Elképesztő adatokat hozott nyilvánosságra a World Inequality Report 2026, amelyet több mint 200 kutató állított össze. A jelentés szerint kevesebb mint 60 ezer ember – ami a világ népességének mindössze 0,001%-a – háromszor annyi vagyonnal rendelkezik, mint az emberiség alsó fele együttvéve. Ez az arány nemcsak döbbenetes, de azt is jelzi, hogy a globális egyenlőtlenség olyan szintre emelkedett, ami már nem tűr halasztást: sürgős cselekvésre van szükség.
A leggazdagabbak és a szegények közötti szakadék mélyül
A jelentés egyik legmegdöbbentőbb megállapítása, hogy a világ jövedelmének felső 10%-a többet keres, mint az alsó 90% együttvéve. Ha pedig a legszegényebb fél jövedelmét nézzük, az kevesebb mint 10%-át teszi ki a globális összjövedelemnek. De nem csak a jövedelem koncentrálódik extrém módon: a vagyon – vagyis az emberek tulajdonában lévő eszközök értéke – még inkább összpontosul. A leggazdagabb 10% birtokolja az összvagyon 75%-át, míg az alsó fél csupán 2%-kal rendelkezik.
Ez azt jelenti, hogy szinte minden régióban az egy százalék leggazdagabb embere több vagyonnal bír, mint az alsó kilencven százalék együttvéve. És ami még aggasztóbb: ez a különbség gyorsan nő világszerte.
Mi áll ennek hátterében?
A jelentést vezető Ricardo Gómez-Carrera, a Párizsi Közgazdaságtudományi Iskola kutatója így fogalmazott: „Az eredmény egy olyan világ, ahol egy apró kisebbség példátlan pénzügyi hatalommal bír, miközben milliárdok még az alapvető gazdasági stabilitástól is távol maradnak.”
A leggazdagabbak részesedése a globális vagyonból folyamatosan nőtt: míg 1995-ben ez az arány még csak közel 4% volt, addig mára meghaladja a 6%-ot. A multimilliomosok vagyona évente átlagosan mintegy 8%-kal nőtt az elmúlt évtizedekben – ez majdnem kétszerese annak a növekedési ütemnek, amit az alsó ötven százalék tapasztalt.
Thomas Piketty és Joseph Stiglitz figyelmeztetései
A jelentés egyik szerzője Thomas Piketty, akit nem kell bemutatni azoknak, akik követik a globális gazdasági egyenlőtlenségek alakulását. Ő és kollégái hangsúlyozzák: bár az egyenlőtlenség régóta jelen van a világ gazdaságában, mára olyan szintre emelkedett, amely „sürgető figyelmet követel”.
Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász pedig előszavában egy nemzetközi testület felállítását javasolja – hasonlóan az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületéhez (IPCC) –, amely folyamatosan nyomon követné az egyenlőtlenséget és objektív, bizonyítékokon alapuló ajánlásokat tenne.
Egyenlőség nem csak igazságosság kérdése
A szerzők szerint az egyenlőség csökkentése nem pusztán erkölcsi kérdés. Ez létfontosságú a gazdaságok ellenállóképessége, a demokráciák stabilitása és bolygónk fenntarthatósága szempontjából is. Az ilyen szélsőséges megosztottság már nem fenntartható sem társadalmi, sem ökológiai értelemben.
Az oktatás és lehetőségek földrajzi szakadéka
A jelentés rámutat arra is, hogy nemcsak anyagi javakban mérhető az egyenlőtlenség. Az esélyegyenlőség hiánya tovább mélyíti a különbségeket. Például Európában és Észak-Amerikában gyerekenként több mint negyvenszer annyit költenek oktatásra, mint Szaharától délre fekvő Afrikában – ez pedig nagyjából háromszorosa annak a GDP-főre jutó különbségnek.
Ez azt jelenti, hogy ahol születsz és nősz fel, gyakorlatilag meghatározza életed lehetőségeit – egy „lehetőségek földrajza” alakul ki.
Adózás és pénzügyi rendszer: ki húzza a rövidebbet?
A jelentés szerint egy globális háromszázalékos adó bevezetése kevesebb mint százezer centimilliomos és milliárdos vagyonára évente körülbelül 750 milliárd dollárt hozna be – ez pont annyi lenne, amennyiből alacsony- és közepes jövedelmű országok oktatási költségeit fedezni lehetne.
Ugyanakkor a globális pénzügyi rendszer is erősíti ezt az egyenlőtlenséget: fejlett országok olcsón tudnak hitelt felvenni és külföldön magas hozamú befektetésekbe fektetni. Ezáltal „pénzügyi haszonélvezők” lesznek más országok rovására.
Minden évben nagyjából az éves globális GDP egy százaléka áramlik át szegényebb országoktól gazdagabbakhoz nettó jövedelemtranszferek formájában – ez majdnem háromszorosa a globális fejlesztési segélyek összegének.
Nemi egyenlőtlenségek továbbra is jelen vannak
A jelentés kitér arra is, hogy bár sok helyen javultak a nők helyzetén, még mindig fennállnak komoly fizetésbeli különbségek. Az úgynevezett „nemek közti bérszakadék” minden régióban jelen van: ha kizárjuk az ingyen végzett munkát (például házimunka), akkor a nők átlagosan csak körülbelül 61%-át keresik annak, amit férfi társaik ugyanannyi munkaóráért kapnak.
Ha viszont beleszámoljuk ezt az ingyenes munkát is, akkor ez az arány drámaian lecsökken: mindössze 32%.
Környezetvédelem és klímaváltozás: miként kapcsolódik mindez?
A jelentés külön hangsúlyt fektet arra is, hogy a vagyonkoncentráció hogyan járul hozzá a klímaváltozáshoz. A leggazdagabbak befektetéseiken keresztül sokkal nagyobb mértékben járulnak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához, mint pusztán életmódjuk révén.
A világ legszegényebb fele mindössze körülbelül 3%-át bocsátja ki annak a szén-dioxidnak és más káros anyagoknak, amelyek magántulajdonban lévő tőkebefektetésekhez köthetők. Ezzel szemben a leggazdagabb tíz százalék felelős mintegy 77%-ért.
Ez persze nem csak számokról szól: akik legkevesebbet bocsátanak ki (főleg alacsony jövedelmű országok lakói), azok szenvednek leginkább elviselhetetlen klímahatásokat. Míg akik legtöbbet okozzák ezt a problémát – általában gazdagabb rétegek –, sokkal jobban védettek ezekkel szemben.
Milyen megoldások léteznek?
A kutatók szerint bizonyított tény: az egyenlőtlenség csökkenthető. Ehhez azonban elengedhetetlenek olyan állami beruházások az oktatásba és egészségügybe, amelyek mindenki számára elérhetővé teszik ezeket az alapvető szolgáltatásokat. Emellett hatékony adórendszerekre és újraelosztási programokra van szükség.
Sajnos sok helyütt pont azok menekülnek meg adófizetés alól – például milliárdosok –, akiknek arányosan többet kellene hozzájárulniuk. A jelentés rámutat arra is: míg általában növekszik az effektív jövedelemadó mértéke az átlagpolgárok esetében, addig ez hirtelen visszaesik milliárdosoknál és centimilliomosoknál.
A politikai akarat hiánya jelenti talán a legnagyobb akadályt
Az elemzés végkövetkeztetése talán nem meglepetés azok számára, akik figyelik a globális politikai folyamatokat: bár rendelkezünk eszközökkel az egyenlőtlenség mérséklésére, ezek alkalmazása politikai döntések kérdése. A választói bázisok megosztottsága, a munkavállalók alulreprezentáltsága és a vagyonos elit túlzott befolyása mind nehezítik ezt.
Szóval mi lesz? Vajon képes lesz-e valaha is összefogni annyi emberi akarat és politikai erőforrás, hogy valódi változás induljon el? Vagy tovább növekszik majd ez a hatalmas szakadék?
