendszer átalakítását szorgalmazták az egyre növekvő gazdasági egyenlőtlenség kezelése érdekében, progresszív jövedelemadó és vagyonelosztás révén.
2019-ben Zucman tovább erősítette ezt a narratívát azzal az állítással, hogy a gazdagok összességében alacsonyabb adókulccsal rendelkeznek, mint a legtöbb amerikai. A New York Times David Leonhardtja látványos infografikákkal illusztrált riportjában azt írta: „A gazdagok valóban kevesebb adót fizetnek, mint Ön.” A Washington Post Christopher Ingrahamja pedig kijelentette: „Először az amerikai történelemben a milliárdosok alacsonyabb adókulccsal rendelkeztek, mint a munkásosztály.” Zucman szerint 2018-ban a leggazdagabb 0,001% mindössze 23%-os összadókulccsal bírt, ami alacsonyabb volt, mint az alsó 50% által fizetett 24,2%.
Mennyit fizetnek valójában a milliárdosok? – Az adók típusainak elemzése
Ahhoz, hogy megértsük a milliárdosok tényleges adófizetését és összehasonlítsuk azt más jövedelemsávokkal, először szét kell választanunk az egyes adónemeket és forrásokat.
Szövetségi jövedelemadók és a gazdagok
A legtöbb szövetségi szintű adópolitikai vita személyi jövedelemadóból indul ki, amely az Egyesült Államok kormányának fő bevételi forrása. Ez magában foglalja a bérjövedelmek után levont járulékokat is. A jelenlegi szövetségi jövedelemadó sávok erősen progresszívek: minél magasabb valakinek a jövedelme, annál magasabb kulcsot kell fizetnie.
- A legalacsonyabb sávban (egyszeri adózóként) 10% az adókulcs 11 600 dollárig.
- A 609 000 dollár feletti jövedelmekre már 37% kulcs vonatkozik.
- A köztes sávokra fokozatosan emelkedő kulcsokat alkalmaznak.
A progresszivitás jól látható abból is, hogy kik viselik az egyes jövedelemadók terheit. Az elmúlt évtizedekben jelentős változások történtek:
- 1940-1970 között: Az alsó- és középosztály nagyobb arányban viselte az adóterheket.
- 1981-től napjainkig: Az adóterhek egyre inkább áttevődtek a legmagasabb jövedelműekre.
Például 1960-ban az alsó 90% viselte az összes jövedelemadó mintegy felét; ma ez csak körülbelül negyedrész. Ezzel szemben a legfelső 1% részesedése nőtt: 1960-ban még csak 20%, míg napjainkban körülbelül 40% körül van. A legfelső 10% pedig ma már mintegy 77%-át fizeti ennek az adónak.
Egyéb adónemek és azok hatása
Bár a szövetségi jövedelemadók dominálnak, más típusú adók is jelentős szerepet játszanak:
- Állami és helyi szintű forgalmi és ingatlanadók: Ezek gyakran regresszívek, vagyis aránytalanul nagyobb terhet rónak az alacsonyabb jövedelműekre.
- Szövetségi járulékadók (pl. társadalombiztosítási és Medicare járulék): Ezek általában regresszívek, mivel felső határuk van és így relatíve nagyobb terhet jelentenek az alacsony- és középosztály számára.
- Vámok: Rövid távon általában regresszívek, mert növelik az alapvető fogyasztási cikkek árát.
Például az Institute on Taxation and Economic Policy (ITEP) szerint az állami és helyi szintű effektív átlagos adókulcs:
- a leggazdagabb 1% számára: kb. 7,4%
- a legalacsonyabb 20% számára: kb. 11,4%
Ezek az arányok mutatják, hogy bár vannak regresszív elemek is az amerikai adórendszerben, ezek nem képesek teljesen ellensúlyozni a szövetségi jövedelemadók progresszivitását.
A vállalati nyereségadó szerepe
A szövetségi bevételek mintegy 9%-a származik vállalati nyereségadóból (összehasonlítva az egyéni jövedelemadók 54%-ával és járulékadók 30%-ával). Mivel vállalatokról van szó jogi személyekként, ezek közvetetten érintik az egyéneket – például részvényeseken keresztül vagy alkalmazottakon keresztül.
A vállalati nyereségadó progresszív hatásúnak tekinthető abból a szempontból, hogy főként gazdagabb egyének birtokolnak részvényeket. Ugyanakkor nehéz pontosan mérni ennek eloszlását és hatását különböző csoportokra.
A Piketty-Saez-Zucman kutatások kritikája
A legtöbb állítás arról, hogy a leggazdagabbak nem fizetik meg méltányosan az adót vagy alacsonyabb kulccsal rendelkeznek, Piketty-hez, Saezhez és Zucmanhoz kötődik. Ők egy új „vagyonadót” is javasoltak az el nem realizált tőkenyereségekre.
Zucman azonban olyan adatokat használt fel publikációiban (például New York Times-ban és Washington Post-ban), amelyek magukban foglalják az állami és helyi adók becsléseit is – ezek azonban nem érintenék közvetlenül azt a vagyonadót, amit ő támogat –, valamint olyan számviteli módszereket alkalmazott, amelyek torzítják a vállalati nyereségadó eloszlását. Emellett figyelmen kívül hagyta bizonyos alsó jövedelműeket támogató adókedvezményeket (pl. Earned Income Tax Credit), ami mesterségesen megemelte ezen csoport átlagos effektív adóját.
Ezekkel a módszerekkel Zucman azt állította, hogy körülbelül 2018-ban találkozott egymással a leggazdagabbak és alsóbb rétegek effektív átlagos adókulcsa – ami azonban tudományosan vitatható eredmény.
Történelmi trendek és valóság
Pikettyék korábbi tanulmányai szerint például:
- 1962-ben a leggazdagabb 1% átlagosan 39,3%-os összadót fizetett;
- 2014-ben ez csupán enyhén csökkent 36,4%-ra;
- a legfelső 0,001% esetében pedig hasonló tendencia figyelhető meg (44,3%-ról 40,6%-ra csökkent).
Ezek az értékek összhangban vannak más forrásokkal (pl. Congressional Budget Office vagy ITEP). Ezzel szemben Zucman későbbi publikációiban ez az érték drasztikusan lecsökkent (23%-ra), miközben figyelmen kívül hagyta bizonyos kedvezményeket.
Következtetés: Egy progresszív rendszer működik
A milliárdosok nem fizetnek kevesebbet vagy kisebb arányú adót mint átlagemberek – ez inkább mítosz.
Több bizonyíték támasztja alá azt is, hogy az Egyesült Államok személyi jövedelemadói erősen progresszívek maradtak és még inkább azok lettek az elmúlt négy évtizedben. A felső jövedelmi sávokra hárulnak leginkább ezek a terhek; míg számos kedvezmény révén jelentős mértékben csökkentették vagy megszüntették ezt terhet az alsóbb rétegek számára.
Összességében tehát kijelenthető: bár léteznek viták és eltérő elemzések arról, hogy pontosan milyen mértékben járulnak hozzá különböző társadalmi rétegek az állami bevételekhez, semmilyen megbízható adat nem támasztja alá azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy a leggazdagabb amerikaiak kevesebbet fizetnének arányosan vagy ténylegesen kevesebb lenne terhelésük mint más csoportoknak.
Forrás: https://thedispatch.com/article/billionaires-tax-rates-fair-share-inequality/
